Pesti Srácok

Putyin székét egy szakadár parancsnok is megpályázza

Putyin székét egy szakadár parancsnok is megpályázza

Igor Girkin, a „szlovjanszki mészárosként” elhíresült egykori orosz hírszerzőtiszt és donbászi szakadárparancsnok – aki számos alkalommal kritizálta az orosz katonai-politikai vezetést – megerősítette, hogy valóban indul az elnöki székért a 2024-es oroszországi választáson, annak ellenére, hogy színjátéknak tartja az egészet.

Igor Girkin (akit gyakran Igor Sztrelkovként is emlegetnek) 2014, a kelet-ukrajnai konfliktus kezdete óta harcolt a Donbászban, egyebek mellett a maláj utasszállító lelövésében is szerepe lehetett. Emiatt 2022-ben életfogytiglani börtönre is ítélték – bár igaz, hogy csak távollétében, Hollandiában (egyes jelentések szerint a gép lelövésében közvetve még Putyinnak is szerepe lehetett).

Girkin az orosz–ukrán háborút hadibloggerként követte. Nem egyszer kritizálta az orosz katonai vezetést a fronton elkövetett hibák miatt, és Vlagyimir Putyint sem kímélte. Ez végül ahhoz vezetett, hogy Girkin tényleg börtönbe került Oroszországban „szélsőséges” megnyilvánulásai miatt, mivel törvények tiltják az ukrajnai „különleges hadművelet”, illetve a hadsereg bírálását az országban (sőt, bizonyos körülmények közt még az elnök kritizálását is).

Az egykori szakadár parancsnok – akit egyesek még Putyinnál is szélsőségesebb nacionalistának tartanak – már nem sokkal a letartóztatása előtt is beszélt arról, hogy indulhat az elnöki tisztségért a 2024. márciusi választáson. Szombaton Girkin egy hosszú levelet tett közzé, amelyben megerősítette: valóban indul a választáson, annak ellenére, hogy azt csak egy színjátéknak tartja, amelynek már előre megvan a győztese.

PestiSracok facebook image

Girkin szerint nem fogják megtiltani neki a választáson való indulást, és abban bízik, hogy a nacionalista erők támogatásával megzavarhatja a Kreml választási „színjátékát”.

Forrás: Index, fotó: MTI
Ajánljuk még

Miből vette? – Borbély Lénárd közel kétszázmilliós építkezése miatt tett feljelentést a csepeli Fidesz

Magyar ugar 2024 június 6.
Hűtlen kezelés miatt tett feljelentést Borbély Lénárd csepeli polgármester ügyei miatt Mohilla Tamás, a Fidesz helyi képviselőjelöltje. A feljelentés öt pontban sorolja fel a hűtlen kezelés gyanúját megalapozó tényeket, köztük azt, hogy miként építhetett Borbély – a feljelentés szerint legalább 180 millió forintot érő – pazar házat nemrég úgy, hogy hat év alatt az összes legális, bruttó (!) jövedelme 84 millió forint volt. Ugyancsak nehezményezik, hogy a Kozma István Magyar Birkózó Akadémia tervezett kollégiumának visszavett helyére felépített tenisz- és padelpályákra, a Borbélyhoz igen közel álló vállalkozónak felhúzott Kis-Duna-parti csúcskategóriás étteremre miért szórt el az önkormányzat 1,32 milliárd forintot, továbbá tavaly miért emelték meg önkormányzati felhatalmazás nélkül azoknak az önkormányzati cégeknek a büdzséjét közel egymilliárd forinttal, amelyek a polgármester imázsépítésében és kampányában is részt vesznek?

Bauer Tamás zároltatta az ÁVH-nál körmöket tépkedő apja önleleplező interjúját

Magyar ugar 2021 január 22.
Miközben Bauer Tamás mentegetni próbálja ÁVH-s apja rémtetteit, aközben nem enged nyilvánosságra kerülni egy vele készült interjút - derítette ki Máthé Áron történész. A titkolózás oka talán az lehet, hogy az interjúból további kínos részletek derülhetnének ki a „Körmös” Bauerként elhíresült bolsevik terrorista ténykedéséről. Egyébként a kedves Olvasó tudott róla, hogy az ÁVH-n a körömtépkedés mellett a sóval etetés is bevett kínzási módszer volt?