Pesti Srácok

Geib Hajnalka: Néhány szó a Gulág magyarországi áldozatairól – A zsidók sorsa

Geib Hajnalka: Néhány szó a Gulág magyarországi áldozatairól – A zsidók sorsa

Hogyan lehet megfelelni Tacitus történészekhez intézett gondolatának: sine ira et studio, azaz harag és részrehajlás nélkül írni? Hogyan lehet elhagyni az érzelmeket, indulatokat akkor, ha az ember a Gulágról és az ott szenvedőkről gyűjt anyagokat? Minél mélyebbre ástam magam a borzalmakban, annál inkább tűnt egyre reménytelenebb vállalkozásnak a „kívül maradás”. Ráadásként tudjuk, a felelősök példás büntetése elmaradt, s a témát kutatva azzal is szembesülnünk kell, hogy a mai napig számtalan közéleti személyiség és történész igyekszik relativizálni a kommunizmus rémtetteit. Erőn felül igyekeztem egy „steril” dolgozatot elkészíteni, ami végül szerencsére nem sikerült, ám kiállta a tudományosság próbáját, s bízom benne, méltó azokhoz, akikről szól. A dolgozatot tematikus részekre bontva adjuk közre, így a PolgárPortál olvasói hétről hétre nyomon követhetik a Gulág magyarországi áldozatainak útját.

PolgárPortál publicisztika

Az áldozatok meghatározható csoportjainak számbavétele kapcsán feltétlen szót érdemelnek azok a magyar zsidók, akik tragikus sorsáért mind a jobb-, mind a baloldali szélsőséges eszmék felelősséggel tartoznak. Az 1938. november 2-án megszületett első bécsi döntés következtében Kárpátalja egy része Magyarországhoz került, azonban a hamarosan meghozott zsidótörvények, majd a katonai munkaszolgálat kötelezettségének bevezetése megalapozott félelmet váltott ki a területen élő zsidóságban, és megindult a román területek felé tartó menekülthullám. További pánikra adott okot a Csehszlovák Köztársaság megszűnése, minek következtében a budapesti politikai vezetés értelmezésében az első bécsi döntés érvényét vesztette, és egész Kárpátalja területének irányítása a magyarországi vezetés kezébe került.

Az 1939. szeptember 17-én megkötött Molotov–Ribbentrop paktum értelmében döntés született Lengyelország bekebelezéséről és felosztásáról, ezt követően kezdődött meg a lengyel lakosság Magyarországra történő tömeges menekülése. Közben a szovjet csapatok elérték a Kárpátokat és felvették a kapcsolatot a magyar határőrséggel a szovjet-magyar határvonalak megállapítása céljából. Az országba a náci megtorlás elől menekülő lengyel zsidók és magyar hittársaik érzékelve, hogy Kárpátalján sem érezhetik magukat biztonságban, valamint szembesülve a nyugati országok (Amerika, Nyugat-Európa) bezáródó kapuival, a Szovjetunió felé történő menekvés gondolata felé fordultak. Annak ellenére, hogy a Szovjetunió beutazási vízumkorlátozást léptetett életbe, sok zsidó személy, sőt egész családok tettek kísérletet a határátlépésre a magyar hatóságok ezt korlátozni szándékozó intézkedései ellenére.

PestiSracok facebook image

A szovjet vezetés utasítást adott a határt illegálisan átlépő személyek gondos kivizsgálására, akiket ha letartóztatott, a szovjet határőrség alapos átvilágításnak vetett alá. A menekültek ellenőrzésével megbízott állambiztonsági kapitány jelentésében arról tájékoztatott, hogy az átvizsgált személyek között magasra tehető a beszervezett magyar, német és román ügynök, akik személyükben állambiztonsági kockázatot jelentenek. A kémgyanúba keveredett ártatlan menekülőket a sorozat harmadik részében már ismertetett szovjet büntetőtörvénykönyv 58. paragrafusának 6. pontja alapján, kémkedésért ítélték a Szovjetunió lágereiben letöltendő kényszermunkára. A büntetőtörvénykönyv 80. paragrafusának értelmében három évig terjedő javító-munkatáborban kényszermunkán letöltendő szabadságvesztésre ítélhettek olyan személyeket is, akik engedély és hatályos útlevél nélkül, illegálisan lépték át a határt. Gyakorlatban ez a büntetési tétel akár 5-8, sőt akár 10-15 év is lehetett. A kutatások alapján a Gulág táborokban sínylődő kárpátaljaiak száma 8 és 12 ezer fő közé volt tehető.

A Magyarországról menekülő izraelita vallású lakosság mellett volt a zsidóknak egy másik csoportja is, akik a szovjet kényszermunkatáborokba kerültek, ők voltak a munkaszolgálatot, náci haláltáborokat túlélő, onnan hazatérő áldozatok. Jellemző volt a szovjet vezetés paranoiájára az az elképesztő és meghökkentő logika, amely szerint a náci haláltáborok túlélésének egyetlen módja az lehetett, ha az illető a németek szolgálatába állt és számukra besúgó, ügynöki tevékenységet végzett.

Botos János történész cikkében arról ír, hogy a háború befejezését követően több esetben előfordult, hogy önmagában az is elég volt a szovjetek általi letartóztatáshoz, ha a náci tábort megjárt személy angol nyelvű igazolással rendelkezett felszabadításáról, tehát angol vagy amerikai csapatoknak köszönhette a szabadulását. A szerző által példaként felhozott Harcos István munkaszolgálatost az amerikai csapatok szabadították fel 1945. május 2-án, az ÁVH pedig négy évvel később, 1949. június 14-én tartóztatta le, majd adta át a Szovjetuniónak. A szovjet illetékes szervek szeptember 22-én kémkedésért 25 év kényszermunkatáborban letöltendő szabadságvesztésre ítélték. Bár meglehetősen hosszú időtartamnak tűnik a felszabadítás és a letartóztatás között eltelt négy év, nem alaptalan a feltételezés, hogy az egykori felszabadító seregek nemzetisége is szerepet játszhatott a döntésben, ismerve a szovjetek paranoiás viszolygását minden olyan személlyel kapcsolatban, aki nácikkal vagy nyugatiakkal érintkezett. Az eredeti dokumentum címében, melyre a szerző hivatkozik, a következő olvasható:

Ennek fényében, bár egyértelműen nem cáfolható, hogy a felszabadítók amerikai mivolta is szerepet játszhatott az ítéletben, Harcos István akarata ellenére reá kényszerített munkaszolgálatos tevékenysége önmagában is minden kétséget kizárólag meghatározhatta sorsának további tragikus alakulását.

L. Balogh Béni művében említ egy esetet tizenkét zsidóról, akik a náci táborokból szabadulva, ausztriai kórházi lábadozásukat követően vonattal tartottak Budapest felé. A vonatról azonban szovjet tisztek szállították le és indították útnak őket a Szovjetunióba kényszermunkára, mondván, fasiszta partizánok. Az eredeti történet George Gabori 1991-ben magyar nyelven is megjelent Amikor elszabadult a gonosz című visszaemlékezésében olvasható.

*

Szakirodalom:

BOTOS János: Magyar zsidók a szovjet táborrendszerben, 1936-1956. In: Gulág-jelenség – Szabadság különszáma. Kolozsvár, 2017. január 28.

Utolsó elérés: 2018. február 19.

DUPKA György: A zsidó holokauszt és szovjet zsidóüldözés kárpátaljai vonatkozásai a levéltári anyagokban. In: Zsidósors Kárpátalján: A deportálástól az internálásig. Szerk.: DUPKA György–ZUBÁNICS László. Ungvár–Budapest, 2014.

BALOGH Béni: “Törvényes” megszállás : szovjet csapatok Magyarországon 1944-1947 között. Budapest, 2015.

MENCZER Gusztáv: A Gulág rabtelepei – A bolsevizmus népirtásának színtere. Budapest, 2016.

