
A pedagógus-szakszervezetek a baloldal kampányához támogatásnak szánt hétfői figyelmeztető sztrájkja kapcsán úgy tűnik, hogy rengeteg szülő fejezi ki felháborodását. „Helyettetek dolgoztunk hónapokig” – fogalmaznak a szülők, akik a legkevésbé sem támogatják a választási kampányhúzást – írja a pecsaktual.hu.
Hangzatos követelések mellett, helyenként viszont leplezetlenül baloldali kampánycélokra használnák fel a pedagógus szakszervezetek a hétfői figyelmeztető sztrájkjukat. Bár senki nem vitatja, hogy a magyar pedagógustársadalom megbecsülésének növelése a következő évek egyik legfontosabb feladata lesz, a balliberális értelmiség által három évtizede túszul ejtett pedagógus-szakszervezetek legkevésbé a valódi részvételiségen nyugvó érdekképviselet ügyét tartják szem előtt, sokkal inkább a szövetséges politikai pártok választási érdekeit. Ez pedig – valamilyen érthetetlen okból – megannyi szülő nemtetszését váltja ki.
Az Emberi Erőforrások Minisztériuma egyértelműen kampányakciónak nevezte a pedagógus-szakszervezetek megmozdulását, amely kapcsán a tárca közleményében megjegyezték, hogy az „érdekképviseleti” vezetők korábban Gyurcsány Ferenc feleségével, Dobrev Klárával egyeztettek, és a céljuk nem a megegyezés, hanem a politikai hangulatkeltés. Ha bárkiben kétség merülne fel a szakszervezetek elfogultsága tekintetében, akkor elegendő megemlíteni, hogy a Pedagógusok Demokratikus Szakszervezete azt javasolta a tüntetésben részt vevők számára, hogy tűzzenek ki kék szalagot magukra. Minő véletlen, hogy Márki-Zay Péter elsődleges jelképe a mellkasára tűzött kék szalag.
FELHÁBORODOTT SZÜLŐK
A munkabeszüntetés hírére a szülők is reagáltak. Számos levelet, kommentet kapott a portál ezzel kapcsolatban, de az elmúlt három napban rengeteg óvodás- és iskoláskorú gyerek szüleivel beszéltek újságíróik személyesen is arról, mi a véleményük a tervezett demonstrációról. Ez alapján úgy tűnik – bár közel sem reprezentatív felmérésről volt szó természetesen –, hogy a szülők többsége rendkívül felidegesítette magát a pedagógus-szakszervezetek újabb akcióján, és ennek több oka is van.
Helyettük dolgoztam, én tanítottam, nem ők
– fogalmazott egyikük. A legtöbb szülő elsőként azt hozta fel aggályként, hogy az elmúlt másfél évben, tehát amióta beköszöntött a Covid, úgy érezte, a tanárok, óvónők helyett dolgozott – a legtöbb iskolában ugyanis úgy nézett ki az „online oktatás”, hogy a tanárok e-mailben elküldték az aktuális tankönyv oldalszámát, majd megadták a feladatot, amit a szülőnek kellett visszaküldenie, miután megoldotta, vagy segített megoldani a gyerekének.
Én tanultam vele, én tanítottam, nem a tanárai. Nagy nehezen el tudtuk érni több szülővel közösen, hogy havonta egyszer legalább Zoomon ültesse össze az osztályt a tanár, hogy a gyerekek lássák egymást, tudjanak beszélgetni kicsit, ha ez már az osztályfőnöknek nem jutott eszébe magától
– mesélte az egyik szülő, akinek most 9 éves a gyermeke. Több szülő azt mondta, elvárható lett volna, hogy az iskolák vagy a tanárok – a szülők iránti szolidaritásból – biztosítsák a teljes nyári iskolai ügyeletet, de erre egyik intézmény sem volt hajlandó. Így a nyaruk is „elesett” munka szempontjából; sokan megérezték a családi kasszán a szabadságok, vagy fizetés nélküli szabadságok miatt kiesett pénzt.
