Pesti Srácok

Polihisztor szerepbe kényszerítette az ellenzék a miniszterelnököt (VIDEÓ)

Orbán Viktornak érdekes profilváltáson kellett átesnie az azonnali kérdések során az Országgyűlésben, hiszen két ízben is nyelvórát kellett tartania, de a törvényolvasás módszertanából, valamint a diplomácia alapjaiból is kénytelen volt gyorstalpaló kurzust rögtönözni. Az ellenzéki frakcióvezetők sorban álltak a kedélyes vitára, és le lehetett olvasni az arcukról, milyen rém kellemetlen, amikor a gyilkos kérdéseik azon feneklenek meg, hogy nem voltak képesek helyesen értelmezni a valóságot.

Harangozó Tamás „A nép szava” című felszólalásában – saját elmondása szerint – a Facebook-oldalán összegyűjtött kérdésekből szemezgetett, és persze személyeskedésre is futotta neki. Orbán Viktor válaszában szembesítette a magánnyugdíj-megtakarításokról kérdező szocialista képviselőt az MSZP korábbi, kormánypártként végrehajtott nyugdíjpolitikájával. Emellett az alkalmat megragadva reagált Harangozó felszólalásának címére is:

Fotó: Horváth Péter Gyula
PestiSracok facebook image

A miniszterelnök arról is szólt: az önkormányzati választáson kapott bizalmat az ellenzék arra használta, hogy megemelték a saját fizetésüket, visszahozták a Gyurcsány-korszak embereit – Draskovics Tibort, az '56-os forradalmárokat lenácizó Havas Szófiát –, továbbá a büntetőügyben elítélt és eljárás alatt álló Czeglédy Csabát folyamatosan megbízásokkal tüntetik ki.

Gréczy Zsolt az 500-700 milliárd forintos állítólagos „uniós büntetést” forszírozta: szerinte azért vállalta a kormány a 10%-os „átalánybüntetést”, nehogy tételesen átvilágítsák az egész rendszert, mert akkor az összes lopás kiderülne. Orbán Viktor elmondta neki, hogy Magyarországnak egyetlen forint büntetést sem kell fizetnie, és egyetlen forintot sem vesztett el az európai uniós forrásokból, de Gréczy tovább erősködött, idézve az Európai Bizottság regionális alapokért felelős biztosának leveléből, felolvasva abból a „tíz százalékos átalánykorrekciót”. Ezen a ponton lett szükség a miniszterelnök által tartott nyelvészeti mikrokurzusra.

Fotó: Horváth Péter Gyula

– adott betekintést Orbán Viktor a magyar nyelv rejtelmeibe Gréczy Zsoltnak, elmagyarázva azt is, hogy Magyarország 113 százalékra használja fel az uniós pénzeket, ez az átalánykorrekció pedig egy elszámolási módszer. Ezután rövidre zárta az ellenzéki számonkérési kísérletet:

Szabó Tímea az ellenzéki vezetésű városok megfojtását célzó kormányjavaslatokra panaszkodott, és kifogásolta, hogy az iparűzési adót csak a tömegközlekedésre lehetne fordítani egy új törvénymódosító javaslat szerint. Orbán Viktor beárazta a szüntelen diktatúrázást, továbbá megértően elmagyarázta Szabó Tímeának a jogszabályolvasás alapvető módszertanát, végül beültette a Párbeszéd frakcióvezetőjét egy rögtönzött magyar nyelv külföldieknek kurzusra. A Szabó által kifogásolt törvényjavaslatban ugyanis az szerepel, hogy az iparűzési adót elsőként a helyi közlekedésre kell fordítani, és a képviselőnek a miniszterelnöktől kellett megtudnia, hogy ez azt jelenti: ha a közlekedésen felül marad a pénzből, az másra is elkölthető.

Fotó: Horváth Péter Gyula

Gurmai Zita a Türk Tanács Budapestre költöző európai képviseletén aggódott egyet: az MSZP-s képviselőt zavarják a képviselet által kapott kedvezmények. A miniszterelnök röviden felvázolta neki a nemzetközi szervezetek képviseleteire vonatkozó szokásjogot, valamint felidézte a bevándorláspárti baloldal egy korábbi, kínos viselkedését:

Ajánljuk még

A külkeres fia is jól keres: Geszti Péter, a kádergyerek, avagy a KISZ KB VIT-vágtájától a Nemzeti Vágtáig

A Hálózat 2020 április 12.
Milliárdokat költött a Postabank a kilencvenes években arra az agresszív, kikerülhetetlen reklámkampányra, amely mögött az Akció nevű vállalat és Geszti Péter állt. Ők is tevékeny részesei voltak annak, hogy a bank zavartalanul menetelhetett a bukás felé – állami tízmilliárdokkal kisegítve. Noha Gesztit a sajtó következetesen valamiféle self made man-ként építette fel, ez hazugság. Apja, a neves rádiós-tévés szerkesztő vitte be a tévébe, anyja pedig a Chemolimpex, majd a Taurus cégek külkereskedője volt, később fia után ő is a Danubius Rádióhoz került. Geszti tévés apja a halála előtt már a szovjet KGB és a magyar állambiztonság alá tartozó IPV vállalat főosztályvezetője volt, így elmondható, hogy mindkét felmenője hírszerző-gyanús, de legalábbis hálózati állásokban dolgozott. Geszti zenészként barátjával, Berkes Gáborral futott be, aki hozzá hasonló kádergyerek. Utóbbi Berkes Péter őrnagy-író fiaként szintén kivételezett helyzetben volt, apja eleinte propaganda-regényeket és cikkeket írt, majd ifjúsági író lett belőle, hasonlóan a katpolos Berkesi Andráshoz. Berkes Gábor is szerethette a Néphadsereget, mert első együttesét Lobogónak hívták, amelyet a katonaság lapjában mutattak be. Utána kezdett az Első emeletbe, amelynek szövegírója Geszti lett. Geszti a rendszerváltás idején lépett be az Akcióba, amelyet a KISZ-hez közeli rádiósok alapítottak, és amelynek első nagy haditette a KISZ KB által támogatott VIT-vágta levezénylése volt. Folytatjuk a Postabank történetét.

Így történt a Pápay-klán lemészárlása a dunaszerdahelyi Fontana bárban – Hihető vajon Bodoky Károly vallomása? (Videó)

Az alvilág titkai 2024 március 19.
Az 1999. március 25-én, a dunaszerdahelyi Fontana bárban történt tízes gyilkosság ügyében beismerő vallomást tett az egyik elkövető, a rimaszombati Bodoky Károly. Vallomásában mindent a Turek néven ismert magyarországi maffiózóra, valamint néhai Szamaránszky Árpádra (alias "Paprika") kent. Bodoky állítja: ő Kalasnyikovval sakkban tartotta a Fontana földszintjén a vendégeket, míg az emeleti kártyaszobában Kalasnyikovokból 117 lövéssel szitává lőtte Turek és Paprika a Pápay-klán főnökét, Pápay Tibort és kilenc alvezérét. Bodoky vallomása kerek, logikus, krimiszerű fordulatokkal teli, ám hihetünk-e neki? A szlovák ügyészek mindenesetre nem igyekeznek vádba foglalni a vallomás tartalmát.