Pesti Srácok

Petícióban követelik Gér Mihály lemondását

Petícióban követelik Gér Mihály lemondását

Korábban portálunk is beszámolt róla, hogy bár az áprilisi választáson való indulástól visszalépett, de önkormányzati képviselői mandátumáról továbbra sem mond le a kegyeletsértő Gér Mihály. A párbeszédes politikus hivatalban maradásán az albertirsaiak rendkívül felháborodtak; először nyílt levélben tiltakoztak Gér ellen, miután pedig erre érdemi válasz nem érkezett, petíciót indítottak, amelyben a lemondását követelik.

Mint ismeretes, Gér Mihály albertirsai önkormányzati képviselő az előválasztási és országgyűlési kampány során a 10-es választókerület jelöltje volt a Párbeszéd színeiben. Ez idő alatt napvilágra kerültek a 2016-ban bekövetkezett autóbalesetét követően tett vállalhatatlan Facebook-kommentjei. A baleset során egy fiatal elhunyt, a másikuk egy életre sérült maradt. Gér kegyeletsértő, durva kijelentései, amelyeket a balesetet követően tett, sem az őt támogató pártoknak, sem a jóérzésű embereknek nem volt vállalható, így lemondott jelöltségéről. Azonban önkormányzati képviselőségéről azóta sem mondott le, a polgármester pedig a képviselőtől nem határolódott el.

– olvasható a petíció szövege, amelyet ITT tölthetnek ki.

PestiSracok facebook image

Forrás: peticiok.com; Fotó: Facebook

Ajánljuk még