HND: Rabszolgaság régen és ma, avagy az érem másik oldala – 1. rész
A történelem eddig gondosan szőnyeg alá söpört igazsága a rabszolgaság igazi története napjainkig. Bizonyára sokan emlékeznek arra, amikor pár hónapja az USA-ban szobrokat távolítottak el, a kisebbeket majdnem le is döntötték a magukat a szociális igazságosság harcosainak (social justice warriors – SJW) nevező, elsősorban fehér bőrű, tengernyi hamburgertől már menni is alig tudó fiatal aktivisták, akik legszívesebben még Lincoln elnök szobrát is meglincselték volna, mert szerintük mindegyikük a rabszolgatartás bűntettét követte el néhány emberöltővel ezelőtt. A különböző egyházak és azok lobbiszervezetei, valamint az elsősorban balliberális nemzetközi akadémiai értelmiség hallgatólagos megállapodása szerint az általánosan érvényes történelemoktatásban a rabszolgatartásért kizárólag a fehér, európai ember a felelős egészen az 1833-as angol birodalmi törvény meghozásáig (Slavery Abolition Act), amely a gyarmatokon megszüntette a rabszolgaság intézményét. Ez a tanulmány – a teljesség igénye nélkül – az érem másik oldalát mutatja be, különböző nemzetközi forrásokra támaszkodva. Akik politikailag korrekt elemzést várnak, azokat kérem, itt hagyják is abba az olvasást. Akik viszont egy izgalmas, több kontinenst érintő felfedezésre indulnának velem, sokszor megdöbbentő tényekkel, kevésbé, vagy egyáltalán nem közismert történelmi tanulságokkal ismerkedhetnek meg.
Még 2004 februárjában tekintettem meg barátommal annak az afrikai országnak a nemzeti múzeumát, amelyről akkor még nem sejtettem, hogy később otthonommá válik. A valóban tanulságos és érdekes kiállítás utolsó termében a rabszolgaság történetére vonatkozó képek, korabeli rézkarcok, angol nyelvű dokumentációk pillanatok alatt megingatták addigi összes elképzelésemet, az éveken át tanultakat és a belém rögződött tematikus dogmákat! Ha valakik, akkor egy több kontinensről összeterelt, mások által idehurcolt, multietnikus nép tudósai ismerik az igazságot és a rideg valóságot mutatják be országnak-világnak. Ez a katarzis-szerű élmény késztetett a téma további követésére, majd az Európát fenyegető mostani formatervezett népvándorlás és annak logikusan várható következményei adták meg a végső impulzust a komplex kérdés feldolgozására.
Magát a rabszolgaságot elsősorban, mint termelési formát tanították és tanítják mind a mai napig az iskolákban, ha például az antik rabszolgatartó társadalmakról (Egyiptom, Görög- és Római Birodalom) esik szó, de soha senki nem beszélt a rabszolgává válás folyamatáról, holott ez alapvető jellemzője nem csak az antik, hanem az összes rabszolgaságnak, napjainkig. Napjainkig? Igen, a tanulmány utolsó fejezetében kiderül majd, miért állítom ezt. A rabszolgává válás alapvető jellemzője a hirtelen elemberietlenedés, az emberi mivoltunk egyik percről a másikra való elvesztése, rossz esetben örökre. A tárggyá, objektummá, mások tulajdonává válás legtöbbször visszafordíthatatlan és pillanatok alatt bekövetkező folyamat. Ez különbözteti meg – többek között – a rabszolgákat a jobbágyoktól; utóbbiak röghöz kötöttként ugyanazon a helyen éltek, míg a rabszolgát, legalábbis az antik társadalmakban, hadizsákmányként elhurcolták egy másik országba, ahol a rabszolgatartó megvásárolta ezeket az egykor emberként számontartott „tárgyakat”, majd kénye-kedvére használta a kiszolgáltatott testet és lelket. A rabszolga elfogatása pillanatában elvesztette emberi autonómiáját, családját, hazáját, szabadságát. A különböző birodalmak saját polgáraikat sose tették, tehették rabszolgává, ezért a birodalmak perifériáján mindig szükség volt olyan területekre, ahonnét utánpótlást lehetett biztosítani (ez alól kivételt képeztek az adósrabszolgák – szerk.). Az antik birodalmakban azonban – elsősorban a rómaiban – nem lehet beszélni pusztán a rabszolgaszerzés céljából történő területi hódításokról; ez inkább a különböző háborúk „mellékterméke” volt csupán.
A római kor vége felé – éppen a kereszténység előretörése miatt – a rabszolgatartás egyre inkább a háttérbe szorult, mivel nem volt összeegyeztethető az egyre nagyobb népszerűségnek örvendő hit alapvető tanaival. Az más kérdés, hogy a későbbi, magukat már kereszténynek valló országokban megmaradt, vagy újra feléledt rabszolgaság miért és milyen körülmények között létezhetett mégis, dacára annak, hogy a keresztény teológia ezt erkölcstelennek és elítélendőnek tartotta. Nos, pontosan erre is keresi tanulmányom a választ.
Az általános klisékkel ellentétben nem a Római Birodalom, de nem is az észak-amerikai ültetvények voltak a legnagyobb rabszolgatartók, hanem az iszlám és az annak ideológiájával felvértezett arabok. Ez ért katartikus élményként a bevezetőben említett afrikai múzeumban, ilyen és hasonló eredeti, korabeli képek által:
