
Talán túl erősre sikerült a háborús szájkarate Oroszországgal, mindenesetre az angol belügy láthatóan retorziótól tart, és most minden ukrajnai menekültben potenciális orosz terroristanőt sejt – legalábbis ez derült ki Priti Patel brit belügyminiszter szavaiból, aki ezzel indokolta, miért nem követi Nagy-Britannia a vízummentesség általános európai gyakorlatát az ukrán háború áldozataival szemben. Érdekes módon a fiatal és életerős, magukat kiskorúnak valló “szíriai menekültek” kapcsán hasonló aggályai nem merültek fel a szigetországnak, még a migrációs hátterű terrorcselekmények idején sem…
Nem minden jogalap nélkül jegyezhetjük meg az Ukrajnából menekültek kapcsán, hogy Európa végre megtanulhatja, hogyan is néz ki egy “menekült”, aki az első biztonságos országban keres magának menedéket. A valódi menekültek nők, gyerekek és idősek, akik nem dobálják el a határ előtt az irataikat, nincs sem erejük, sem kedvük a magyar határon illegális módon átlépni, esetleg megdobálni a határőröket. A hadra fogható férfiakat magától értetődően visszafordítják az ukrán oldalon, hiszen védeni kell a hazát az oroszok ellen. Ez egy releváns döntés.

Menekültek csoportja Tiszabecsnél. Fotó: Horváth Péter Gyuéa/PestiSrácok.hu
Furcsa is a kontraszt, hogy miközben Ukrajnából százezrek érkeznek menekültként hazánkba, a magyar határ egy másik szakaszán fiatal férfiak csoportjai próbálnak illegálisan Magyarországra jutni, létrával, kövekkel és botokkal ostromolva a határzárat. Őket mindannyian Abdulnak hívják, az irataikat sajnos elvesztették, továbbá szír menekültek és kiskorúak. Őket viszont a magyar határőrök fordítják vissza a zöldhatáron, érthető okok miatt.

A police.hu felvételei nyomán
Az angol belügyminisztérium minden menekültben orosz terroristanőt sejt
Vannak ugyanakkor olyan európai országok, akik az ukrajnai menekülteket befogadását vízumhoz kötik vagy kötötték, jelesül a különben oly hangos és feltűnően harcias nyugat-európai szigetország, Nagy-Britannia – amely a konfliktustól legtávolabb fekvő ország a kontinensen nyugati irányban, ha Izlandot nem számoljuk. Feltehetően nem igazán figyelt fel a magyar olvasóközönség azokra az angliai hírekre, hogy több menekültet fordítottak vissza vízum hiányában például Franciaországba, bár a szigetország közvéleménye körében ez komoly megütközést okozott, olyannyira, hogy a brit kormány ígéretet is tett a helyzet orvoslására. Esetünkben inkább az az érdekes, mivel is indokolta a vízumkényszert Nagy-Britannia. Priti Patel brit belügyminiszter ugyanis újságírói kérdésre elmagyarázta, hogy Nagy-Britannia azért nem követi az EU-tagállamok befogadási gyakorlatát, azaz a vízummentességet, mivel
Putyin ukrán nőket használhat fel az országba való beszivárgásra, amely lehetőséget jelent a “teljes pusztításra”.
Hogy értsük tehát: a migrációs hátterű terrorcselekmények dacára Nagy-Britannia sosem ragadtatta magát olyan kijelentésre, hogy az Iszlám Állam esetleg nőket használhat fel az országba való beszivárgásra (pláne, hogy jellemzően fiatal férfiak voltak ezek az állítólagos menekültek). A brit kormány álláspontja szerint ugyanakkor a beszivárgó orosz nők komoly pusztítást okozhatnak, ezért kötik a menekültek befogadását a vízumhoz. Ezt 60 éve, a Monty Python fénykorában még gegként adták volna elő valamelyik estjükön. A mai kor Nagy-Britanniájáról mindenki vonja le maga a megfelelő következtetést.
British Home Secretary Priti Patel has stated that Great Britain will not follow other EU states in making it possible for Ukrainian refugees to enter the country through visa-free travel since Putin could use Ukrainian women to infiltrate the country and “wreak utter havoc”. pic.twitter.com/vhDjuEvX7p
— Visegrád 24 (@visegrad24) March 20, 2022
Vezetőkép: MTI/EPA/Sztepan Franko
Ungarn über alles !
2022-04-07 at 14:24
Ralex
11:10
őlordságaik Szaddam vegyifegyver fiaskója óta tudathasogatásban szenvednek
Ungarn über alles !
2022-04-07 at 14:21
“AZ ANGOL BELÜGYMINISZTÉRIUM MINDEN MENEKÜLTBEN OROSZ TERRORISTANŐT SEJT”
…sejtéseiket át kellene orientálni az Ukreténekre !
Ralex
2022-04-06 at 11:10
No, a Times meg az EU-t utasítja, hogy büntessék Magyarországot, aki becsülettel helytáll a menekültek befogadásában, de arról, amit ők csinálnak az ukrán menekültekkel, arról hallgat. Az rendben van? Na, erre mondom, hogy a Times mocskolódása ellenünk nem más, mint a plebsz figyelmének elterelése a szuper segítőkész angol politikai elit és nép igazi gondjairól. Pl. a leválás óta még nem rendezett vitáik az EU-val szemben…
Papa Lima Papa
2022-03-28 at 10:54
A brit külügyér ugandai-indiai felmenőkkel bír. Érthető hát, miért bevándorló ellenes… még ha az a bevándorló menekült is… persze csak akkor ha nem szír az illető. Farizeus, szemforgató birodalmi arrogancia. De hát miért is várunk ezektől mást?
