Peterdi Péter: 30 éve fiatal, 30 éve demokrata avagy mit jelent nekünk a Fidesz?
Előrebocsátom: sosem voltam Fidesz-tag, és még csak politológus sem vagyok. A következőkben inkább csak a laikus, ám meggyőződéses választó szemszögéből szedem össze a gondolataimat a magyar történelem kétségtelenül legnépszerűbb politikai pártjával kapcsolatban. A Fidesz alapításának harmincadik évfordulója remek lehetőséget kínál arra – különösen most, választási kampány idején –, hogy elgondolkodjunk rajta, mit jelent nekünk, jobboldali meggyőződésű polgároknak ez a párt valójában.
Szánalommal vegyes megvetéssel szoktam olvasni azokat az elemzéseket, amelyek szerint a mai Fidesznek egyfajta ellensége lenne az ős-Fidesz, és éppúgy küzdene ellene, ahogyan a jelenlegi ellenzéki pártokkal szemben határozza meg magát. Még inkább a fejemet fogom, amikor kiállnak a Momentum tagjaihoz hasonló, politikai értelemben vett szörnyszülöttek, és azzal érvelnek, hogy ők a valódi fiatal demokraták szövetsége. Vannak főállású okosok, akik már-már azt akarják bebizonyítani, hogy 1988 és 2018 között néhány alapító személyén – Orbán, Deutsch, Szájer, Kövér –, a párt nevén és a narancssárga színen kívül semmiféle kontinuitás nincs, és eme hipotézisük alátámasztását valahogy mindig a Fodor-féle árulók és egyéb politikai szerencselovagok megszólaltatásával, a véletlenül sem részrehajló véleményük rendszeres citálásával próbálják eszközölni.
Ezek a főállású okosok éppen csak a Fidesz-szavazók lelkivilágát nem ismerik, azt pedig el sem tudják képzelni, hogy valaki akár három évtizeden keresztül ki tudjon tartani egy politikai alakulat mellett a szavazófülkében, úgy, hogy a választó szemében az a párt még mindig ugyanaz a párt, miközben ők már dolgozatok százaiban próbálták bizonygatni, hogy nem ugyanaz. Úgy képzelik el az eszményi választót, hogy nyilván meg tudja ingatni a meggyőződésében egy bülbülszavú Kovács László vagy egy 19 ezer forintos, egyszeri nyugdíjemelés ígérete, és arra szavaz, aki többet-jobbat ígér. (Ez ugyanaz a logika, ami szerint a piac mindig jobban áraz be bármit, aminek ára lehet – aztán csodálkoznak, ha rájuk szakad a gazdasági válság.)
Ennek örömére tehát bemutatom a politológusok rémét: apámat. Egyszerű ember, soha nem volt a kommunista rendszer haszonélvezője, sőt, rendes magyar emberként utálta a kommunistákat, mint a szart. (Különösen a vén kommunistákat.) Nemzetközi gépkocsivezetőként még valamennyi viszonyítási alapja is volt a tekintetben, hogy hogyan nézhetne ki az ország, ha nem imbecillis, inkompetens vénemberek vezetnék – így aztán elég hamar azonosulni kezdett a Fidesszel, aminek a tagjai néha egész meglepő módon tűntek fel a tévében: akár futballozva, vagy kerékpáron, esetleg Dévényi Tibi bácsival fagylaltozva a Három kívánság c. borzalomban. Fiatalok és menők voltak, akárcsak az Első Emelet, csak ők nem zenével turnéztak, hanem politikával. De aki azt hitte, pusztán bohóckodás az egész, az elég hamar meggyőződhetett az ellenkezőjéről Orbán Viktornak a Nagy Imre és társai újratemetésén elmondott beszédétől. Apám konkrétan nem hitt a fülének, hogy az ott elhangozhatott. Ő akkor egy életre szavazott bizalmat a Fidesznek.
Hogy aztán később mi mindenért próbálták ráhúzni a pártra és annak politikusaira a vizes lepedőt? Nem érdekelte. Hogy aztán hogyan akartak a kommunisták européerként mutatkozni és minden lehetséges tekintetben, akár bármiféle fedezet nélkül is ráígérni mindenkire? Továbbra is utálta őket. Hogy aztán hogyan, mi módon próbálják a nagyokosok hatvantizenkettedszer is bebizonyítani, hogy ez a Fidesz már nem az a Fidesz? Apám elkapcsol a tévén.
Mégsem vak hit ez: ott van mögötte fedezet gyanánt a meggyőződés, hogy ezek rendes emberek. Nem a Fidesz az a párt, aminek tetszőleges politikusát látva az az érzés támad a normális emberben, hogy az ilyenre egy macskát nem bízna, nemhogy a saját gyerekét, akár csak fél percre is. Az imázsuk része, hogy a felmerülő kérdésekre általában érvényes, konzekvens választ kaphatunk tőlük: a gondosan kiválogatott, a feladathoz megfelelően trenírozott politikusaik megbízhatóságot sugároznak, hisszük mi – és valószínűleg jól hisszük.
Olajozottan működő gépezet a Fidesz, méltán látják így a tagok és a külső szemlélők is. De azért a mai napig ott van benne a kurucos, szabadságharcos szellemiség, egyfajta „Ugocsa non coronat”. Ott van benne a rendszerváltás öröksége, a Listen to Your Heart az Internacionálé ellenében. Benne van a fiatalos, lázadó szellem éppúgy, mint az öregek bölcsessége. Benne van a kemény munka, de az élet szeretetével, humorral; önkritikával, a megújulás képességével. Igazi néppárt ez, amihez öröm tartozni, akár tagként, akár választóként – immár 30 éve.
(Vezető kép: MTI Fotó / Kovács Tamás)
