Hazugságon kapták Márki-Zayék ifjú titánját, talán legújabb követőjét, a sümegi polgármester-jelöltet. Kovács Mihály vasárnap tette ki kampányvideóját a közösségi oldalára, amiben sokak meglepetésére a Mindenki Magyarországa Mozgalom jelöltjeként mutatkozik be, kiemelve, hogy öt parlamenti párt támogatását élvezi. Már ez több, mint érdekes, ugyanis Sümegen az ellenzéki pártok közül csak az MSZP-nek és a Mi Hazánknak van helyi alapszervezete; utóbbi – úgy tudjuk – saját jelöltet indít. De ez még nem minden: Kovács Mihály a videójában azt is megjegyzi, mekkora öröm számára, hogy a város régi, többciklusos polgármestere, Rátosi Ferenc is felismerte a változásra való igényt és őt támogatja. Rátosi azonban ezt kikérte magának. Az ex-városvezető közösségi oldalán azt írja, hogy 2014 óta nem tárgyal Kováccsal, akit fel fog jelenteni, ha nem távolítja el az internetről a hazug videót.
Bíróságon magyarázhatja a “független” jelölt kampányvideóját
Az őszi helyhatósági választásokon Kovács Mihály jelöltet NEM TÁMOGATOM, egyik jelöltet SEM támogatom. A videóban szavazatok nyerése érdekében Kovács Mihály valótlanságot állít azzal amikor kijelenti, hogy én őt támogatom. Ez súlyos visszaélés a nevemmel és ami még súlyosabb, hogy megtévesztik a sümegi választópolgárokat! Döntse el mindenki mennyire hiteles egy ilyen jelölt… A magam részéről felszólítottam őt az oldalán, hogy távolítsa el a felvételből a nevemet megemlítő részt. Felhívtam a figyelmét, hogy ne kövessen el a közvéleményt megtévesztő akciókat, ellenkező esetben kénytelen leszek jogi úton tisztázni a fennálló helyzetet!
– írta Facebook-oldalán vasárnap este Rátosi Ferenc, aki összesen három cikluson keresztül volt Sümeg polgármestere: 1998-tól az MDF és a kisgazdapárt színeiben, majd később, utolsó ciklusában már függetlenként.
Politikai kalandtúra: a Jobbiktól a Momentumig, onnan Márki-Zayékhoz vezet az esküvői videós politikai útja
A fiatal, 33 éves kora ellenére már most politikai kalandornak mondható Kovács a közbeszéd szerint annak idején Rátosi “táskahordozója” volt. Kapott is cserébe munkát, lehetőséget a városvezetőtől, először a helyi művelődési házban, majd a Sümeg TV-nél. 2014-ben aztán megszakadt a kapcsolatuk.
Rátosi ennél keményebben fogalmazva osztja ki egykori “kollégáját”, amikor azt írja neki: 2014 óta egyáltalán nem is tárgyaltak egymással, és úgy látja, hogy a fiatalembernek azóta sem fejlődött a személyisége.
Kovács a Rátosi Ferenccel való “szakítás” után esküvői videósként kereste a kenyerét – aminek emlékét máig őrzi a joszaki.hu weboldal -, majd mentőgépkocsi-vezetőnek állt.
Videókészítési tudományát egyébként már politikai területen is bevetette. Amikor kampány idején elárasztották a legnagyobb videómegosztó portált a Fideszt, illetve a fideszes jelölteket lejárató videók, az emiatt indult rágalmazási perben Kovács el is ismerte, hogy ő volt azok készítője, csak a művek terjesztését tagadta.
A videós, majd mentős munka mellett folyamatosan kereste a helyét a helyi politikában. A Jobbik országgyűlési képviselőjével, Rig Lajossal rendszeresen mutatkozott, pózolt közösen fotókon. Sokan úgy tartották róla, hogy Rig sümegi jobbkeze, avagy Rátosi táskahordozójából Rig táskahordozójának szerepére tör… Talán számított is rá, hogy a szintén ex-mentős Rig Lajos felkarolja, beprotezsálja a pártban, és Jobbik-színekben ugorhat neki az önkormányzati választásnak. Csakhogy a Jobbik sümegi alapszervezete már 2015-ben megszűnt, és azóta sem sikerült újat gründolni.
