Pesti Srácok

Reagált a Fidesz Arató Gergely szürreális sajtótájékoztatójára

Reagált a Fidesz Arató Gergely szürreális sajtótájékoztatójára

Gyurcsányék soha nem támogatták a gyermekek védelmét, szabadon hagyták a pedofilokat is - reagált közleményben a Fidesz Arató Gergely szerdai, gyermekvédelmi javaslataival kapcsolatos nyilatkozatára.

A kormánypárt azt írta, Gyurcsányék idején 81 pedofil volt börtönben, ma 663, a Fidesz kormányzása óta tehát a börtönben lévő pedofilok száma nyolcszorosára nőtt! A Gyurcsány vezette baloldal a gyermekeket védő intézkedéseket soha nem szavazta meg - tették hozzá. Nem támogatták sem a gyermekvédelmi törvényt, sem a gyermekvédelmi népszavazást, sem a pedofilellenes törvényt, sem gyermekvédelmi jelzőrendszer megerősítését, sem a pedofilok nyilvántartásának létrehozatalát - sorolták, hozzátéve, hogy

"A Fidesz kormányzása óta szigorú gyermekvédelmi és pedofilellenes törvények születtek, javult a pedofil bűncselekmények felderítése, több száz pedofil került rács mögé és most benyújtottuk az újabb gyermekvédelmi törvénycsomagot" - áll a közleményben. A Demokratikus Koalíció (DK) frakcióvezető-helyettese szerdai sajtótájékoztatóján azt mondta: pártja indítványa szigorúbban büntetné a pedofilokat és a pedofilsegítőket, valamint örökre eltiltaná őket a gyermekek közeléből. Lapunk tudósítását Arató érdekes kijelentéseiről ITT tekinthetik meg.

PestiSracok facebook image

Forrás: MTI; Fotó: PS/Hatlaczki Balázs

Ajánljuk még

Miből vette? – Borbély Lénárd közel kétszázmilliós építkezése miatt tett feljelentést a csepeli Fidesz

Magyar ugar 2024 június 6.
Hűtlen kezelés miatt tett feljelentést Borbély Lénárd csepeli polgármester ügyei miatt Mohilla Tamás, a Fidesz helyi képviselőjelöltje. A feljelentés öt pontban sorolja fel a hűtlen kezelés gyanúját megalapozó tényeket, köztük azt, hogy miként építhetett Borbély – a feljelentés szerint legalább 180 millió forintot érő – pazar házat nemrég úgy, hogy hat év alatt az összes legális, bruttó (!) jövedelme 84 millió forint volt. Ugyancsak nehezményezik, hogy a Kozma István Magyar Birkózó Akadémia tervezett kollégiumának visszavett helyére felépített tenisz- és padelpályákra, a Borbélyhoz igen közel álló vállalkozónak felhúzott Kis-Duna-parti csúcskategóriás étteremre miért szórt el az önkormányzat 1,32 milliárd forintot, továbbá tavaly miért emelték meg önkormányzati felhatalmazás nélkül azoknak az önkormányzati cégeknek a büdzséjét közel egymilliárd forinttal, amelyek a polgármester imázsépítésében és kampányában is részt vesznek?

Kegyetlenül megkínozta, agyonverte, majd elásta hajléktalan áldozatait Dragan Bajic és bandája a csepeli eperföldön (videó) - a 20 éves NNI ügyeiből (4. rész)

Az alvilág titkai 2024 július 6.
Az idén 20 éve alakult NNI kiemelkedő nyomozásaiból válogattunk, a csepeli eperföldi sorozatgyilkosság ügyét mutatjuk be sorozatunk 4. részében. Több, mint 100 év fegyházat kapott 2016-ban a szerb börtönből megszökött Dravan Bajic és magyar hajléktalanokból álló bandája, a csepeli eperföldi sorozatgyilkosság elkövetői. Egy diósdi fiatalembert és egy négy fős nyáregyházi hajléktalan családot kínoztak meg bestiálisan, meggyilkolták őket, majd a holttesteket megégették, a diósdi áldozat maradványait a Dunába dobták, a család tagjainak maradványait az eperföld melletti erdőben elásták. A csepeli halálbrigád lebukását az összevert, megkínzott, majd félig elásott erdélyi M. Mátyásnak köszönhetik. M. kiásta magát, és a rendőrségen elmondott mindent.