Pesti Srácok

Rabosították a Momentum kispesti korrupciófeltáró képviselőjét becsületsértés miatt

Rabosították a Momentum kispesti korrupciófeltáró képviselőjét becsületsértés miatt

Folytatódik a kispesti szocialista mutyik szappanoperába illő drámája, ugyanis a kerület momentumos képviselőjét rabosították a hatóságok. Paróczai Anikót vélhetően Kránitz Krisztián, azaz Mr. 40 százalék feljelentése nyomán rabosíthatták, ugyanis a közölt információk szerint a képviselőnő becsületsértési ügybe keveredett a kispesti vagyonkezelő hírhedt első emberével szemben – írja az index.hu.

Mint ismert, a Lackner-videók nyomán kipattant kispesti korrupciós és kábítószer-botrány továbbéléseként a Momentum helyi képviselője kezdett önálló tényfeltáró munkába. Ennek részeként bizonyítékokat talált a helyi vagyonkezelő vezetőjével, Kránitz Krisztiánnal szemben, akinek eltitkolt spanyolországi villájáról mutatott be dokumentumokat a nyilvánosságnak (a medencés luxusvilla spanyol földhivatali lapján Don Ferenc Krisztián Kránitzként szerepel Kispest hírhedt alakja). Akkor Paróczai így fogalmazott:

Ezzel szemben mára nagyot fordult a világ az ellenzéki összefogás által uralt kerületben. Ehhez képest nemhogy a korrupciós gyanúba keveredett személyek nem távoztak a pozícióikból, de Paróczait feljelentették becsületsértés és különleges adatokkal való visszaélés miatt. Bár hivatalosan nem tudni, ki a momentumos képviselő feljelentője, de a becsületsértési ügyből egyértelműen következik, hogy ez csupán Kránitz lehet. Ennek nyomán Paróczainak meg kellett jelennie a XVIII. kerületi kapitányságon, ahol rabosították és kihallgatták, mint a büntetőügy gyanúsítottját.

PestiSracok facebook image

Fotó: Paróczai Anikó Facebook-oldala

Ajánljuk még

Miből vette? – Borbély Lénárd közel kétszázmilliós építkezése miatt tett feljelentést a csepeli Fidesz

Magyar ugar 2024 június 6.
Hűtlen kezelés miatt tett feljelentést Borbély Lénárd csepeli polgármester ügyei miatt Mohilla Tamás, a Fidesz helyi képviselőjelöltje. A feljelentés öt pontban sorolja fel a hűtlen kezelés gyanúját megalapozó tényeket, köztük azt, hogy miként építhetett Borbély – a feljelentés szerint legalább 180 millió forintot érő – pazar házat nemrég úgy, hogy hat év alatt az összes legális, bruttó (!) jövedelme 84 millió forint volt. Ugyancsak nehezményezik, hogy a Kozma István Magyar Birkózó Akadémia tervezett kollégiumának visszavett helyére felépített tenisz- és padelpályákra, a Borbélyhoz igen közel álló vállalkozónak felhúzott Kis-Duna-parti csúcskategóriás étteremre miért szórt el az önkormányzat 1,32 milliárd forintot, továbbá tavaly miért emelték meg önkormányzati felhatalmazás nélkül azoknak az önkormányzati cégeknek a büdzséjét közel egymilliárd forinttal, amelyek a polgármester imázsépítésében és kampányában is részt vesznek?

Bauer Tamás zároltatta az ÁVH-nál körmöket tépkedő apja önleleplező interjúját

Magyar ugar 2021 január 22.
Miközben Bauer Tamás mentegetni próbálja ÁVH-s apja rémtetteit, aközben nem enged nyilvánosságra kerülni egy vele készült interjút - derítette ki Máthé Áron történész. A titkolózás oka talán az lehet, hogy az interjúból további kínos részletek derülhetnének ki a „Körmös” Bauerként elhíresült bolsevik terrorista ténykedéséről. Egyébként a kedves Olvasó tudott róla, hogy az ÁVH-n a körömtépkedés mellett a sóval etetés is bevett kínzási módszer volt?