Ameddig én otthon szenvedtem a tananyaggal a tanár helyett, ő otthon lógatta a lábát, Facebookja szerint nagyokat túrázott az erdőben, felvette a fizetését és örült, hogy végre nem kell bemennie az iskolába. Ez a véleményem, ez a tapasztalatom, vannak pedagógus ismerőseim is, akik „szabadságként” élték meg a járványos időszakokat, velünk ellentétben
– írta nekünk egy pécsi nő, aki két gyermekével (3 és 8 évesek) ragadt otthon gyakorlatilag másfél éve.
Tüsszentésre hazaküldik a gyerekeket, én meg oldjam meg, ahogy akarom
– fogalmazott. A másik nagy szülői csoport az volt, akik arra panaszkodtak, hogy indokolatlanul sokszor küldték haza gyerekeiket az óvodákból és az általános iskolákból arra hivatkozva, hogy folyik az orruk, vagy egyet-egyet tüsszentettek.
2020 márciusa óta összességében többet voltak itthon a gyerekek, mint az intézményekben. Egyikük sem volt soha covidos, de már vagy 50 tesztet kellett csináltatnunk, a háziorvos már röhög, amikor hívom, hogy „Megint itthon vagyunk…”
– mesélte egy anyuka. Egy másik hozzátette: az iskolájukban a gyermeke tanárainak nagy része nincs beoltva, és nem is akarja beoltatni magát, a gyerekeket viszont „bőszen küldözgetik haza, amikor erre ingerenciájuk van valamiért, én meg oldjam meg, ahogy tudom a felügyeletet” – közölte feldúlva.
LISTA IS KÉSZÜL
A harmadik nagy szülői csoport szerint „rendkívül necces” az a gyakorlat, amit ezekben a napokban tapasztalnak, miszerint listázzák a gyerekeket és a szülőket az óvodákban. A szülőkkel ugyanis olyan dokumentumokat töltetnek ki az óvonők, amelyben nyilatkozniuk kell, hogy be akarják-e vinni, és ha igen, akkor hány órakor a gyerekeküket.
Eközben meg pussolnak, hogy szolidarítsak velük, nekik is jól jönne a fizetésemelés. Értem én, persze, támogatom is, hogy többet keressenek, ki ne akarna magasabb fizetést, de könyörgöm: én másfél éve dekkolok otthon hosszabb-rövidebb etapokban a gyerekemmel, mert járvány van; örülök, hogy még megvan a munkám emiatt, és noha január vége van, már 9 nap szabadságom elment
– panaszkodott egy fiatal nő.
ZSAROLÁS MINDENKIVEL SZEMBEN
Elém nyomtak valami papírt, hogy támogatom-e a sztrájkot. Én megmondtam nekik, hogy marhára nem támogatom, hogy most politizáljanak, amikor hónapokig a seggükön ültek otthon, megkapták a fizetésüket, én meg minden spórolt pénzünket bébiszitterre költöttem, mert a mi munkánk nem home office típusú
– mondta egy apuka. Többek szerint politikai zsarolás, amit a szakszervezetek művelnek, ezért sem szimpatikus nekik az akció.
Ritka véletlen és nagyon érdekes, hogy pont a választások előtt, március közepére időzítenek; hát most szakadt el a cérna szegényeknél. Fenéket! A közembereket akarják befolyásolni, a kormányt meg zsarolni. Csak szólok, hogy ennek semmi értelme nincs, ha valaki végig is gondolja. Mert nyilván a politikusok megígérnek majd bármit; de nem ígéretekből, hanem jogszabályokból lesz valami, arra meg idő kell, a fedezetről meg nem is beszélve
– magyarázta egy nő, aki hozzátette, hogy azért sem fogja támogatni ezt az akciót, mert undorodik mindentől, aminek köze van a politikához:
Sok mindent el lehet érni csöndesen, tárgyalással is, médiahercehurca nélkül. Én itt csak politikai kekeckedést látok és olvasok, nézze meg, miket írogatnak és milyen stílusban a szakszervezet oldalán.
