Vlagyimir Putyin elnöknél fokozottabban védett személy kevés él a földön, ráadásul az orosz államfő KGB-s szakmai képzettsége és tizenhét éves ügynöki tapasztalata is segíti munkájában a hivatásos személyi testőrségét. Ez azt jelenti, hogy profik védenek profit, miközben éppen a védett személy irányítja a saját testőreit. Putyinnak nagyobb hatalma van, mint egykor a cárnak, és valószínűleg sokkal jobban használja ezt a hatalmat, mint pártfőtitkár előde, meg is akarják ölni, mint a cárokat és a főtitkárokat. Oroszország azonban nagyon kényes arra, hogy milyen képet alakít ki magáról külföldön. ezért van az, hogy az orosz elnökről kevesebbet tudunk, mint az amerikairól.
Erdélyi E. Péter írása
Putyinról, hatalomgyakorlási szokásairól, környezetéről, magánéletéről, úgy általában az orosz belügyekről nagyon keveset tudunk. Sztorizgatni lehet róla, de még kevésbé lehet tudni, mi igaz és mi nem, mint arról, amit a baloldali sajtó ír Tumpról. Ezért minden fontos információ elé illik odatenni az állítólag kifejezést, mert az oroszok dezinformálásra való hajlama híres.
Késő este a moszkvai Kutuzov sugárúton száznegyven kilométeres sebességgel száguldott az elnöki konvojunk. Mi közvetlenül Vlagyimir Vlagyimirovics mögött haladtunk, amikor valahonnan váratlanul elénk vágódott egy Lada Samara és az elnöki gépkocsi mellé akart sorolni, de mi azonnal nekimentünk és oldalra löktük. Ekkor az autónk felborult, körülbelül ötven métert bukfenceztünk, majd legalább harminc métert csúsztunk a tetején. Az nem derült ki számomra, hogy a két elfogott ittas fiatalembernek milyen szándékai voltak, de az biztos, hogy a közúti rendőrség hanyagul zárta le az útvonalat, rést hagyva rajta
– nyilatkozta Gyenisz Hramcov, az elnöki testőrség egykori tagja az egyik orosz YouTube-csatorna The Ljugyi című műsorában. Ez nagy hiba volt, sokat elmond az orosz mentalitásról, de van más eset is, amely szintén sok tanulságot rejt magában.
Hiába igyekezett Putyin legbelsőbb köre az orosz elnököt lebeszélni arról, hogy farkasszemet nézzen a COVID-19-vírussal, Vlagyimir Vlagyimirovicsot képtelenek voltak tervétől eltántorítani és felkereste a Moszkva melletti Kommunarka nevű község 40. számú járványkórházát. Itt ugyan a legkorszerűbb orvosi szkafanderben járta be a koronavírusos betegekkel teli kórtermeket, de ezt megelőzően, majd a látogatása után is kíséretével együtt mindenféle védőfelszerelés nélkül tartott megbeszélést Gyenyisz Procenko főorvossal, aki egy héttel később bejelentette, hogy koronavírussal fertőzött
– látható egy videón a Russia Today oldalán.
Összegezve, mindkét, az elnök szempontjából szerencsésen végződött eset azt bizonyítja, hogy két rés is keletkezett az elnöki pajzson: az egyik a rendfenntartó és egyéb szervezetekkel való pontatlan együttműködésből következett, a másik pedig abszurd módon éppen az elnök személye miatt, aki nem mellesleg testőrségének a legfőbb irányítója. A két esetből állítólag tanult az elnöki gárda és maga Vlagyimir Putyin is.
Az orosz elnök védelmét az Orosz Föderáció Szövetségi Biztonsági Szolgálata (FSZO) végzi, amelyet a rendszerváltás óta többször is átalakítottak, legutóbb amerikai minta szerint. A szervezet minden titkát szövetségi törvény védi, ezért komoly kutatómunkába kerül, amíg az alapvető és viszonylag hiteles információkat sikerül összegyűjteni róla.
Az FSZO az egész országra kiterjedő, különleges jogokkal felruházott hatalmas szervezet. Törvényi felhatalmazásai között szerepel az indokolás nélküli letartóztatástól a váratlan házkutatáson, járműelkobzáson, lakásfoglaláson keresztül a titkos lehallgatásokig szinte mindenféle eljárás, amelyek a rendőrség, vagy éppen a titkosszolgálatok jogai között is szerepelnek, de amíg az utóbbiak csak megfelelő engedélyekkel élhetnek azokkal, az FSZO végzés, előzetes figyelmeztetés nélkül cselekedhet. Ráadásul a szolgálat dolgozói kizárólag a szervezetet vezetőinek engedelmeskednek, no és persze a felettük álló elnöknek. Ami a szervezet létszámát illeti, az eléri az ötvenezret, legalábbis Alekszandr Korzsakov szavai szerint, aki egykor Borisz Jelcin testőrségét irányította. Természetesen nem mindannyian az elnökük védelmét látják el, a többiek a közjogi méltóságokat biztosítják, akik között magas rangú bírák, kormányzók is szerepelnek
– hangzott el a Legenda 2020 nevű csatorna riportfilmjében.
