Pesti Srácok

Potápi: történelmi siker a Felvidéken, a választók meghálálták a pártok összefogását

Potápi: történelmi siker a Felvidéken, a választók meghálálták a pártok összefogását

Történelmi eredmény született a szlovákiai helyhatósági választásokon, ebből is látszik, hogy a választók meghálálják az összefogást, meghálálják, ha a politikusok egymással egyezkednek a jobb eredmények és az emberek minél erőteljesebb képviseletnek érdekében – kommentálta portálunknak a szlovákiai helyhatósági választások kiemelkedő eredményét, a pártok összefogásából létrejött Szövetség jó szereplését Potápi Árpád János. A nemzetpolitikáért felelős államtitkár a szerdai sajtótájékoztatón arról is beszélt: ha a Szövetség ezen az úton halad, akkor két év múlva képesek lesznek megteremteni annak lehetőségét, hogy egy nagyon erős magyar parlamenti jelenléttel számolhassunk a következőkben Szlovákiában.

– jelentette ki portálunk érdeklődésére Potápi Árpád János. A nemzetpolitikáért felelős államtitkár megjegyezte: mindez annak fényében volt különösen lehangoló, hogy egy 8,5 százalékos nemzeti közösségnek minimális célja kellene legyen az 5 százalékos küszöb megugrása, vagy annál is jobb eredmény. Potápi Árpád János ugyanakkor kiemelte: a választási eredmény a bizonyíték arra, hogy

PestiSracok facebook image

Hozzátette: a magyar választók várták ezt az összefogást. A munka két évvel ezelőtt kezdődött, egy évvel ezelőtt létrejött a Szövetség, azóta dolgoznak és készülnek erre a választásra, és ennek meg is lett az eredménye.

Sikerült egységesen megszólítani a felvidéki magyar választókat

Portálunk fölvetette: az elmaradottabb Dél-Szlovákia képviselete egy olyan hívószó lehet, amely akár a szlovák szavazókat is képes meggyőzni, hogy nekik is érdemes a magyar jelöltre szavazni. Potápi Árpád János úgy reagált: a legfontosabb munka az volt, hogy a magyar szavazókat tudják megszólítani, hogy a magyar szavazók lássák a széttöredezettség helyébe lépő megvalósult egységet. Úgy vélte, bár „nem mindegy”, milyen világnézeti alapokon áll a Szövetség, de mint néppárt, képes lehet a legtöbbek igényének megfelelni, ezáltal egységesen megszólítani a magyar választókat. Mint megjegyezte, „hogyha még ezen felül a szlovák szavazók is szimpatizálnak a Szövetséggel, ahogy erre a mostani választási eredményekből is lehet következtetni, az egy plusz és nagyon jó dolog”.

Az államtitkár végezetül kitért arra: a román törvényhozásban az látható, hogy az RMDSZ a legstabilabb kormányerő; akármilyen belpolitikai válság van, a magyar pártra lehet számítani. Úgy vélte, a Szövetség Szlovákiában hasonló szerepet tölthetne be, tehát felmutatható lenne egy erőteljes, stabil állandó jelenlét, egy olyan pártszövetség, amelyre mindig lehet számítani.

Két év múlva akár erős magyar parlamenti jelenlét is lehet

A sajtótájékoztatón Potápi Árpád János arról beszélt: beigazolódott az a tézis, hogy a politikai matematika azért más, mert ha az erők összefognak, kettő meg kettő az lehet akár öt, vagy még több. Kiemelte: a Szövetség jó szereplése azért is fontos, mert azokból fontos következtetéseket lehet levonni arra nézvést, mi lesz várható két év múlva, a szlovák országgyűlési választásokon, hol kell javítani a kampánytechnológiában, személyi kérdésekben. Az államtitkár kiemelte: a történelmi eredmény révén a magyar közösség jelentősen növelni tudta a magyar képviselői helyek számát, 54-re, amely 12-vel több, mint a külön induló magyar pártok képviselői számának az összessége. Mint fogalmazott,

Hozzátette:

Vezető kép: MTI/Kovács Tamás

Ajánljuk még

Kegyetlenül megkínozta, agyonverte, majd elásta hajléktalan áldozatait Dragan Bajic és bandája a csepeli eperföldön (videó) - a 20 éves NNI ügyeiből (4. rész)

Az alvilág titkai 2024 július 6.
Az idén 20 éve alakult NNI kiemelkedő nyomozásaiból válogattunk, a csepeli eperföldi sorozatgyilkosság ügyét mutatjuk be sorozatunk 4. részében. Több, mint 100 év fegyházat kapott 2016-ban a szerb börtönből megszökött Dravan Bajic és magyar hajléktalanokból álló bandája, a csepeli eperföldi sorozatgyilkosság elkövetői. Egy diósdi fiatalembert és egy négy fős nyáregyházi hajléktalan családot kínoztak meg bestiálisan, meggyilkolták őket, majd a holttesteket megégették, a diósdi áldozat maradványait a Dunába dobták, a család tagjainak maradványait az eperföld melletti erdőben elásták. A csepeli halálbrigád lebukását az összevert, megkínzott, majd félig elásott erdélyi M. Mátyásnak köszönhetik. M. kiásta magát, és a rendőrségen elmondott mindent.

Miből vette? – Borbély Lénárd közel kétszázmilliós építkezése miatt tett feljelentést a csepeli Fidesz

Magyar ugar 2024 június 6.
Hűtlen kezelés miatt tett feljelentést Borbély Lénárd csepeli polgármester ügyei miatt Mohilla Tamás, a Fidesz helyi képviselőjelöltje. A feljelentés öt pontban sorolja fel a hűtlen kezelés gyanúját megalapozó tényeket, köztük azt, hogy miként építhetett Borbély – a feljelentés szerint legalább 180 millió forintot érő – pazar házat nemrég úgy, hogy hat év alatt az összes legális, bruttó (!) jövedelme 84 millió forint volt. Ugyancsak nehezményezik, hogy a Kozma István Magyar Birkózó Akadémia tervezett kollégiumának visszavett helyére felépített tenisz- és padelpályákra, a Borbélyhoz igen közel álló vállalkozónak felhúzott Kis-Duna-parti csúcskategóriás étteremre miért szórt el az önkormányzat 1,32 milliárd forintot, továbbá tavaly miért emelték meg önkormányzati felhatalmazás nélkül azoknak az önkormányzati cégeknek a büdzséjét közel egymilliárd forinttal, amelyek a polgármester imázsépítésében és kampányában is részt vesznek?

Húsz éve verték agyon Simon Tibort, a Fradi legendáját – Gyilkosai túl olcsón megúszták

Sport 2022 április 23.
Húsz éve, 2002. április 23-án hunyt el Simon Tibor 16-szoros válogatott labdarúgó, a Ferencváros legendás hátvédje. Az „elhunyt” szó persze sántít, hiszen a Fradi játékosát agyonverték. Magyar György, az egyik tettes védője korábban Szabó Gergő kollegánknak így foglalta össze az eseményeket: ezek a lények puszta szórakozásból vertek halálra egy menekülő, bocsánatot kérő és életéért könyörgő embert, majd ott hagyták saját vérében a flaszteren.