A Barbie-film azért lenne "toxikusan" feminista, mert a nők érzéseiről szól? – Ezúttal nem értek egyet a konzervatív megmondóemberekkel! (Libz of TikTok)

Természetesen a premier utáni napon azonnal rohantam én is pink ruhában a moziba, hogy megnézhessem a Margot Robbie és Ryan Gosling főszereplésével készült Barbie-filmet, amelyet a híres – és hírhedten régi vonalas feminista – Greta Gerwig rendezett. Azt alapjáraton el kell, hogy mondjam: mind a szereplők, mind a rendezőnő, mind pedig maga a Barbie-franchise előrevetítette számomra, hogy egy rendkívül igényes és hiánypótló filmet fogok látni, de arra nem számítottam, hogy ennyire mély és nőként szívbe vágó üzenete is lesz.

Itt fontos megjegyezni, hogy igen, ez egy nőknek – az egyszerű, átlagos életet élő nőknek – szóló film, akik dolgoznak, családot menedzselnek, férjhez mennek, szülnek, és az átlagos középosztály mindennapi életét élik. Emellett a nagyfokú empátiával és intelligenciával rendelkező férfiak is élvezhetik persze a filmet, akik a saját életükön túl néha észreveszik azt, hogy egy nőnek is lehetnek nehézségei.

Na de akkor térjünk rá arra, hogy miért nem igazak azok a vádak, amelyek szerint a Barbie-film egy woke propaganda lett, amiben minden férfi egy idióta vagy egy lúzer. Főként azért, mert ez a film a NŐKRŐL szól, de persze nem lehetett kihagyni a Barbie kellékeként legyártott Kent sem. De elsősorban ez a film a NŐKRŐL szól, NŐKTŐL, a NŐKNEK. Ebben a filmben semmi rossz, semmi sértő, semmi csúnya nem hangzik el a férfiakról és a férfiasságról, csupán nem róluk szól, nem játszanak a férfiak benne fontos szerepet, ez pedig sok férfi számára jelenheti azt, hogy akkor őt most elnyomják, mellőzik, és ezért toxikus feministának kiáltják ki a filmet.

A történet szerint egyébként Barbie (és Ken) elindulnak a nők által "uralt" Barbie-világból a való világba, mert a Margot Robbie által játszott sztereotipikus Barbienak furcsa gondolatai kezdenek lenni a halálról, a szomorúságról, érzelmei lesznek, ami szokatlan a felhőtlen, tökéletes és boldog Barbie-világban. A rózsaszín és boldog Barbie-világban élő babák ugyanis abban a hitben élnek, hogy ők "szabadították fel" a való világban élő nőket, az ő segítségükkel a nők élete tökéletes, nincsenek nehézségeik, csak szépnek kell lenni és minden megadatik egy nő életében. Ám amikor Barbie és Ken átutaznak a valóságba, akkor rájönnek, hogy ez egyáltalán nem így van. Találkoznak egy átlagos életet élő, dolgozó anyukával, aki, mint kiderült, összeköttetésben van a Barbie-val, akinek miatta lettek negatív gondolatai a rózsaszín és tökéletes babavilágban. Közben Ken felfedezi, hogy a valóságban nincsenek annyira elnyomva a férfiak, mint a Barbie-világban és megpróbálja az általa hitt patriarchátust elvinni a Barbie-k közé, kisebb-nagyobb sikerrel. Ez a legszórakoztatóbb része a filmnek, ugyanis tegyük össze a két kezünket: nőként néha tényleg érthetetlen és szórakoztató, hogy a férfiak mit miért csinálnak, például amikor mindig rajtunk keresik a valahol levetett előző napi ruhájukat, vagy nem találják a hűtőben a szemük előtt fekvő ketchupot, miközben a Warzone-ban – vagyis abban a lövöldözős játékban – ezer méterről kiszúrják az ellenséget.

A Barbie-film lényege az, hogy értsük, milyen is valójában egy átlagos nő élete. Egy átlagos nő dolgozik, háztartást vezet, gyermeket szül, majd nevel, közben gondoskodik a férjéről is, de mindeközben elvárják, hogy legyen csinos, de ne túl kirívó, legyen energikus, jó az ágyban, de ne legyen egy céda, legyen jó anya, de ne dicsekedjen annyit a gyerekével, legyen ápolt, de ne foglalkozzon túl sokat magával és nem is folytatom tovább – aki érti, az érteni fogja a filmet is, és érti a átlagos nők mindennapi kihívásait. És nem, itt nem arról van szó, hogy mindeközben a férfiak csak sört isznak otthon és nem csinálnak semmit, de azért a férfiak – akinek van férje vagy barátja, tudja – egyfajta pótanyaként, erős támaszként tekintenek a nőkre. (És ezzel persze semmi gond nincs.)

Egy mindennapi nő élete nem olyan, mint a rózsaszín világban élő Barbie-k élete, és erről szól a film is. A sztereotipikus Barbie szembesül ezzel és rájön, hogy bármilyen nehéz is, bármilyen sok nehézséggel és fájdalommal is járnak a nők mély érzései, ő ezt szeretné kipróbálni. Pont úgy, ahogyan egy kislány, amikor a rózsaszín világából egyszer csak felnő, egyik pillanatról a másikra – nem is veszi észre, hogyan és mikor – kikerül az iskolából, kikerül az egyetemről és feleség lesz, majd anya. És azokra az érzésekre, amik ezzel együtt járnak, senki sem készítette fel, mert lehetetlen. A Barbie a kislányok felnövéséről, a nők sokszor értehetetlen és követhetetlen érzelmeiről szól, amiket sokszor még mi sem értünk, nemhogy szegény férfiak. Ezért a Barbie filmet csak az fogja érteni igazán, aki átélte már vagy éppen átéli ezeket az érzéseket, de ez esetben mindenképp vigyetek magatokkal zsebkendőt a nevetéshez és a síráshoz is!