Zoltaiguszti
2022-03-26 at 09:09
Corus ez igaz de a cikk is arról ír ez a szokás, hogy eltrölik a vízum kényszert a menekültek előtt.
Pont ahogy rajtunk követelik évek óta a beengedést.
Akkor most mire jár a pofájuk? Ráadásul egyértelműen rasszisták.
Torockó
2022-03-25 at 09:12
Ezek ilyenek. Nagypofájúak, parancsolók, leigázók, háborúzók, kirablók.
Feri
2022-03-24 at 17:44
Csak a londoni City és az USA háta mögött mernek kukorékolni. Ameddig a dollár tart még, utána
KONYEC ❗❗❗
Vladtepesch
2022-03-24 at 15:36
Anglia – egy közepes méretű és gazdasági teljesítményű ország – még mindig világhatalomnak képzeli magát.
Vannak atomfegyverei, de minek?
Ha bármelyik másik atomhatalom ellen bevetné azokat, három “cárbomba” visszaküldené őket Stonehenge korába.
De úgy jártatják a pofájukat, mintha még mindig a fél világon uralkodnának.
Az anyjuk picsáját!
Maradjanak meg a szigetükön, gyakoroljanak a “Hülye járások Minisztériuma” utasítására, és játszadozzanak a királyságukban (ami fölött már régen túl kellett volna lépniük).
Nahát
2022-03-24 at 14:15
Ürügy. Nem akarnak segíteni az ukrán civileknek, azok felőlük meg is halhatnak akár otthon a háborúban, akár menekülés közben. Angliát csak a háború érdekli, az oroszok legyőzése és a fegyvereladás. Közben a hülyének tartott népeknek gyártják a performanszokat több száz üres babakocsival.
Hoppá
2022-03-24 at 13:15
Rossz a lelkiismeretük. Minden áron meg kell felelni Amerikának, ezért ostoba “véres szájú” nyilatkozatokat tesznek. Boris PM nagyot esett a szememben. Ócska kis haszonleső.
dr. Kolompár Genitália
2022-03-24 at 11:35
Úgy gondolom, a brit titkosszolgálat mai legtehetségesebb embere tényleg Johnny English.
lyukas zokni
2022-03-24 at 10:49
nekem is feltűnt, hogy mostanában mennyi ukrán anyukát látni karján a kisgyerekkel, a másik kezében késsel, amint allah akbart kiabál..:)
chatillon r
2022-03-24 at 10:03
azt hiszik a britek azt játszhatják mint hitlerrel vagy valami muszlim diktátorral. kitartanak hősiesen, pusztítják az ellenséget aki nem is ember, aztán jön a brit győzelem.
nem fogják fel, hogy itt egy atomhatalomról van szó.
aki egész Nagy Britanniát a tenger fenekére küldheti királynőstől boris johnsonostól.
a britek túltolják a biciklit.
ebben a háborúban nem úsznák meg városi bombázásokkal mint a 2. háborút hanem megszünnének létezni.
jó lenne ezt tudatosítani. csillapítani kéne a feszültséget nem tovább gerjeszteni
hufi
2022-03-24 at 08:04
Nem azért mondom, de a brit titkosszolgálat ennyire lemaradt, hogy mindenkit egy kalap alá vesz, oroszfóbiába szenved, hogy megfeleljen?
halacska
2022-03-24 at 08:00
Angol-szász vezetői gondolkodás emberi arcát mutatja…
Contrabass
2022-03-23 at 23:45
Kibújt a szög a zsákból, a britek (is) maximálisan leszarják az ukránokat, nekik az oroszok büntetése az egyetlen opció!(Mint az USA-nak és a többi nyugati “jóemberkedőnek”)
Alcapi
2022-03-23 at 23:33
A belterjes elkorcsosult szigetlakók teljesen behülyültek!! Brit tudósok nem állapították még meg, hogy a vérfertőző kapcsolat idegrendszeri elváltozást, elhülyülést, gyengeelméjűséget okoz??
Corus
2022-03-23 at 23:27
Csendesen jegyzem meg, hogy azért az Egyesült Királyság messze nem az elsö biztonságos ország Ukrajna felöl.
Lajos
2022-03-23 at 23:14
Igen ez így is van! Eddig is az Orosz-ukrán nők szúrták nyakon az angolokat a nagyvárosokban. Bizony nem árt óvatosnak lenni! Csak messziről jóemberkednek a rohadékok.
Orientál
2022-03-23 at 22:51
Boris ez az angol megmaradt annak a gyarmatosítónak amik régen ők az angolok voltak.
Naprózsa
2022-03-23 at 22:16
Több forrásból hallottam, de ellenőrizni nincs módom, hogy azért néger és arab férfi ukránokkal szemben nem ilyen vaskalaposak a bevándorlók ellenőrzésében. A világ értelmesebb fele azon röhög, hogy szőke, fehér igazolványképekkel bejelentkező ukrán vízumos néger és arab ukránokat minden további nélkül beengedik menekültként.
Bár az is igaz, hogy néger férfi “ukrán állampolgár” esetén nem kell orosz ügynöknőtől tartani…
Vajon mennyit kóstál egy ukrán igazolvány maffia körökben? És vajon mennyibe fáj egy félrenézés és színtévesztés nyugati határvédőknél?
Bukohill
2022-03-23 at 22:06
Borisz volt az első és a leghangosabb, aki az ukrán menekültek befogadását követelte.
Gondolom, a Home Fleet szokás szerint elakadt a Dardanelláknál.