Forrás: pecsaktual.hu; Fotó: MTI Fotó: Koszticsák Szilárd
Nandi
2022-01-30 at 15:18
Mit akarnak ezek sztrájkolni? Büdös életben nem kaptak ennyi beremelest mint a jelenlegi kormány alatt.Mi van azokkal a vidéki kórházakban dolgozókkal akik nem orvosok és ápolók? Életüket kockáztatva a virus kezdete óta az anyagi felelosegukrol nem is beszélve havi 160000 ft. -ért dolgoznak.Logisztika raktározás,szállítás nekik nem kellene esetleg sztrájkolni ezekért a magas fizetéseket? Ezek a dolgozók csak ennyit érnek, holott ők is tanult emberek nemcsak a pedagógusok. Tele van velük a hociponk.
szilamérné
2022-01-30 at 11:05
No, kedves “Pedagógus”! Legelőször olvassa el a sztrájk-törvényt, majd utána minősítse “sztrájktörőnek” a kollégáit. Ugye nem hallott olyanról sem, hogy kötelező minimum-szolgáltatás, amit az éppen sztrájkolóknak biztosítaniuk kell? Ennek mértékéről megállapodtak a fenntartóval? Végeztek felmérést, hogy valóban a szülők 99 %-a támogatja a munkabeszüntetésüket? Ha igen, hogyan, szóban vagy írásban? Honnan ez a magabiztosság, hogy a szülők 99 %-a támogatja önöket? Biztos? Nem esetleg a gyermeküket féltik az esetleges megtorlástól? Ugyan miért is kell kék szalaggal, 60 egynéhány nappal a választások előtt, pandémia miatt amúgy is nehéz helyzetben lévő társadalmat frusztrálni? Nyugodt szívvel írom, hiszen a családom többsége felmenőimmel együtt pedagógus, illetve életükben azok voltak, és nem tagjai sem a PSZ-nek, sem a PDSZ-nek.
szilamérné
2022-01-30 at 10:42
Kedves “lyukas zokni”!
A foglalkozni ige ikes ige, a ragozással baj volt, még ha matematikából készítette fel a tanítványait és nem magyar nyelvtanból, akkor is.
Mikus Sándorné
2022-01-30 at 08:19
Tisztelt Megszólalók!
33 éve dolgozom “megszállott” pedagógusként. Voltam szakszervezeti tag is. Kiléptem. Nem tetszett, hogy mikor valóban harcolni kellett volna értünk Gyurcsány kormány alatt, mindkét szakszervezet lefeküdt, belement többszöri tárgyalás? után 2 év bérbefagyasztásba, pótlékmegvonásba. Lett belőle több, mint két év. Akkor sztrájkoltam volna, de az igazgató kijelentette, hogy fizetés nélküli nap és a neveket le kell adni. Azóta már szaladgált kockás ingben, “sztrájkolt” úgy hogy rá beszélte a többieket, de ő arra hivatkozva, hogy vezető nem vett részt rajta. Kb. 20 gyerekre ügyelem másodmagammal. (községi iskola) Mi nem voltunk hajlandóak. Kaptam hideget-meleget a kollégáimtól. Most is “téma“, hogy ők kockás inget fognak felvenni. Álszent dolognak tartom.
Valóban gondok vannak az iskolákban, nincs szakos tanár, idősödő a tantestület. Mi is le vagyunk terhelve, mint diákjaink. 33 év után is csak annyi az alap szabadság, mint mikor kezdtem. Ha tábort tartottam csak a szabadságom terhére tehettem az iskola diákjainak.
Valóban jó lenne, ha a vezetőink újra rendeznék a bérünket, visszakaphatnánk a pótlékainkat, a kiégett pedagógusoknak biztosítanának egészségügyi szabadságot orvosi javaslatra(nem táppénzt, az nem megoldás). Az óraszám leterheltséget a tantestület fiatalításával lehetne megoldani. A tanárképzés ne csak ugró deszka legyen valakinek, hogy fel tudjon mutatni egy diplomaszámot. Jöjjenek tanítani kis településekre és akarjanak tanítani. Jómagam elmúltam 55 éves és a harmadik szakért tanulok, hogy enyhítsem iskolám problémáját. Munka mellett ennyi idősen megerőltető. Tolerancia helyett kaptam már szülői, tanulói igaztalan piszkálódást. Ha elvégzem semmi nem jár érte, se több fizetés, se pótlék, se plusz szabadság. Teszem, mert úgy érzem ezzel jót teszek. Covid alatt online négy tantárgyból tartottam órát, mert kiosztották rám. Nem volt arról szó, hogy a tesit vagy etikát tanító kolléga besegít vagy átvállalja. Én nem szabadságként éltem meg az online tanítás. Higgyék el, sokan vagyunk akik nem politizálunk csak dolgozunk. Ilyenkor nagyon dühösek vagyunk, hogy vannak, akik követelőznek, médiaheccet csinálnak a problémákból. Mivel egészségügy, rendőrség, tűzoltóság, katonaság kicsit rendeződött kormányhatározatokkal, velünk vitetik el a balhét és szégyenlem magam azok helyett is, akik a tanítás helyett ezt a politikai cirkuszt választották.