Nem véletlen hát, hogy a Mi Hazánk pápai vezetője, Veszprém megyei képviselője, Orbán Imre – aki korábban szintén jobbikos volt – meg is jegyezte: ő úgy tudta, hogy “a Misi” a Jobbik jelöltje…
Akik jobbikos kötődéséről ismerték Kovácsot, meg is lepődhettek, amikor az Európai Parlamenti választás napján a Momentum plakátja alatt Donáth Annával, a Momentum alelnökével (most már EP-képviselőjével) pózolt. A néhai jobboldali, akkor még nemzeti politikát hirdető Jobbik szekértolói valahogy így válhatnak egy balraáttal liberális élharcossá…
No de a sümegi “ki tudja, kinek” a jelöltje Momentum- és Donáth Anna-“szerelme” sem tartott sokáig. A minap már a hódmezővásárhelyi álfüggetlen polgármester és civil csapata bemutatkozóján állt a színpadon, Márki-Zay mellett. A Mindenki Magyarországa Mozgalom honlapján is úgy tüntetik fel Kovács Mihályt, mint mozgalmuk sümegi jelöltjét.
A Mindenki Magyarországa logója és a Márki-Zay féle kampánynyitó szerepel a botrányt kiváltó kampányvideójában is.
Vasárnapi megszólalásában Kovács – lehet, hogy a pünkösdi ünnep hatása alatt – a kereszténység megemlítését kiemelten fontosnak tartotta, ami az abortusz-élharcos Momentum reklámozása után – mondhatni – elég merész váltás.
Elvek ide vagy oda, éljen az összefogás!
Ha végig tudták követni a fentieket és esetleg zavarban lennének, miként a sümegi választópolgárok, ki is az a Kovács Mihály és mégis kinek a jelöltje, szeretnénk figyelmükbe ajánlani a legújabb ellenzéki varázsszót: összefogás! Vagyis az elvek nem fontosak, akár félre is tehetők; a fő, hogy össze kell fogni, nagyobb esélyt teremtve ezzel Orbán és a Fidesz ellen.
Ezt az összefogást hirdeti most Sümegtől nem is olyan messze, Tapolcán a Jobbik egyik utolsó polgármestere, aki balosokkal gyúrt közös civil szervezetet, aminek a színeiben elindulhatnak az őszi választáson.
Kovács is ezt a kottát követi, amikor összefogásról posztolgat, vagy amikor magát hivatalos oldalán egyszerű civil családapaként pozicionálja.
A már említett videóban arról beszél, hogy öt parlamenti párt támogatja a sümegi polgármester-jelöltségét. Azt, hogy melyik pártokra gondol, nem árulja el, pedig bennünket például igazán kíváncsivá tett. Egyelőre nem is sikerült megfejtenünk, melyik pártokra gondolhat. Ha abból indulunk ki, hogy jóérzésű, korrektségre minimálisan törekvő párt polgármester-jelöltet csak ott állít vagy támogat, ahol képviselteti magát – azaz, ahol van helyi alapszervezete -, akkor Sümegen sehogy sem jön ki az öt. A Veszprém megyei városban jelenleg összesen két ellenzéki párt működik: az MSZP és a Mi Hazánk. Az utóbbinak – úgy tudjuk – saját jelöltje lesz.
A Jobbik, mint már említettük, 2015-ben megszűnt, a Demokratikus Koalíció, az LMP és a Momentum pedig nincs is jelen Sümegen. A Fidesz a jelenleg regnáló polgármestert, Végh Lászlót indítja.
Sümeg az elmúlt négy évben fejlődött a legtöbbet
Kovács Mihály nemcsak akkor állít valótlant, amikor azt mondja, hogy a háromciklusos ex-polgármester, Rátosi a támogatója, hanem akkor is, amikor azt mondja, hogy Sümegen városhoz nem méltó állapotok vannak: rosszak az utak, a járdák, és a nyári melegben még strandolni is Tapolcára kell utazni.
Végh László polgármester megkeresésünkre azt mondta: az elmúlt években 3 milliárd forint fejlesztési forrás érkezett a városba, több, mint korábban bármelyik önkormányzati ciklusban.
1,8 milliárd forintból újul meg a Püspöki Palota. Több tízmillió forintból újultak meg utak 2018-ban, felújítottuk az óvodát, a bölcsődét, 450 millió forintból épült tanuszodánk. 700 milliós beruházás keretében tavasszal tettük le egy inkubátorház és gépalkatrészeket gyártó csarnok alapkövét, amely 50 új munkahelyet teremt a városban. Ezzel beindult a 2015-ben létesített ipari park fejlesztése. Bízunk benne, hogy a helyi gazdaság és turizmus fellendítésével sikerül nemcsak helyben tartanunk a fiatalokat, hanem azokat is haza tudjuk csábítani, akik korábban költöztek el a városból, akár nagy városokba, akár külföldre
– fogalmazott Végh László.
A városvezető azt mondta: mindazok a fejlesztések, amelyek az elmúlt években történtek, magukért beszélnek, miközben négy éve valóban egy nehéz helyzetben lévő kisváros vezetését vette át. Éppen ezért a fentieken túl nem is kívánta kommentálni “összellenzéki” kihívója kritikáit.
Vezető kép: Facebook
Facebook
Twitter
YouTube
RSS