Pesti Srácok

kegyeletsértés

Nemzedékek sorsát dönthetjük el vasárnap – a baloldal magyargyalázással és balhékkal hangol a választásra (Karanténvlog)

Magyar ugar 2022 április 1.
Lassan eljön ez a rendkívül fontos nap is, hiszen már csak kettőt kell aludni és április 3-án választ az ország. Kristálytisztán látható, hogy a migránsáradattal, brüsszeli támadásokkal, COVID-járvánnyal és az orosz-ukrán háborúval terhelt évek így is a fejlődés ideje voltak, ez a tizenkét és a Gyurcsány-féle szakadékból és nyomorból vezette ki az országot. Így az is tökéletesen tapintható, hogy kik akarnak visszatérni a kormányrúdhoz, kik azok, akik ismét le akarják rabolni és meg akarják nyomorítani a magyarságot. Az étvágyuk pedig nem csökkent tizenkét év alatt, még éhesebben csorgatják a nyálukat javainkra, és ne legyen kétségünk: minden eszközt be fognak vetni a győzelemért. Ezért mi sem ülhetünk tétlenül, vasárnap szavazatainkkal kell bebiztosítani a további fejlődést és elzavarni a baloldali farkascsordát. A Karantén felelevenítette a 2010 előtti éveket, amikor Gyurcsány Ferenc bandája árusította ki aprópénzért saját országát, és nem feledkeztünk meg az ellenpontról sem. Természetesen most is találtunk néhány különösen érdekes baloldali reagálást a hétről, így itt volt velünk a DK újabb farhátkommandója, ahol egy jól fésült munkásőr beszélt arról, hogy a jobboldalnak nincs képessége a kormányzásra és csak megszorításokra készül Orbán Viktor. Gyurcsány bábjaként kijelenti ilyesmit rendkívül gátlástalan és különösen aljas dolog, de nem meglepő. Beer Miklós nyugalmazott püspök beszélgetése már jobban meglepett bennünket, hiszen Márki-Zay Péterrel kedélyesen vitatták meg azt, hogy keresztény emberek miért nem szavazhatnak tiszta lelkiismerettel a Fideszre. Püspök úrnak néhány apró példát azért összeszedtünk, hogy a vallás- és egyházüldöző baloldal milyen gyűlölettel viseltetik a kereszténység iránt, valamint arra is igyekeztünk rávilágítani, hogy a keresztény magyar emberek nagyobb része nem fog a baloldalra szavazni. Végül szerepet kapott a kegyeletsértő, émelyítő momentumos szóvivő is, valamint a durva magyargyalázással jelentkező "független és politikamentes" színész is, aki újból bebizonyította, hogy a humor nem a baloldal kiváltsága. Nézzétek a Karanténvlogot és ne felejtsétek, hogy vasárnap mindannyiunkra szükség van!
Ajánljuk még

Vajon minek és hogyan állított ki százegy kutyaútlevelet a határzár idején az állatorvosi praxisát szüneteltető Hadházy Ákos? - Frissítve: reagált Hadházy

Exkluzív 2021 március 23.
2020 januárja óta összesen száznál is több kutyának állított ki útlevelet Hadházy Ákos, a két pártot már elhagyó, jelenleg független országgyűlési képviselő, aki leadott vagyonnyilatkozata szerint hivatalosan szünetelteti állatorvosi praxisát – tudta meg a PestiSrácok.hu. A helyzet több szempontból is kínos: először is, az országgyűlési képviselők jogállásáról szóló törvény szerint parlamenti képviselő kereső tevékenységet nem folytathat, még ha valamilyen szellemi tevékenységet végez is, azért pénzt nem fogadhat el. A kisállat útlevél kiállítása azonban nagyon is pénzbe kerül, az okmányt kiállító állatorvos is kötelezően fizet ezért a kamarának. Ha saját cégen keresztül jutna a tevékenysége ellentételezéséért pénzhez egy honatya, azt is be kell jelentenie az Országgyűlés elnökének. Csakhogy Hadházy Ákos – úgy tudjuk – nem ezt jelentette be, hanem az ellenkezőjét, hogy szüneteltetni a praxisát. Mellesleg ezt saját kézírással is leírta és ellenjegyezte, a vagyonnyilatkozatában. Ha mindez nem lenne elég, még egy kérdés felvetődik: mégis kinek, kiknek és miért állít ki valaki több mint száz kutyaútlevelet a koronavírus-járvány kellős közepén, amikor szinte az egész világ zár alatt van és az emberek sem utaznak. Cikkünk megjelenése után válaszolt kérdéseinkre Hadházy Ákos, aki a tőle szokásos diktatúrázás, orbánozás, fideszezés mellett elárulta: annyira szeret állatokat gyógyítani, hogy ingyen is megteszi, sőt, a jelek szerint az útlevelek kiállításakor szívesen megfizeti a kötelező illetéket is. A képviselő válaszát kérésére változtatás nélkül közöljük.

Nincs kezelhetetlen gyerek, csak meg kell tanulnunk nevelni – PS-interjú Beszédes Henrietta gyermeknevelés-specialistával

Exkluzív 2021 december 29.
Nem vagy rossz anya, és nincs olyan, hogy kezelhetetlen gyerek – vallja Beszédes Henrietta gyermeknevelési specialista. A kétgyermekes fiatal édesanya egészen új szemléletmóddal dönti le a sztereotípiákat és győz meg arról, hogy minden sokkal egyszerűbb a megoldás gyermeknevelési nehézségeinkre, mint eddig hittük. A legfőbb probléma, hogy senki sem mondja meg, tanítja meg, hogyan kell gyermeket nevelni, mi egyáltalán az, hogy nevelés – azt hisszük, ennek ösztönből kell jönnie. Találunk ugyan garmadával könyveket nevesebbnél nevesebb gyermekpszichológusok, szakemberek tollából, csak éppen a gyakorlatban valahogy nem úgy működnek a dolgok. Jön a patthelyzet, a mindennapos harcok és az önvád: nekem ez nem megy, rossz anya vagyok. Az sem túl nagy segítség, hogy oly könnyen ragasztanak bélyegeket a gyermekekre, mondják ki speciális nevelési igényűnek, nehezen kezelhetőnek, mert egyszerűen nem illik bele az átlagosba, a megszokottba, mert valamiért más. A megélt és ránk zúdított problémák özönében aztán a legfontosabbra figyelünk egyre kevésbé: hogy ki is az a gyermek, akit nevelünk, mit gondol, mit akar és miért, mi az, amitől egyedi, amitől különleges. Beszédes Henrietta szerint éppen ez lenne a lényeg és a kulcs az egyszerű neveléshez: látni, érteni és kibontakozni hagyni azt a másik emberi lényt, aki ránk bízta az életét, de attól az még az övé. Heni televíziós riporterből lett gyermeknevelési specialista. Édesanyaként és kommunikációs szakemberként jött rá, hogy a nevelés legfőbb eszköze pontosan az, amit a munkájában nap mint alkalmaz: a kommunikáció, a megértés és együttműködés.