Kommunikálni, kérni, egyeztetni kell, de nem így.
Karácsony.sk
2022-01-29 at 21:31
A legundorítóbb az, amikor a pedagógus szakszervezet mindig egész véletlen a választások előtt kezd el megvilágosulni!
S az asztán végleg felháborító, amikor a pedagógus szakszervezet fordul a szülőkhöz, hogy támogassák a sztrájkot!
2002 és 2010 között azt sem tudtuk, hopgy van szakszervezetük, miközben az alkoholista böszmétől ésa magyargyilkos Apró klán fattyától kaptak pénzelvonásokat faszig s nem kicsit, hanem nagyon!
Leokádni ezeket a felbujtó lumpenproletárokat!
Nem veszik észre, hogy most nem a lumpenproletárságról van szó, hanem Magyarország jövőjéről, gyerekeinkről s unokáinkról!
Szégyen az, amit csinálnak!
Szlovákiából….
Namond
2022-01-29 at 20:53
Kedves kommenttársak.
Nem a pedagógusokkal van baj.
Hanem az őket megtévesztő woke értékeket képviselő, hatáskörüket túllépő szakszervezetekkel.
Amelyek illetéktelenül politizálnak és folyamatosan rossz hangulatot keltenek a kádárista tananyag felülvizsgálata miatt.
Veritas
2022-01-29 at 18:53
A pedagógus sztrájk jogos. A liberálbolsikkal összefogni hiba, mint ahogy hiba volt egy ilyen rendszert létrehozni is, amiben jelenleg működtetik az oktatást. Lélekben a normális pedagógus többséggel vagyunk, de nagyon rosszkor van ez a sztrájk. A kormánynak le kellene ülni velük!!!!
WLM vs blm
2022-01-29 at 18:20
gyönyörű szivárványos logójuk van, vigyázzatok gyermekeitekre mert legközelebb a buzi oktatásért fognak tüntetni.
obsitos
2022-01-29 at 17:10
T S-nek
Neked nem is fogják elmondani a véleményüket, mert MEGTOROLOD a gyerekükön!!!!
70 feletti vagyok, jártam elég iskolába, gyerekeim, sőt unokáim gyakorlatilag végig tanulták, amit csak lehetett, 3 (három) normális pedagógussal találkoztam!!!
Sikeresnek mondom magamat, a gyerekeimet, sőt a két már dolgozó unokámat is, tehát nem lettünk megkeseredettek, bár sok melótok volt benne!!!
sanya
2022-01-29 at 15:57
Örököltem egy balatoni nyaralót, az utcája kb. 50-70 m hosszú volt, összesen 14 házzal, melyből öt tulajdonosa “szegény” pedagógus volt
TS
2022-01-29 at 15:53
Igen, ez a stílus, amit itt általában, ennél a cikknél olvasni lehet, ismerős. 1949-ből, a Szabad Nép “spontán” hozzászólói írtak így Rajkról. Nem apadt el a tejetek, hallva a sztrájkról, mint Sztalin halálakor a kolhozparasztnőnek? A pofája ég minden magyar hazafinak titeket olvasva.
Senki sem pótolhatatlan? Így igaz! Bármelyik nagypofájú jelentkezhet már holnap az iskolákban tanítani, aztán majd közelebbről megnézi a borítékot a hó végén.
Politikai eszközként használja a balog oldal a pedagógusokat? Meglepő! Mily meglepő! Pont választás előtt, ejnye, de sportszerűtlen. A nyugdíjasok értékben “lemaradó” nyugdíjait, mily meglepő, épp a választás előtt emeli a kormány, prémiumot fizetnek, építik vissza a 13. havi nyugdíjat, amit a qrcsányi elvett? Bizonyára nem sanda választási okból. De miért nem építették vissza a tanárok elvett 13. havi fizetését? Mert ők “csak” 120 000-en vannak?!
