
El tudná képzelni ellenzéki politikusokról, hogy egy tragédiát és az ezzel kapcsolatos segítségnyújtást politikai célokra használnának fel? Ha igen, akkor sajnos Önnek igaza van. Hétvégén Albertirsán sajnálatos módon két lakástűz is volt, sajnos az egyik halálos áldozattal is járt. Az önkormányzat és az ott élők egy emberként kezdtek gyűjtésekbe, a ruháktól a bútorokig, a készpénzfelajánlásokig minden tekintetben a károsult családok segítségére siettek. Szomorú, hogy a Párbeszéd politikusai voltak azok, akiknek kiemelt fontosságú volt még “melegében” pártos szatyrokkal fotózkodni e szomorú esemény kapcsán – írja a Szigno.
Albertirsa megmozdult, civil szervezetek, az Önkormányzat és az ott élők egy emberként kezdtek gyűjtésekbe, a ruháktól a bútorokig, a készpénzfelajánlásokig minden tekintetben a károsult családok segítségére siettek. Mindezt névtelenül, élvhajhászás, kamerák és reflektorfénytől távol, csendben tették.
S akkor szembe jön velünk az alábbi kép, a Párbeszéd posztja, ahol gyorsan összetrombitálták a párt helyi és országos vezetőit, akik kis túlzással 3 darab Párbeszédes szatyorral álltak neki fotózkodni, és ezt késlekedés nélkül tolták gyorsan a világhálóra, mintha ez valami erkölcsi verseny lenne. És nem! Nem degradálom le a segítséget, ilyen helyzetben MINDEN segítség jól jön. De ezt miért kell kampányszagúvá tenni? Az adomány a lényeg, nem az hogy Párbeszédes szatyorban legyen 20 fénykép mellékletével! Nem csak kampányszagú a dolog, de valahol a jóérzés határait súrolja. Ráadásul legalább arra figyelt volna Kocsis-Cake Olivio képviselő úr, hogy NE AZZAL a Gér Mihály önkormányzati képviselővel kövesse el ezt a fotózást, aki korábban igen erősen kegyeletsértő posztokat tett ki facebook oldalára, egy olyan balesetről, ahol az általa vezetett autó egy fiatal párt ütött el a zebrán. Gér a balesetet olyan lelketlen, kegyeletsértő módon kommentálta, olyan megjegyzéseket tett a halálos áldozattal járó balesetről, ami saját párttársai körében is ellenszenvet váltott ki, melynek hozadékaként finoman szóltak neki, hogy a körzet képviselőjelöltségétől lépjen vissza. Ezek után Párbeszédes zacskókkal megjelenni a károsult családoknál, és probagandát kreálni egy szomorú esetből, nos minimum erkölcstelen
– írja a helyi kezdeményezésű híroldal.
Ez sajnos nem az első eset, hogy az ellenzék nem vesz komolyan tragikus baleseteket. Ismeretes: a Párbeszéd jelöltje, Gér Mihály 2016. augusztus 26-án az Andrássy út egyik zebráján elütött egy fiatal párt, ahogyan arról a Police.hu is beszámolt korábban. Az elgázolt tizenkilenc éves fiú a helyszínen meghalt, huszonkét éves párja pedig mozgássérültté vált a baleset következtében. Karácsony cimborája emberhez méltatlan stílusban hencegve számolt be a tragédiáról a Facebookon.
Na ki ölt ma embert, ráadásul a kocsim is csupa velő, meg haj, tök undi
– írta gusztustalan bejegyzésétben akkor Gér.
Fotó: Facebook
protectedZone
2022-12-22 at 03:18
Gér Mihály már kampányfőnöklett a gyalázatos kijelentése után
https://m.facebook.com/story.php?story_fbid=pfbid02opFXJ2bmYyCrGujoFosoHAXqh9X9BTxKUAtwuaattHiCnDfLXsUbrceXYgNFKsYil&id=1710991284
csakafidesz
2022-10-20 at 17:32
Nahát 2022-10-20 at 16:11
Az orosz óraipar az elesett német katonáktól és a nyakonkapott civilektől elszedett órák másolásával lett kifejlesztve.
gyenge törpepárt nyikhaj tagjai játsszák nem létező agyukat
2022-10-20 at 17:02
A Párbeszéd egy 0 %-os párt, itt rontja a levegőt a szarházi aljas gazember, reggel-éjjel-meg-este orrba-szájba hazudozó Gelgej, a fővárosi tanács aljadék tanácselnöke, a büdös-szájú Tordai Bence, a vásári kikiáltó ill. kábítószer-kereskedő Gírhes Tímea szemétláda és a vén marha Mellár Tamás elvtárs, a primitív bunkó V. Naszály csürhetag, meg a többi kis kvalitású féreg.
Ezek mindenre azonnal rátelepednek, mint zöld-légy a friss szarra.
Reméljük az elszámoltatás után büntetőeljárásba keveredett Kalácsony Gelgej szarházi aljadék letiprása után mindegyik jelentkezhet közmunkára.
Nahát
2022-10-20 at 16:16
David Langenkamp exneje, Szabó Tímea nem pózolt a helyszínen? Lesz még abból botrány a pártban, hogy neki nem szóltak időben. Pedig amint értesült a fotózkodásról, lógó nyelvvel szaladt, de lekésett az eseményről.
Nahát
2022-10-20 at 16:11
A háborúkban az ilyenek forgatták ki a halott katonák zsebét, húzták le ujjukról a gyűrűt és lábukról a cipőjüket.
Uncle Ment
2022-10-20 at 14:48
Engedd el a sztorit, Balázs!
Tudod hány ezer darab van még ebből a szatyorból?
A kutyának se kell, pláne közterületen.
Most legalább funkcionál, nem úgy,
mint a dk logó-s “bézbólsapka”.
Ungarn über alles !
2022-10-20 at 14:28
csőcselék
Judit
2022-10-20 at 14:22
Szégyelje magát az aki ezektől a sátáni mocskoktól egy fűszálat is elfogad.!!!
ERZSI
2022-10-20 at 13:24
Ez a Gér miért van szabadlábon, hogy lehet politikus? Az a szatyor terjedelem egykét fős családnak se sok egyszeri bevásárlásra. Miért nem zavarták el őket, mit képzelnek ezek a senkiháziak?
Béla
2022-10-20 at 13:19
Ezektől a mocskoktól nem is várható más, minősíti őket a viselkedésük.