Pesti Srácok

Resetár Dániel, A halál népbiztosának alakítója a Pesti TV-n: számos Szamuely él közöttünk! (videó)

Resetár Dániel, A halál népbiztosának alakítója a Pesti TV-n: számos Szamuely él közöttünk! (videó)

Március 21-én, a vörösterror bevezetésének 102. évfordulóján mutatta be a Duna TV Stefka István és Csurka Dóra kreatív dokumentumfilmjét, A halál népbiztosát. Ennek apropóján többek között a film főszereplője, a kegyetlen tömeggyilkos Szamuely Tibor alakítójával, Resetár Dániellel beszélgetett a Pesti TV-n Vincze Emília. A színész azt mondta: a forgatás előtt nagyon belemerült a témába, rengeteget olvasott és őt is meghökkentette az a hihetetlen kegyetlenség, amivel a Lenin-fiúk ártatlan embereket gyilkoltak, teljesen rabja lett a szerepnek és a 102 évvel ezelőtti események hatása alá került. "Azokat a párhuzamokat, amiket le lehet vonni Szamuely, mint ember és a mostani kor szamuelyjei között, azt le kell vonni, Így, hogy jártam benne, pontosan látom, hogy számos Szamuely él közöttünk"– állapította meg Resetár Dániel. Ferkó Dániel, a film történész-narrátora, a Pesti TV műsorvezetője pedig arról beszélt: a vörösterror következménye, hogy Magyarország végzetesen legyengült, így jelentős részben Szamuelyéknek köszönhető, hogy ennyire tragikus végkifejlete lett a trianoni döntésnek. A balliberális oldal azóta is igyekszik relativizálni a vörösterror pusztítását és ellensúlyozni azt a megtorlás, azaz a fehérterror folyamatos kihangsúlyozásával.

A halál népbiztosa az Uránia Nemzeti Filmszínházba tervezett díszbemutatóját a járvány miatt természetesen el kellett halasztani. Az alkotásról bővebben a 061.hu cikkében olvashatnak, ajánljuk a film Facebook-oldalát is, ahol számos érdekes információ megtalálható a forgatásról és korszakról.

A Pesti TV mindennap 18 órától jelentkezik új műsorokkal, a Pesti Riporter minden hétköznap 19 órától látható. Nézze a műsort, szóljon hozzá élőben a Pesti TV Közösség csoportunkban, vagy jelentkezzen Skype-vendégnek a [email protected] mailcímünkön! A Pesti TV fogható bárhol az országban előfizetés nélkül egy egyszerű, kisméretű digitális antennával, illetve elérhető a legtöbb szolgáltató alapcsomagjában, és még műholdról is. A műsorok röviddel az adás után a pestitv.pestisracok.hu oldalon nézhetőek vissza! Kövesse a PestiTV Facebook- és Instagram-oldalát, TikTok-fiókját is!

A vezető képet Resetár Dánielről Hatlaczki Balázs készítette a forgatáson

PestiSracok facebook image
Ajánljuk még

Berki Ferenc ökölvívó edző a Küzdőtérben: „Hozzám olyan harcosok járnak, akik szeretnek vért inni, azonban a bunyót fél év alatt nem lehet megtanulni"

Ps TV 2024 augusztus 25.
Berki Ferenc különleges stílusával, jó néhány évvel ezelőtt hatalmas sebességgel robbant be a magyar profi bunyó világába. Ezt az egyedi hangulatot nemcsak a személyisége tükrözi, de az edzésmunkája is. A Berki Box Team ma már saját teremben készül és rendkívül sok minden összpontosul a zuglói boxkomplexumban, hiszen a komoly profiktól kezdve, celeb harcosokon át a hobbista bokszolóig, mindenféle ember megtalálható a tréningeken. Az elmúlt hetek történéseiről, a magyar válogatottról és a Berki-csapatban zajló edzésekről kérdeztük Berki Ferenc bokszedzőt.

A Küzdőtérben Rehák György: A Muaythai a gyors cselekvésre és gondolkodásra tanít, ezért a mindennapi életünket is segítheti

Ps TV 2024 október 13.
Hazánk egyik legnagyobb élő Muaythai legendája, ha nem a legnagyobb: Rehák György. Egykoron megküzdött mindenkivel, aki csak említésre méltó. Óriási szerepe van abban, hogy hazánkban kialakult egy nívós Muaythai élet, hiszen edzőként évtized óta jobbnál jobb tanítványokkal árasztja el a szakmát. Arra is fény derül vajon kikkel és milyen mérkőzéseket vívott a kilencvenes években. Ma már azonban azon dolgozik, hogy egy teljes életpálya modell álljon azon sportolók rendelkezésére, akik a Muaythai-nak szentelik az életüket. A Küzdőtér ezzel az adással szeretné megköszönni a Pestisrácok.hu és a PS TV teljes csapatának, hogy hosszú évekig kiállt a küzdelem és a küzdősport népszerűsítése és támogatása mellett.