A közvélemény az ügynököket főleg a filmekből ismeri, fekete öltönyben és napszemüvegben, fülükben adóvevővel figyelő háttérembernek képzeljük el őket, akik lépten-nyomon fegyveres harcba keverednek a merénylőkkel és a terroristákkal. A munkájuk azonban a valóságban sokkal békésebb, sőt, mondhatnánk, unalmasabb – írta a GardInfo nevű portál, például azon a tucatnyi útvonalon, amelyeken általában az elnök közlekedik, hogy eljusson a legfontosabb állami intézményekbe, minden ház összes lakójáról saját dossziét állít össze a FSZO. Ha valaki pontos önéletrajzot szeretne írni magáról, elég lenne csupán lemásolnia ezeket az iratokat, fotókat.
Az FSZO fegyverarzenálja olyan korszerű és annyiféle eszközzel rendelkezik, hogy csak néhányat tudunk cikkünkben felsorolni. A harcosok felkészültségüknek és fegyverzetüknek köszönhetően képesek eredményesen felvenni a harcot, akár egy zászlóaljjal is. Az elnök közvetlen közelében szolgálatot teljesítő ügynököket nagy teljesítményű Gjurza pisztollyal látták el, amely a kilenc milliméteres átmérőjű csövén képes kiüríteni a tizennyolc lőszert rejtő tárát. Gyorsaságára jellemző, hogy percenként negyven lövésre alkalmas és ötven méteren belül átlövi a golyóálló mellényt. A külső körben szolgálatot teljesítők többek között AKSZ-74U gépkarabélyokat, RPK golyószórókat, páncéltörő gránátvetőket, sőt, hordozható légvédelmi rakétarendszereket is használhatnak
– sorolta fel filmjében a Legenda 2020 csatorna.
A nagyközönség gyakran láthat Putyin közelében aktatáskával dolgozó testőröket. Sokan azt gondolják, ez az úgynevezett atomtáska, amelynek valóban mindig az elnök közelében kell lennie, de amit a testőrei hordanak, az egy mozdulattal kinyitható golyóálló fal. Sőt, az a bizonyos esernyő, amelyet még napfényes időben, de még belső terekben is egy biztonsági ember állandóan magánál tart, adott esetben nem csupán fegyverként, de golyóálló pajzsként is szolgálhat, vagyis egyfajta harci esernyő
– írta a newizv.ru.
Ami az emberállományt illeti, róluk, mindössze azt lehet tudni, hogy elsősorban az elnöki ezredből valók, de valójában bárhonnan verbuválhatják őket, minden az adottságaikon múlik.
Vlagyimir Putyin fő hivatalos járműve a világ legnagyobb és legerősebb elnöki autója, az orosz Aurus–41231 Senat, amelynek teljes kocsiszekrénye páncélozott, beleértve az üvegeit is, védelmet nyújt a kézigránátok, illetve az AK–47 gépkarabély közvetlen közelről leadott lövéseivel szemben is. A 6,5 tonnás járművet a csaknem hatszáz lóerős, kilenc sebességes V8-as motor repíti akár kétszázötven kilométeres sebességgel is
– olvasható az auto.tut.by oldalán.
Felvetődik a kérdés, az orosz elnöknek valóban szüksége van-e ennyi mindenre védelme érdekében. Úgy tűnik, igen, hiszen Putyin elnökségének története – amely tizenhárom nyilvánosságra hozott merényletkísérletről (is) szól – indokolja ezt a készenlétet. Az első merényletkísérlet 2000. február 24-én, Szentpéterváron volt Anatolij Szobcsak egykori polgármester temetésén. A gyilkosságot egy csecsen szervezet által bérelt két mesterlövésznek kellett volna végrehajtania. Voltak komolytalanabb kísérletek is, például amikor I. Sz. Zajcev, egy harmincnyolc éves falusi férfi 2002 februárjában egy autóval megpróbált áttörni a Kreml Borovickaja-tornyának kapuján, 2012 óta azonban merényletkísérletre nem volt példa.
És, hogy van-e hasonmása az elnöknek, mint oly sok államfőnek, arra Putyin csak annyit mondott, hogy nincs hasonmása, mert ezzel egy másik ember életét kockáztatná, hiszen ellene már több merényletkísérletet hajtottak végre. Ezzel szemben bizonyos összeesküvéses-teóriák szerint nemcsak, hogy van alteregója, de a valódi elnököt 2015-ben meg is ölték és ma a dublőrje vezeti az országot
– írta a Szurma. Visszatérve a valóság talajára, lássuk, miképpen védik az orosz elnök egészséget a világjárvány idején.
Putyin jelenleg egyfajta elszigeteltségben tölti mindennapjait, az elnököt mindössze két állandó külső személy segíti. Mindenki más, akivel személyes kapcsolatba kerül, kéthetes kötelező karanténon és két COVID-teszten kell átesnie, a többiekkel videotelefonon értekezik
– tudtuk meg az orosz NTV televíziós adó műsorából.
És végül még egy különlegesség, amely a testőrségét az őrületbe kergeti – az úgynevezett első számú objektum imádja az extrém kalandokat: hol a mélybe merül, például a Mir–1 mélytengeri járművön a Bajkál-tó fenekére, hol a fellegekbe száll egy Szu–27 vadászrepülő pilótafülkéjében, vagy Szibéria életveszélyes vidékein vadászik medvére.
Fotó: MTI/AP/Szputnyik/Mihail Klimentyev
Facebook
Twitter
YouTube
RSS