**

De miért épp a Gulág? – 1. rész

A Gulág kialakulásának történeti áttekintése – 2. rész

Letartóztatások, ítéletek és az 58. paragrafus – 3.rész

A magyar polgári lakosság tömeges elhurcolása – 4.rész

Vezető lép: csaladhalo.hu

Ajánljuk még

Vajon minek és hogyan állított ki százegy kutyaútlevelet a határzár idején az állatorvosi praxisát szüneteltető Hadházy Ákos? - Frissítve: reagált Hadházy

Exkluzív 2021 március 23.
2020 januárja óta összesen száznál is több kutyának állított ki útlevelet Hadházy Ákos, a két pártot már elhagyó, jelenleg független országgyűlési képviselő, aki leadott vagyonnyilatkozata szerint hivatalosan szünetelteti állatorvosi praxisát – tudta meg a PestiSrácok.hu. A helyzet több szempontból is kínos: először is, az országgyűlési képviselők jogállásáról szóló törvény szerint parlamenti képviselő kereső tevékenységet nem folytathat, még ha valamilyen szellemi tevékenységet végez is, azért pénzt nem fogadhat el. A kisállat útlevél kiállítása azonban nagyon is pénzbe kerül, az okmányt kiállító állatorvos is kötelezően fizet ezért a kamarának. Ha saját cégen keresztül jutna a tevékenysége ellentételezéséért pénzhez egy honatya, azt is be kell jelentenie az Országgyűlés elnökének. Csakhogy Hadházy Ákos – úgy tudjuk – nem ezt jelentette be, hanem az ellenkezőjét, hogy szüneteltetni a praxisát. Mellesleg ezt saját kézírással is leírta és ellenjegyezte, a vagyonnyilatkozatában. Ha mindez nem lenne elég, még egy kérdés felvetődik: mégis kinek, kiknek és miért állít ki valaki több mint száz kutyaútlevelet a koronavírus-járvány kellős közepén, amikor szinte az egész világ zár alatt van és az emberek sem utaznak. Cikkünk megjelenése után válaszolt kérdéseinkre Hadházy Ákos, aki a tőle szokásos diktatúrázás, orbánozás, fideszezés mellett elárulta: annyira szeret állatokat gyógyítani, hogy ingyen is megteszi, sőt, a jelek szerint az útlevelek kiállításakor szívesen megfizeti a kötelező illetéket is. A képviselő válaszát kérésére változtatás nélkül közöljük.

Vasárnapi autóbusz-szerencsétlenség: voltak már problémák a szervezőkhöz köthető utak körül

Exkluzív 2021 augusztus 17.
Nem először került a sajtóhírekbe és a figyelem középpontjába az az utazásszervező cég, amelynek bérelt autóbusza vasárnap hajnalban 8 ember halálát okozó balesetet szenvedett az M7-es autópályán – tudta meg a PestiSrácok.hu. 2019-ben több sajtóorgánum is beszámolt róla, hogy magyar egyetemisták franciaországi síútja vált tortúrává, miután a magyar utazásszervezők hibás műszaki állapotú, román buszokkal vágtak neki a több ezer kilométeres útnak, végül az utasok egy része saját költségére, önállóan utazott haza. Majd még kártérítést sem kaptak. A "Suli Sí" szervezőcsapat és a hétvégi szerencsétlenségben érintett Rolitúra gyakorlatilag azonos céges hátteret mutat. Az Index és az Origo korábbi cikkei szerint az utakat szervező vállalkozók korábbi utazási irodáit többször megbüntették; volt olyan iroda, amely éveken át engedélyek nélkül hirdetett utakat.

A Mezey-válogatott egyik legnagyobb rejtélye a Nyilasi-ügy lett – Ma sem egyértelmű, hogy miért maradt itthon a csapatkapitány

Exkluzív 2021 június 2.
A Mezey-válogatott történetében három különlegesség, ha úgy tetszik, nagy rejtély, „titok” van. Az egyik az, hogy miként tudott szinte a semmiből kinőni egy világverő gárda? A másik, hogy miért ért véget ez a csodálatos menetelés úgy, ahogyan véget ért? A harmadik pedig az, hogy a csapat szellemi vezére és csapatkapitánya, Nyilasi Tibor vajon miért nem utazott ki a mexikói világbajnokságra? Visszaemlékező sorozatunk mai részében a Nyilasi-ügy hátterét igyekszünk feltárni.