Okádékok vagytok! Remélem, nem sokan olvassák balogok a hozzászólásaitokat, mert elég lenne párat felolvasni hétfőn, hogy az ÖSSZES BIZONYTALANKODÓ pedagógust a baloldalra állítsák. Pár tízezer szavazatot az is érhet a qrcsányinak.
A szülők fel vannak háborodva? Na, érdekes, engem csak egy szülő hívott fel, és azt mondta, hogy valamit kell már mozdítani. Igaz, óvodapedagógus… Mástól nem kaptam kritikát, talán okosabbak nálatok, ülepfejűek!
Rémusz.
2022-01-29 at 15:46
Bocsánat!
A heti munkaidő, nem 25 óra.
Elnézést az elírásért.
tarcsa
2022-01-29 at 15:44
Büdös a munka elvtársak? Megszoktátok az otthoni semmittevést? Biztos sok béremelést és egyéb juttatást kapnátok szakszervezeteitek gazdáitól. Ígéretet dögivel, utána viszont Hadházy szerelmetes lótestrészét a seggetekbe.
Rémusz.
2022-01-29 at 15:42
Szerintem, aki elmegy tüntikézni, annak a bérét a 2009-es szintre kell visszavenni, oszt gondolkodhat rajta, megérte-e.
Egyébként a tisztelt tanárok figyelmét felhívnám arra, hogy a magyar heti órabér, nem 25 óra!
A szakszervezetet meg nyugottan ellehet zavarni végre dolgozni, hisz semmi hasznot nem hoznak.
Perczel Éva
2022-01-29 at 15:12
Szrtájk! …írta Bangóné, de hol van ó már… a nyelvújító! Valószínüleg ő is egy pedagógus sztrájk áldozata. Amíg nem tanítottak, ő nem tanult meg helyesen írni, helyesen értelmezni.
Gábor lovag
2022-01-29 at 15:11
Sajnos a pedagógusoknál is egy hangos kissebbség uralkodik a csendes és normális többség felett
… pokolra a felforgatókkal
Toklász
2022-01-29 at 15:06
A kék szalag viselése mindent megmagyaráz. Aki ezt magára tűzi, az Gyurcsányista, Dobrev seggnyalója. Igy kell ezt nézni, ennyire egyszerű. Egyébként van egy ötletem: Amikor nyáron nem járnak dolgozni ( vagy táborozni ) és csak kapják a fizetésüket, be kellene osztani őket a társadalomnak fontos területeken értékalkotó tevékenységre.
Füge
2022-01-29 at 14:49
Tanár létükre buta emberek -és ezek a sztrájkolni akarók tanítanak?-elfelejtették, hogy a felbújtóik zártak be iskolákat, küldték utcára volt kollégáikat. Szerintem nyugodtan követhetik azokat a sztrájkolók: tűnjenek el az oktatásból, az ilyenek nem tanárok!
Holnap ugyanezek fogják a buzikat beengedni az iskolákba?
Lehet maradi vagyok, de mi még aprópénzért is tanárok voltunk, maradtunk … mert ez volt -van- a HIVATÁSUNK!
CsZ
2022-01-29 at 14:43
Nem kéne minden pedagogust egy kalap alá venni.
Normális esetben e legfontosabb feladat az ővék. Ők a társadalom jövőjének a legfontosabb szereplői.
Utoljára kb. 70 éve tették jól a feladatukat. Tisztelet annak a bátor eltőkélt fiatalok életért áldozatot vállaló kb. 10-15%-nak.
A többi vagy teljesen mindenre alkalmatlan flusztrált balfék vagy kifejezetten korábban internacionalista ma globalista magyar győlülő
ügynök.
Ez volt az első terület, amit a kommunisták a kiirtották az egyházi iskolákat és felépitették a szovjetképzőt illetve az azonos győkerú Szdsz azonnal gyurka bácsi hathatos támogatásával, azonnal átvett és vasmarokkal terrorizál a mai napig.
Ez oriási a nemzetioldal részéről, hogy csak úgy-ahogy pénzel probálja megoldani ezt az egyik leglényegesebb kérdést a jövő generációjának lelkifejlődését.
