Pesti Srácok

Rasszista botrány miatt távozott a 2028-as Los Angeles-i olimpia egyik szervezője

Rasszista botrány miatt távozott a 2028-as Los Angeles-i olimpia egyik szervezője

Rasszista botrány miatt távozott a 2028-as Los Angeles-i nyári olimpia szervezőbizottságából Ron Herrera. A bűne az volt, hogy nem emelt szót a sértő megjegyzésekkel szemben, nem határolódott el a többiektől, nem figyelmeztette őket, ezért úgy tűnt, hogy egyetért velük.

Az ötkarikás hírekre szakosodott insidethegames.biz internetes oldal jelezte, hogy az ügy egy évvel korábbra nyúlik vissza. Egy nemrégiben nyilvánosságra hozott felvételen Herrera – még a városi tanács tagjaként – részese volt egy olyan négyfős beszélgetésnek, amelynek során a Los Angeles-i városi tanács azóta távozott elnöke, Nury Martinez, valamint Kevin de León és Gil Cedillo tanácstagok becsmérlő szavakat használtak. Martinez például spanyol nyelven tett rasszista, sértő megjegyzéseket Mike Bonin tanácstag feketebőrű fiára, és de León is hasonlóan nyilvánult meg.

A fokozódó nyomás miatt Herrera a múlt kedden lemondott a városi tanács munkaügyi testületében betöltött elnöki posztjáról, és most az ötkarikás szervezőbizottságból is távozott. Bocsánatot kért szerepéért, majd úgy fogalmazott: abban a pillanatban nem tudott szembeszállni a rasszista és feketeellenes megjegyzésekkel, és mélyen sajnálja a történteket. Hozzátette: a teremben elhangzott aljas megjegyzésekre nincs mentség. Herrera soha nem nyilatkozott közvetlenül senkiről, és a felvételek alapján többször próbálta a többieket is visszaterelni az ügymenetre. A bűne az volt, hogy nem emelt szót a sértő megjegyzésekkel szemben, nem határolódott el a többiektől, nem figyelmeztette őket, ezért úgy tűnt, hogy egyetért velük.

Joe Biden, az Egyesült Államok elnöke a múlt héten szintén megszólalt az ügyben és lemondásra szólította fel az érintetteket.

PestiSracok facebook image

Forrás: MTI; Fotó: Getty Images

Ajánljuk még

Miből vette? – Borbély Lénárd közel kétszázmilliós építkezése miatt tett feljelentést a csepeli Fidesz

Magyar ugar 2024 június 6.
Hűtlen kezelés miatt tett feljelentést Borbély Lénárd csepeli polgármester ügyei miatt Mohilla Tamás, a Fidesz helyi képviselőjelöltje. A feljelentés öt pontban sorolja fel a hűtlen kezelés gyanúját megalapozó tényeket, köztük azt, hogy miként építhetett Borbély – a feljelentés szerint legalább 180 millió forintot érő – pazar házat nemrég úgy, hogy hat év alatt az összes legális, bruttó (!) jövedelme 84 millió forint volt. Ugyancsak nehezményezik, hogy a Kozma István Magyar Birkózó Akadémia tervezett kollégiumának visszavett helyére felépített tenisz- és padelpályákra, a Borbélyhoz igen közel álló vállalkozónak felhúzott Kis-Duna-parti csúcskategóriás étteremre miért szórt el az önkormányzat 1,32 milliárd forintot, továbbá tavaly miért emelték meg önkormányzati felhatalmazás nélkül azoknak az önkormányzati cégeknek a büdzséjét közel egymilliárd forinttal, amelyek a polgármester imázsépítésében és kampányában is részt vesznek?

Bauer Tamás zároltatta az ÁVH-nál körmöket tépkedő apja önleleplező interjúját

Magyar ugar 2021 január 22.
Miközben Bauer Tamás mentegetni próbálja ÁVH-s apja rémtetteit, aközben nem enged nyilvánosságra kerülni egy vele készült interjút - derítette ki Máthé Áron történész. A titkolózás oka talán az lehet, hogy az interjúból további kínos részletek derülhetnének ki a „Körmös” Bauerként elhíresült bolsevik terrorista ténykedéséről. Egyébként a kedves Olvasó tudott róla, hogy az ÁVH-n a körömtépkedés mellett a sóval etetés is bevett kínzási módszer volt?