woke propaganda
Karácsonyi ajándék a médiának – Konszolidálódna a The New York Times
Ha valaki felismeri a saját hibáját és azt kijavítani igyekszik, az mindig nagy erőpróba. Éppen ezért most minden szarkazmus és kekeckedés nélkül gratulálunk a The New York Timesnak, hogy elindult azon az úton, melynek végén talán tényleg független sajtóorgánummá válhat.Skót duda: mozgalom épül a férfiak megbüntetésére, de a nők az önkéntes cölibátussal kiszúrnak magukkal is
Bár tombol a demográfiai válság szerte a világban, mégis vannak nők, akik önkéntes cölibátusba menekülnek azért, hogy kiszúrjanak a férfiakkal. Erre épül a 4b mozaglom is, amit két dél-koreai youtuber nő indított el, mert elegük lett abból, hogy meg akarnak felelni a férfiaknak külsőleg, belsőleg, de ez nem sikerül. A mozgalom lényege, hogy semmilyen romantikus kapcsolatba nem mennek a férfiakkal, nem szülnek gyereket sem és el is csúfítják magukat. A mozgalom természetesen Amerikában is terjed, de elgondolkodtató, hogy ezek a nők valóban férfiakkal szúrnak-e ki, ha nem szülnek, nem létesítenek szerelemi kapcsolatot, ráadásul a külsejüket is előnytelenné varázsolják. Erről is szó volt az eheti Skót dudában, ahol a női vonalon tovább mentünk, hiszen a tálib nők is szenvednek, csak ők inkább az elnyomástól. Számos, az átlag ember számára természetes dolgot ugyanis nem csinálhatnak, ilyen a hangos beszéd a házban, a férfiakra vetett pillantás, a magassarkú viselése vagy az autóvezetés. A tálib kormány viszont ezekkel nem ért egyet, ami miatt van némi nézeteltérés a néppel. Végül az élethű, méregdrága szilikonbabákról beszélgettünk, amik természetesen a nők körében a legnépszerűbbek, mert ugye babázni az is akar, aki szülni nem.Adaptációk jól és rosszul, avagy év végi filmajánló a jól sikerült woke-propagandáról
Húsz éve jelent meg a Gyűrűk ura trilógia első, és negyven éve a Star Wars eredeti három filmjének utolsó része, tökéletes alkalom tehát az idei év utolsó napja arra, hogy áttekintsük, hogyan teszi Hollywood napjainkban szisztematikusan tönkre az összes olyan alkotást, amit szeretünk. Hogyan lett a diverzitás és az erőltetett elfogadás áldozata minden, amihez a gyerekkorunk kötődött. De nézzük meg azt is, hogy milyen az, amikor a woke-propaganda kifordul magából, és teljesen véletlenül hozzáad egy alkotáshoz.Szánthó Miklós: a világ erőegyensúlya megbomlott, Európa vezetői lakosságcserén dolgoznak
Immáron második alkalommal rendeztek olasz-magyar ún. "think-thank" találkozót, ahol több intézet is partnerségi megállapodást írt alá. Szánthó Miklós az Alapjogokért Központ főigazgatója szerint az egyik, ha nem a legjobb partnerek az olasz intézetek, amelyek segítségével vissza lehet vezetni Európát a helyes útra. Az igazgató kiemelte, a nyugati világ kulturális támadás alatt áll amelyet a woke-ideológia képviselői próbálnak megszervezni. Hangsúlyozta, megvan a képességünk, hogy az Európai Uniót visszavezessük a helyes útra, ugyanis fontos, hogy legyen egy erős EU, amelyet azonban erős nemzetállamok kell alkossanak.A Barbie-film azért lenne "toxikusan" feminista, mert a nők érzéseiről szól? – Ezúttal nem értek egyet a konzervatív megmondóemberekkel! (Libz of TikTok)
Most össze fogok veszni azokkal a konzervatívokkal, akik szerint a Barbie-film rossz, mert a toxikus feminizmusról szól és a férfiak elleni gyűlöletről. Ebben a videóban ugyanis én is elmondom a véleményem a filmről, ami pont az ellenkezője mindannak, amit a konzervatívok "woke"-nak gondolnak.Ajánljuk még