Pesti Srácok

Peterdi Péter: 30 éve fiatal, 30 éve demokrata avagy mit jelent nekünk a Fidesz?

Peterdi Péter: 30 éve fiatal, 30 éve demokrata avagy mit jelent nekünk a Fidesz?

Előrebocsátom: sosem voltam Fidesz-tag, és még csak politológus sem vagyok. A következőkben inkább csak a laikus, ám meggyőződéses választó szemszögéből szedem össze a gondolataimat a magyar történelem kétségtelenül legnépszerűbb politikai pártjával kapcsolatban. A Fidesz alapításának harmincadik évfordulója remek lehetőséget kínál arra – különösen most, választási kampány idején –, hogy elgondolkodjunk rajta, mit jelent nekünk, jobboldali meggyőződésű polgároknak ez a párt valójában.

Peterdi Péter / PolgárPortál

Szánalommal vegyes megvetéssel szoktam olvasni azokat az elemzéseket, amelyek szerint a mai Fidesznek egyfajta ellensége lenne az ős-Fidesz, és éppúgy küzdene ellene, ahogyan a jelenlegi ellenzéki pártokkal szemben határozza meg magát. Még inkább a fejemet fogom, amikor kiállnak a Momentum tagjaihoz hasonló, politikai értelemben vett szörnyszülöttek, és azzal érvelnek, hogy ők a valódi fiatal demokraták szövetsége. Vannak főállású okosok, akik már-már azt akarják bebizonyítani, hogy 1988 és 2018 között néhány alapító személyén – Orbán, Deutsch, Szájer, Kövér –, a párt nevén és a narancssárga színen kívül semmiféle kontinuitás nincs, és eme hipotézisük alátámasztását valahogy mindig a Fodor-féle árulók és egyéb politikai szerencselovagok megszólaltatásával, a véletlenül sem részrehajló véleményük rendszeres citálásával próbálják eszközölni.

Ezek a főállású okosok éppen csak a Fidesz-szavazók lelkivilágát nem ismerik, azt pedig el sem tudják képzelni, hogy valaki akár három évtizeden keresztül ki tudjon tartani egy politikai alakulat mellett a szavazófülkében, úgy, hogy a választó szemében az a párt még mindig ugyanaz a párt, miközben ők már dolgozatok százaiban próbálták bizonygatni, hogy nem ugyanaz. Úgy képzelik el az eszményi választót, hogy nyilván meg tudja ingatni a meggyőződésében egy bülbülszavú Kovács László vagy egy 19 ezer forintos, egyszeri nyugdíjemelés ígérete, és arra szavaz, aki többet-jobbat ígér. (Ez ugyanaz a logika, ami szerint a piac mindig jobban áraz be bármit, aminek ára lehet – aztán csodálkoznak, ha rájuk szakad a gazdasági válság.)

PestiSracok facebook image

Ennek örömére tehát bemutatom a politológusok rémét: apámat. Egyszerű ember, soha nem volt a kommunista rendszer haszonélvezője, sőt, rendes magyar emberként utálta a kommunistákat, mint a szart. (Különösen a vén kommunistákat.) Nemzetközi gépkocsivezetőként még valamennyi viszonyítási alapja is volt a tekintetben, hogy hogyan nézhetne ki az ország, ha nem imbecillis, inkompetens vénemberek vezetnék – így aztán elég hamar azonosulni kezdett a Fidesszel, aminek a tagjai néha egész meglepő módon tűntek fel a tévében: akár futballozva, vagy kerékpáron, esetleg Dévényi Tibi bácsival fagylaltozva a Három kívánság c. borzalomban. Fiatalok és menők voltak, akárcsak az Első Emelet, csak ők nem zenével turnéztak, hanem politikával. De aki azt hitte, pusztán bohóckodás az egész, az elég hamar meggyőződhetett az ellenkezőjéről Orbán Viktornak a Nagy Imre és társai újratemetésén elmondott beszédétől. Apám konkrétan nem hitt a fülének, hogy az ott elhangozhatott. Ő akkor egy életre szavazott bizalmat a Fidesznek.

Hogy aztán később mi mindenért próbálták ráhúzni a pártra és annak politikusaira a vizes lepedőt? Nem érdekelte. Hogy aztán hogyan akartak a kommunisták européerként mutatkozni és minden lehetséges tekintetben, akár bármiféle fedezet nélkül is ráígérni mindenkire? Továbbra is utálta őket. Hogy aztán hogyan, mi módon próbálják a nagyokosok hatvantizenkettedszer is bebizonyítani, hogy ez a Fidesz már nem az a Fidesz? Apám elkapcsol a tévén.

Mégsem vak hit ez: ott van mögötte fedezet gyanánt a meggyőződés, hogy ezek rendes emberek. Nem a Fidesz az a párt, aminek tetszőleges politikusát látva az az érzés támad a normális emberben, hogy az ilyenre egy macskát nem bízna, nemhogy a saját gyerekét, akár csak fél percre is. Az imázsuk része, hogy a felmerülő kérdésekre általában érvényes, konzekvens választ kaphatunk tőlük: a gondosan kiválogatott, a feladathoz megfelelően trenírozott politikusaik megbízhatóságot sugároznak, hisszük mi – és valószínűleg jól hisszük.

