Pesti Srácok

Apáti Bence: A fejlett nyugaton viszonylagos nyugalomban telt a szilveszter (?)

null

Történtek elszigetelt molesztálások – jelentsen ez bármit is -, azonban a két évvel ezelőtti kölni “ficki-fickihez” képest, amikor is nagyjából 600 észak-afrikainak kinéző, migrációs háttérrel rendelkező elméleti fizikus és nőgyógyász körülbelül ezer alkalommal vizsgálta meg jó alaposan, hogy az őslakos germán hölgyek valóban komolyan gondolják-e ezt a “welcome refugees” nevű projektet, vagy csak a szájuk jár, nos ahhoz képest valóban viszonylagos nyugalomról beszélhetünk Merkel mutti rendkívül nyitott országában. A viszonylagos nyugalomhoz egyébiránt nem kellett sokat tenni, mindössze minden nagyvárosban ki kellett vezérelni pár ezer rohamrendőrt, akik pár millió eurónyi túlórapénzért, váltott műszakban vigyáztak arra 10-15 darab bátor német asszonyra, akik kimerészkedtek a nagyvárosok utcáira, mintegy megünnepelni az újév beköszöntét. (PolgárPortál-publicisztika)

Helyesebben azt kell, hogy mondjam, hogy egyelőre ez a tényállás. Ennyit tudunk.

Aki ugyanis emlékszik a kölni esetet követő politikailag korrekt néma csöndre (a német média napokig nem számolt be a tömeges zaklatásokról), az joggal gondolhat arra, hogy jövő hét közepén akár az is kiderülhet, hogy Hamburgban 400 észak-afrikai, kísérő nélküli fiatalember mégiscsak “megfickifickizett” pár ezer hamburgi hölgyet.

PestiSracok facebook image

Mondom: ezt a lehetőséget sem zárhatjuk ki.

A német sajtó ugyanis, ellentétben hazánk sajtójával, a legkevésbé sem tekinthető szabadnak. Pontosabban a liberális újságírók szerint – akik “újbeszélül” szeretnek hazudozni a migrációval kapcsolatban – valószínűleg a német sajtó példaértékűen végzi a munkáját, amikor elhallgatja azokat a bűncselekményeket, amiket migránsok, illegális bevándorlók követnek el.

A ballib sajtómunkások szerint ugyanis az a szabad sajtó, amikor folyton gambiai számítógépes szakemberekről, szíriai úszónőkről, balettművészekről, illetve iraki agysebészekről írnak könnyes cikkeket, ahelyett, hogy az igazság miatt sírnának.

Az ugyanis siralmas.

És az a nagy büdös igazság, hogy ezek a kiváló emberek ugyan ebben az évben “csak elszigetelten erőszakoltak meg nőket” – még mindig nem tudtam megfejteni, hogy ez mit jelenthet -, azonban a Die Welt arról számolt be, hogy új hobbit találtak maguknak: rendőrökre, mentősökre, illetve tűzoltókra kezdtek el vadászni ezen a szilveszteren.

Nem. Természetesen nem írták le, hogy migránsok űzik ezt az új hobbit, de valahogy ki lehet következtetni. A sorok között mindig átcsúszik az igazság.

Egy szó, mint száz: az a Németország, ami lassan száz napja képtelen kormányt alakítani, a jelek szerint arra is képtelen, hogy megfékezze a rendőrséget, a mentőket, és a tűzoltóságot “allahakhbarozva” rakétázó, kővel dobáló, és felgyújtó migránsokat.

Nem túl biztató a helyzet nyugaton.

Merkel asszony legendás mondata “wir schaffen das” (meg tudjuk csinálni) a legkevésbé sem valósult meg.

Kijelenthetjük: egyelőre nem tudták megcsinálni.

Valami egészen mást csináltak meg. Egy olyan Németországot, ahol teljesen természetes az a szürke hétköznapokhoz tartozó esemény, hogy szírek, afgánok, irakiak megtámadják a rendőröket, és a betegeken segíteni próbáló mentősöket.

Így állunk most. Ez a helyzet a haladó nyugaton, ez történik Németországban. Legalábbis ennyit tudunk most…

Forrás: PolgárPortál

Apáti Bence
Ajánljuk még

A walesi labdarúgó-szövetség felszólította a FIFA-t, hogy engedje az LMBTQ-propagandát

NVNeugebauer Viktor Sport 2022 november 25.
A FIFA-világbajnokság első napjaiban – mint várni is lehetett – több szurkolót megszólítottak a biztonsági őrök, akik szivárványszínű vagy szivárvány mintájú ruhákat vagy kiegészítőket viseltek. De ez már nem marad így sokáig: a walesi labdarúgó-szövetség felszólította a FIFA-t, hogy lépjen közbe, és állítsa le az ilyen beavatkozásokat.

Dollárbaloldal – A CIA-ig érnek a szálak

PPestiSrácok.hu Forró drót 2022 november 25.
A baloldal választási kampányát a tengerentúlról milliárdokkal támogató Action for Democracy kapcsolatrendszere egészen az amerikai titkosszolgálatig, a CIA-ig ér – derül ki abból a jelentésből, amelyet a nemzetbiztonsági bizottság szerdán tett közzé. A jelek szerint az amerikaiak által támogatott kör kulcsszereplője a Bajnai Gordon, illetve a Ficsor Ádám nevével fémjelzett DatAdat-csoport, amely gyakorlatilag az ellenzéki kampányt lebonyolította – írja az Origo.