Nem véletlen, hogy 10 fiatalból kb. 6-7 globalista és Fidesz gyülőlő
(mondjuk a családoknak is van itt sara rendesen)
Ha bátortalan kisérletek történtek is ez első liberál faszista hörgésre azonnal hátraarcot csináltak gyáva modón és sokszor sorsukra hagyták a bátor kezdeményező nemzettársunkat pl. Takaró Mihály esete, aki azonnal náci lett és a nemzeti oldalon nagy kuss lett és Takarót eltüntették, aki a legnagyobb élő irodalom történész.
Ha Isten megsegiti a magyarokat és az oriási vadálati globalista mindehonnan jövő támadások ellenére kormányon tud maradni
Az első, hogy az oktatásban és a kultúrában elképesztő sebességgel rendet kell vágni.
Mert igazak a miniszterelnők szavai, hogy a legfontosabb a gyermek és nélkülük nincsen jövő, de azt is világossá kell tenni, hogy kiknek a jövőjére gondolunk.
Ha a nemzet jövőjéről akkor az szinvonalas ténylegesen magyar oktatás nélkül lehetetlen lesz
Pedagogus
2022-01-29 at 14:39
Ezzel szemben a valóság az, hogy a bíróság döntése értelmében jogszerűen tarthatjuk meg a munkabeszüntetést. A szülők támogatásával, ezt jól jelzi, hogy nálunk jó, ha a gyerekek 1%-ára kell ügyelnünk. Pontosabban a sztrájktörő kisebbségbe tartozó kollégáknak.
Hajni
2022-01-29 at 14:23
Szörnyen bánt, hogy ilyen politikai tüntetésen részt akarnak venni. Hát nincs közöttük senki, aki szólna, hogy gyerekek, nem látjátok, hogy csak ki-és felhasználnak titeket? A libsiket nem ti érdeklitek, mint eddig sem. Csak a politikai haszon kell, nem ti. Kérlek, gondolkodjatok! Ne kelljen szégyellnem, hogy pedagógus vagyok.
Tuti
2022-01-29 at 14:21
a sztrajkolo tanarokat helyettesitsek Youtube-val!
gyorsan rajonnek,h annyira nem kar ertuk…
TalEle
2022-01-29 at 13:59
Aki pandéma idején kampány időszakban így viselkedik az egy aljas gazember! Április után majd azért erre vissza kellene térni…
Bakonyi Gábor.
2022-01-29 at 13:55
Sohasem voltam szakszervezeti tag. Az egyik régebbi munkahelyemen egy újonnan felvett kolléga lett a szakszervezetis, és másfél éven át semmit sem csinált, még két szál szalmát sem tett keresztbe, csak folyton mások segítségét kérte. Olyan stílusban dolgozott, ahogy a mesében a “kőleves” főtt. Ha öt-hat embertől kért egy kis segítséget, egy munkához, akkor az annak ellenére elkészült, hogy ő maga semmit sem csinált… Egyszer aztán ez a szakstervezetis azt mondta nekem, hogy én egy potyaleső vagyok, mert ő harcolja ki a béreket, én meg mégcsak nem is vagyok szakszervezeti tag… Nekem egyébként az a gyanum, hogy a szakszervezetis elvtársak elsősorban a saját bérük kiharcolásával vannak elfoglalva. (Még nem hallottam olyan esetről, amikor a saját béremelésükön kívül más követelésük lett volna…)
Namond
2022-01-29 at 13:46
Nem értem én a kommenteket.
Orbán okos ember, igazi államférfi mondják egyesek.
Ha ez igaz, akkor biztos látja, hogy a PDSZ és a PSZ nem a szakszervezeti tagok érdekeit védik a téves besorolások, ki nem fizetett ügyelet és túlóra, meghamisított munkahelyi jelenléti dokumentumok következményeitől, hanem politizálnak.
Politizálásuk keretében:
– Túllépve a munkásjogok védelmén, a Pedagógus Kar jogkörét elvonva, módszertani akadályokat gördítenek az oktatáspolitikai célok elé,
– folyamatos céljuk a költségvetést súlyosan érintő kifizetéseket követelni, nem az iskola fenntartóktól, hanem a kormánytól,
– ezek keretében rontják az iskolai munkahelyi hangulatot,
Például:
– a bal-liberális kollégák szakmai karrierjét segítik, a konzervatív értékrendűekét akadályozzák.