Olajozottan működő gépezet a Fidesz, méltán látják így a tagok és a külső szemlélők is. De azért a mai napig ott van benne a kurucos, szabadságharcos szellemiség, egyfajta „Ugocsa non coronat”. Ott van benne a rendszerváltás öröksége, a Listen to Your Heart az Internacionálé ellenében. Benne van a fiatalos, lázadó szellem éppúgy, mint az öregek bölcsessége. Benne van a kemény munka, de az élet szeretetével, humorral; önkritikával, a megújulás képességével. Igazi néppárt ez, amihez öröm tartozni, akár tagként, akár választóként – immár 30 éve.

(Vezető kép: MTI Fotó / Kovács Tamás)

Ajánljuk még

"Büszke vagyok rá, hogy pályafutásom során nem tettem rosszat egy kollégámnak sem" - A születésnapos Stefka István a Polbeatben

‎Polbeat 2023 június 10.
Rendhagyó Polbeatet szerveztünk Stefka István 80. születésnapjára a Revolution '56 Szabadságharcos Sörözőbe, ahol a PestiSrácok.hu-s csapat mellett Stefka régi barátja és harcostársa, Alexa Károly irodalomtörténész, író, illetve a konzervatív televíziózás nagy, a rendszerváltoztatás utáni - a Horn-Kuncze-kormány által teljesen felszámolt - korszakának két jeles alakja (egyben az ünnepelt akkori munkatársa), Mátyássy Andrea és Dézsy Zoltán is elmondta méltatását, visszaemlékezését. Megszólalt továbbá Stefka István felesége, Naszályi Kornélia és egyik lánya, Stefka Nóra, továbbá Ambrózy Áron, Szabó Gergő és Szalai Szilárd. A Huth Gergely által celebrált rendkívüli adást végül egy fergeteges köszöntés követte, a tortát és a pezsgőt Stefka István kedvenc együttesének, az AC/DC-nek a dübörgésére hozták be a kollégák.

A külkeres fia is jól keres: Geszti Péter, a kádergyerek, avagy a KISZ KB VIT-vágtájától a Nemzeti Vágtáig

A Hálózat 2020 április 12.
Milliárdokat költött a Postabank a kilencvenes években arra az agresszív, kikerülhetetlen reklámkampányra, amely mögött az Akció nevű vállalat és Geszti Péter állt. Ők is tevékeny részesei voltak annak, hogy a bank zavartalanul menetelhetett a bukás felé – állami tízmilliárdokkal kisegítve. Noha Gesztit a sajtó következetesen valamiféle self made man-ként építette fel, ez hazugság. Apja, a neves rádiós-tévés szerkesztő vitte be a tévébe, anyja pedig a Chemolimpex, majd a Taurus cégek külkereskedője volt, később fia után ő is a Danubius Rádióhoz került. Geszti tévés apja a halála előtt már a szovjet KGB és a magyar állambiztonság alá tartozó IPV vállalat főosztályvezetője volt, így elmondható, hogy mindkét felmenője hírszerző-gyanús, de legalábbis hálózati állásokban dolgozott. Geszti zenészként barátjával, Berkes Gáborral futott be, aki hozzá hasonló kádergyerek. Utóbbi Berkes Péter őrnagy-író fiaként szintén kivételezett helyzetben volt, apja eleinte propaganda-regényeket és cikkeket írt, majd ifjúsági író lett belőle, hasonlóan a katpolos Berkesi Andráshoz. Berkes Gábor is szerethette a Néphadsereget, mert első együttesét Lobogónak hívták, amelyet a katonaság lapjában mutattak be. Utána kezdett az Első emeletbe, amelynek szövegírója Geszti lett. Geszti a rendszerváltás idején lépett be az Akcióba, amelyet a KISZ-hez közeli rádiósok alapítottak, és amelynek első nagy haditette a KISZ KB által támogatott VIT-vágta levezénylése volt. Folytatjuk a Postabank történetét.

Basszgitáron a postabankos Princz, a zongoránál Presser – Amikor nem nekünk, hanem neki írták a dalt

A Hálózat 2020 április 4.
Emlékeznek arra a jelenetre, amikor Johnny Fontane megjelenik Don Corleone lányának esküvőjén, és elénekel pár dalt a Keresztapában? Persze segítséget is kért az amúgy Frank Sinatráról mintázott figura. Ha volt merszünk a Postabank néhai királyát, Princz Gábor bankvezért keresztapának nevezni az előző cikkünkben, akkor miért ne mondanánk ki, hogy az ő udvari zenésze Presser Gábor volt? Presser nem csupán slágert írt Princz Postabankjának (ez volt az egész ország által ismert Ezt egy életen át kell játszani), de Princz másik bizalmi embere, Kende Péter szerint még külön zenekaruk is volt, amellyel a Postabank bulikon játszottak. A vezér basszusgitározott, Presser pedig zongorázott. A zseniális zenész amúgy bekerült abba a postabankos tanácsba is, amelybe Mester Ákos, Forró Tamás és a már említett Kende is tartozott. Erős névsor. Ők ügyeltek az elvileg konzervatív Magyar Nemzetre a kilencvenes évek közepén... Szürreális az egész, mégis igaz. A KISZ-ből érkezett, moszkovita Princz Gábornak szüksége volt az arculatfestésre. Kultúremberként tetszelgett, és ehhez megkapta a segítséget az általa támogatott, zömmel liberális értelmiségtől. A milliárdok közben eltűntek, de a zene szólt. Folytatjuk a Postabank történetét.