Pesti Srácok

Ratatics Pétert nevezték ki az INA igazgatótanácsának új elnökévé

Ratatics Pétert nevezték ki az INA igazgatótanácsának új elnökévé

Az INA horvát olajipari vállalat felügyelőbizottsága szerdán tudomásul vette a Mol Nyrt. által az INA igazgatótanácsába delegált magyar tagok lemondását és a horvát kormány kérésére visszahívta a horvát tagokat, majd új vezetést nevezett ki – közölte a horvát vállalat az MTI-vel.

A közlemény szerint az igazgatótanács új elnökévé Ratatics Pétert választották, az igazgatóság tagjává pedig a Mol javaslatára, 2023. június 30-ig tartó mandátummal Berislav Gasót és Pulay Krisztiánt nevezték ki. A horvát állam mint részvényes javaslatára három új igazgatósági tagot választottak meg Miroslav Skalicki, Hrvoje Simovic és Marin Zovko személyében, legfeljebb hat hónap időtartamra, az igazgatóság tagjainak nyilvános pályázat útján történő kinevezéséig.

Andrej Plenkovic horvát kormányfő sajtótájékoztatóján még szerdán délután elmondta: amint megalakul az új igazgatóság és kiválasztják a külső revizorokat, folytatódnak a tárgyalások a magyar féllel a cég irányítási módjának megváltoztatásáról is.

PestiSracok facebook image

– hangsúlyozta. Elégedetlenségének adott hangot, hogy a legnagyobb energiaválságban, a gáz és ennek következményeként az elektromos energia árának óriási növekedése idején valaki, aki az INA nevében a gáz eladásával van megbízva és ezért fizetést kap, bűncselekményt követ el, és ezt senki nem veszi észre.

– mondta.

– fogalmazott.

A korrupció és szervezett bűnözés elleni horvát ügyészség (USKOK) a rendőrséggel közösen indított akcióban augusztus 27-én öt embert tartóztatott le gázkereskedelemmel kapcsolatos visszaélések miatt, köztük Damir Skugort, az INA földgázkereskedelmi ágazatának igazgatóját. A vádak szerint valamivel több mint egymilliárd kunával (54 milliárd forint) károsították meg a horvát olajvállalatot, kihasználva a globális válságot és a gáz árának folyamatos világpiaci növekedését. A horvát kormány ezt követően az INA igazgatótanácsának a felelősségre vonását, valamint a cég irányítási módjának megváltoztatását kérte. Egy héttel később Fasimon Sándor, az INA horvát olajipari vállalat igazgatótanácsának elnöke felajánlotta lemondását az igazgatótanács éléről, majd néhány nappal később lemondott a másik két magyar tag, Horváth Ferenc és Simola József is. A horvát tagok, Niko Dalic, Darko Markotic és Barbara Doric a visszahívásig nem mondtak le posztjukról. Az INA 49,08 százaléka a Molé, a magyar olajtársaság rendelkezik az irányítói jogokkal is a vállalatban. A cég 44,84 százaléka a horvát állam tulajdona.

Forrás: MTI; Fotó: MTI/Szigetváry Zsolt

Ajánljuk még

Miből vette? – Borbély Lénárd közel kétszázmilliós építkezése miatt tett feljelentést a csepeli Fidesz

Magyar ugar 2024 június 6.
Hűtlen kezelés miatt tett feljelentést Borbély Lénárd csepeli polgármester ügyei miatt Mohilla Tamás, a Fidesz helyi képviselőjelöltje. A feljelentés öt pontban sorolja fel a hűtlen kezelés gyanúját megalapozó tényeket, köztük azt, hogy miként építhetett Borbély – a feljelentés szerint legalább 180 millió forintot érő – pazar házat nemrég úgy, hogy hat év alatt az összes legális, bruttó (!) jövedelme 84 millió forint volt. Ugyancsak nehezményezik, hogy a Kozma István Magyar Birkózó Akadémia tervezett kollégiumának visszavett helyére felépített tenisz- és padelpályákra, a Borbélyhoz igen közel álló vállalkozónak felhúzott Kis-Duna-parti csúcskategóriás étteremre miért szórt el az önkormányzat 1,32 milliárd forintot, továbbá tavaly miért emelték meg önkormányzati felhatalmazás nélkül azoknak az önkormányzati cégeknek a büdzséjét közel egymilliárd forinttal, amelyek a polgármester imázsépítésében és kampányában is részt vesznek?

Kegyetlenül megkínozta, agyonverte, majd elásta hajléktalan áldozatait Dragan Bajic és bandája a csepeli eperföldön (videó) - a 20 éves NNI ügyeiből (4. rész)

Az alvilág titkai 2024 július 6.
Az idén 20 éve alakult NNI kiemelkedő nyomozásaiból válogattunk, a csepeli eperföldi sorozatgyilkosság ügyét mutatjuk be sorozatunk 4. részében. Több, mint 100 év fegyházat kapott 2016-ban a szerb börtönből megszökött Dravan Bajic és magyar hajléktalanokból álló bandája, a csepeli eperföldi sorozatgyilkosság elkövetői. Egy diósdi fiatalembert és egy négy fős nyáregyházi hajléktalan családot kínoztak meg bestiálisan, meggyilkolták őket, majd a holttesteket megégették, a diósdi áldozat maradványait a Dunába dobták, a család tagjainak maradványait az eperföld melletti erdőben elásták. A csepeli halálbrigád lebukását az összevert, megkínzott, majd félig elásott erdélyi M. Mátyásnak köszönhetik. M. kiásta magát, és a rendőrségen elmondott mindent.