– munkahelyi szervezési ellátási problémáikat, az intézmény és fenntartója helyett a szülőkre terhelik,
Például: WC papír, szalvéta, kréta, fénymásolás, busz, külső-meghívott oktató díjazása,
– pedagógiai programjuk csak szlogeneket, jól hangzó maninstream jelszavak törekvéseit tartalmazzák, de semmi konkrétumot.
Például:
– az eltérő kultúrájú kisebbségi tanulók megismertetését a befogadó társadalom viselkedési és egyéb kulturális szokásaival.
– a pedagógiai programhoz nem tartozik tételes költségvetés az évfolyamonkénti tanmenet által előírt feladatokkal
Ezzel rettenetesen rontják az intézményi nevelés-oktatás színvonalát.
Orbán, mint államférfi, aki nyilván hozzáértő minisztereket választott magának, mindezzel tisztában van.
Ha nem tesz semmit, akkor ez így jó és ilyennek kell lennie.
Abszolút szükségtelen az illetékességét és hatáskörét túllépő PDSZ-t és PSZ-t feloszlatni és vezetőiket, azok tanácsadóit örökre eltiltani a foglalkozásuktól.
A PDSZ-től származik az iskola oktatási nem nevelési intézmény mozgalmi szlogen; “A tanár oktat és nem nevel.”
Kivéve ugye a liberál bosi-náci és LMBTQ társadalmi elvárásokat.
Orbán előre menjen, ne hátra!
bl
2022-01-29 at 13:39
A gyerekek legnagyobb tragédiája, hogy már nem látnak, nem tanulnak semmi hasznosat. A 6 évesnek már takarítani, mosogatni kellene, 8 évesen már főzni, 10-12 évesen már szakmai fogásokat kellene megtanulnia, 14-16 évesen már naponta több órát is értelmes munkával kellene eltölteni, hogy 18-20 évesen már talpraesett, önálló, minden hétköznapi problémát gyorsan és jól megoldó, szakmákhoz is imitt-amott értő (besegítő) ember váljon belőlük. Mert csak a munka által válnak igazán emberré (ezt régen nagyon jól tudták). A mai liberalizmus lerombolja az emberré válást és zombitenyészetté válik a társadalom, senki nem ért semmihez és mindenki a másiktól várja el, hogy értsen hozzá, a gyerekek telefonnal a kezükben születnek és csak hülyeségeket nézegetnek a neten, szép lassan eljutunk oda, hogy egy értelmes mondatot se tudnak mondani, csinálni meg abszolút semmit, még a cipőfűzőjüket se tudják bekötni (sokan). EZ AZ IGAZI PROBLÉMA. A gyerekek úgy nőnek fel, hogy nem látnak semmit, nem tanulnak csak elméletet és abszolút módon alkalmatlanok lesznek az önálló életvitelre, az első szél el fogja őket fújni, az első megingása a globalizmusnak taccsra teszi őket.
Patriot
2022-01-29 at 13:28
Itt az egyik díszpéldány felforgató. Par ilyen élősködő keveri a fekáliát a tisztességes többség kárára.
https://images.app.goo.gl/MXqcicy4dt8sJXNFA
csakafidesz
2022-01-29 at 13:20
Mi az anyjuk kínját akarnak ezek? Menjenek és dolgozzak!
pampafu
2022-01-29 at 13:16
Ja, hát a Kölcsey gimi a keltető.
Gy. "El Curo" Fegyenc
2022-01-29 at 13:13
Katalin
Közalkalmazotti bértábla van. Mindenki utána tud nézni 1 perc alatt , mennyit keres egy tanár. Ehhez kellene igazítani a hangulatkeltést!
Orientál
2022-01-29 at 13:08
Nálunk a egyik gyerek iskolás ,voltak olyan tanárok is szülőkkel beszélgetve akik arra panaszkodtak hogy ritkán tartottak egyes tanárok élő tanítást, oktatást. Ennek az ellenkezője is volt ,voltak ilyenek és olyanok is.
