Pesti Srácok

Politikai pedofília Szombathelyen – Óvodásokon keresztül gyűjtene ellenzéki szavazókat a baloldal

null

Pável Morozov története óta tudjuk, hogy a baloldal nagyon szereti a gyerekhősöket. A nagyon dühös diáklányok tüntetéseken való futtatása után most még lejjebb adták a korhatárt, és Szombathely baloldali önkormányzata óvodásokon keresztül próbálja begyűjteni a szülők adatait. Meglepő? Talán már nem is annyira, de az álságos baloldali politikának ismét görbe tükröt mutat.

Portrékampányt indított ugyanis a szombathelyi önkormányzat, amelynek élére Nemény András polgármester állt, aki június 9-én, az önkormányzati választáson az Éljen Szombathely Egyesület keretein belül más DK-s, momentumos, LMP-s és MSZP-s politikusokkal együtt újrázni szeretne. A kampány lényege, hogy óvodásoktól várnak portrékat, a nyertes csoport pedig pénzdíjazásban részesül. A háttérben azonban egyértelműen politikai indíttatás fűti az újabb "jóemberkedést".

Természetesen az csupán a véletlen műve, hogy éppen az önkormányzati választás előtt rukkoltak elő az ötlettel, aminek keretében 150 ezer forintot juttatnak a nyertes óvodás csoportnak. Persze, az is csak véletlen, hogy a pályaművek benyújtásához elkérik a szülők adatait, hiszen ők mindent csak az óvodások érdekében tesznek. "Jóemberek", na. Amint az egyik hozzászóló megjegyezte:

PestiSracok facebook image

Neményék ugyanis mindenre kíváncsiak, a születési adatoktól kezdve a lakcímig. Vagyis az óvodásokon keresztül készítenének adatbázist a szülőkről. Az adatokat a hirdetés szerint a polgármesteri hivatal "őrzi", azonban nem nehéz kikövetkeztetni, hogy az adathalászat eredménye egyenesen a balos kampánymenedzsment kezébe kerül, de biztos ez is csak az óvodások érdekében történik. Ja, nem.

A gyerekek politikai felhasználása azonban a szombathelyieknek is feltűnt. A Vaol-t egy édesapa kereste meg az ügyben. Mint írta, rendkívül átlátszó a jótékonykodás mögé bújtatott politikai cél, különösképpen annak időzítése miatt.

– írta az édesapa.

Nagyon belehúztak

A pályázattal párhuzamosan Nemény és csapata egy másik adathalász akcióba is belefogott, ahol a "szombathelyi közélettel" kapcsolatban tesznek fel kérdéseket. Természetesen az online kérdőív szintén személyes adatokat kér a kitöltőtől. A módszer nem újdonság liberális barátainknál, hiszen Bajnaiék DatAdatjáról már a bíróság is kimondta, hogy ilyen tevékenységet folytat.

Ahogy a DatAdat a '22-es választást megelőzően nagyban, úgy Nemény és bandája kicsiben próbál magának kiépíteni egy adatbázist a szavazókról. Ebben semmi meglepő nincs, hiszen ezt vártuk tőlük, erre számíthattunk, a szombathelyi eset azonban a gyermekek politikai célokra való felhasználása miatt különösen aljas és felháborító. A baloldal által jóemberkedésként feltüntetett pályázat ugyanis tulajdonképpen gyerekeken keresztül akarja megvenni a szülők szavazatait, adatait, arról nem is beszélve, hogy a pályázatba küldött képek nyilvánosak lesznek, vagyis a gyermekek portréit olcsó kampányfogásra használják. Ez pedig még gusztustalanabbá teszi az émelyítő mestertervet. Nemény András és baloldali szövetségeseinek húzása tehát egyértelműen kimeríti a politikai pedofília fogalmát, de sajnos már ez sem meglepő azoktól, akik nem szavazták meg a gyermekvédelmi törvényt, de ha a kampányolni tudnak vele, akkor azonnal a zászlóikra tűzik.

Kell még valamit mondanom, Ildikó?

Forrás: Vaol; Fotó: MTI/Kovács Attila