gér mihály
Ha az anyját ütötte volna el, biztos nem viccelődött volna a baleseten – Megszólalt az utca embere Gér Mihály párbeszédes képviselő ügyében (Videó!)
Portálunkon többször is foglalkoztunk Gér Mihály ügyével; Albertirsa párbeszédes önkormányzati képviselőjét indította az ellenzék az országgyűlési választáson, ám a politikusról durva, kegyeletsértő posztok kerültek napvilágra. Gérnek néhány évvel ezelőtt volt az Andrássy úton egy súlyos közlekedési balesete, amelyben egy fiatalember meghalt, egy nő pedig maradandó egészségkárosodást szenvedett. A képviselő vétlen volt a történtekben, ám a Facebookon közvetlen utána vállalhatatlan kijelentéseket tett. Olyanokat írt, mint „a kocsim csupa velő meg haj, és tök undi”, majd azzal hencegett, hogy „na, ki ölt ma embert?”, valamint azt írta, „a csajt csak megnyomorította”. Ez már az ellenzéknek is sok volt, így visszaléptették Gért, aki az önkormányzati képviselőségétől nem hajlandó megválni. Ez ügyben forgatott a térségben a Pesti Riporter; azt kérdeztük az albertirsaiaktól, szerintük van-e még helye a politikusnak az önkormányzatnál. Megkerestük Fazekas László – papíron független, ám valójában erősen baloldali – polgármestert is, aki bár bent volt irodájában, nem volt hajlandó válaszolni arra, ő tartana-e a továbbiakban igényt a párbeszédes képviselő munkájára. Visszalépteti a baloldal Gér Mihályt, aki azon viccelődött, hogy halálra gázolt egy embert
A kocsim csupa velő meg haj, és tök undi – írta Gér Mihály a Facebookon azután, hogy egy közlekedési balesetben halálra gázolt egy embert, egy másik személy súlyosan megsérült. A politikust Monoron indítja az ellenzék, ám lehet, hogy számukra is sok volt ez, ugyanis felvetődött, hogy visszaléptetik, majd maga a jelölt jelentette be visszalépését.