Zsindelyes
2022-01-29 at 12:59
Mocskos kommunista, gyerekgyűlölő tanárok ezek, már rég p*án kellett volna rúgni az összeset az általános iskolától az egyetemig, aztán menjenek szenet bányászni! Mindenki pótolható! De a fizetését és az emeléseket mind felvette! Köpedékek, sokkal többet tanul egy gyermek a szüleitől, mint ezektől.Csakhogy a szülő dolgozik, hogy majd az ő adójából tartsák fent ezeket a mocskokat.
Bukohill
2022-01-29 at 12:57
Ne öntsük ki a fürdővízzel együtt a tanárokat/tanítókat is.
lyukas zokni
2022-01-29 at 12:57
nézzük magát a dolgot, nem tudom, a gyerekeknek megtartott heti 8-10-12 táv-óra mitől volt nehezebb a tanároknak, mintha bent lettek volna, és letolják a heti 25-30 normál órát?
Nézzük_magát_a_dolgot
2022-01-29 at 12:54
Egy kicsit egyoldalúra sikerült a dolog. A tanárok abszolút többsége erejét megfeszítve dolgozott a távoktatás keretében, ami TÖBB időt és energiát követel, mint a benti oktatás.
lyukas zokni
2022-01-29 at 12:42
milyen minőségben tanítanak ezek, mikor 7.-es és 8.-os gyerekek nem tudnak írni meg olvasni, hogy a számolásról már ne is beszéljünk, hivatásom miatt gyerekekkel foglalkozok, most is készítettem fel egyet a központi felvételire, azt nem tudta, hogy 1 méter az hány cm. na ennek milyen tanárai lehettek? ha a fél osztály bukik, vagy kettes matekból, a tanár felemeli a kezeit, és közli, hogy a gyerek hülye. így aztán sajnos nem mérhető a tanári teljesítmény, de az évenkénti fizetésemelést azt követelik.
Katalin
2022-01-29 at 12:41
Én is kiakadtam.
Mindig azzal jönnek, hogy kevés az alap fizetés. Azután kiderül, hogy egy 2-3 éve tanító több százezret visz haza nettoban. Akkor nem is beszélve, hogy 4-5 órát sem ad le naponta. Utcánkban 6 tanár van + 1 tartós betegállományba. Egyszer nem láttam, hogy bármelyik is 8-ra időbe az iskolába menne. Délre mindig itthon vannak. Építkeznek, 2-3 drága kocsi az udvarba, mindegyik hétvégeken valahol üdülnek, kipihenik a heti fáradalmat. Kérdezem Én akkor mikor készülnek az órákra, mikor javítanak dolgozatot.
A diplomájuk sem az égből pottyant, mert állami képzésben részesültek. Állandóan nyavajognak. A járvány alatt mindegyik otthon volt, a kertben kapirgált, na nem a gyerekeket ellenőrizte, hogy ugyan otthon tanulnak e? Á nem. A gyerekek okossága a béka feneke alatt. Egy épkézláb mondatot nem tudnak elmondani. Nem ismer a hetedikes pl Petőfi Sándort. Az utcánkban van vagy 30 gyerek akik még általánosba járnak, de köszönni egy sem tud. Na most jön, hogy az a szülő feladata megtanítani. Hát szetrintem meg legalább a pedagógusnak legalább annyi feladata! Szóval tragédia ami a Magyar iskolaügyben van. Nagyon hosszú pórázra engedte őket az Állam. Elvárható lenne, hogy a közösből finanszírozott oktatásban tanítók legalább az alapokat okítsák tanítványaiknak. Akinek meg nem tetszik annak el-lehet menni mondaná Gyurcsány!
Királytigris
2022-01-29 at 12:36
Szégyellje magát az, aki választási kampány alatt sztrájkol!
Ezek “tanítják” a fiatalokat….
Pepe
2022-01-29 at 12:27
Ezek a tüntiképző nyomorultak NEM pedagógusok. Ők azok, akik hihetetlen alattomossággal, szándékosan félrenevelik, és hazug történelemmel fertőzik a gyerekeinket, hogy ne szeressék a magyarságukat és a hazájukat.Csak ezért mentek a tanári pályára. Ők a rákos daganat az ország testében.
bl
2022-01-29 at 12:22
Igen, körülbelül ennyire érzékeny a baloldal. Nem számít semmi, csak a hatalom, a pedagógus is csak egy eszköz a kezükben. Szégyen!!!! Szégyelljék magukat akik az ilyeneket kitalálják!!!