los angeles-i olimpia
Rasszista botrány miatt távozott a 2028-as Los Angeles-i olimpia egyik szervezője
Rasszista botrány miatt távozott a 2028-as Los Angeles-i nyári olimpia szervezőbizottságából Ron Herrera. A bűne az volt, hogy nem emelt szót a sértő megjegyzésekkel szemben, nem határolódott el a többiektől, nem figyelmeztette őket, ezért úgy tűnt, hogy egyetért velük.Végig hitegettek minket a vezetők – Növényi Norbertnek máig fáj, hogy nem tudott duplázni Los Angelesben
Növényi Norbertet bajnoknak ismertük meg, az a kép maradt meg bennünk, amikor 1980-ban önfeledten ugrált a szőnyegen, miután legyőzte ellenfelét az olimpiai döntőben. Az ikonikus jelenet utáni években színészkedett, diszkót vezetett, ringben bunyózott, és nyugodtan mondjuk ki: nagyon menő arc lett. Azonban az élet nevű játékban sokszor állt a vesztes oldalon. Sportolóként vagy vállalkozóként sem bánt vele mindig kesztyűs kézzel az élet. Máig nem tudja elfelejteni, hogy 1984-ben a többiekkel együtt őt is átverték és végül nem mehetett az olimpiára, Barcelonában pedig hiába készült, hatvan fokos buszba zárták a meccse előtt.Ajánljuk még