Pesti Srácok

Reszkess, Putyin!

Reszkess, Putyin!

Keménykedik a román államfő. Az egykori szász, ma magyargyűlölő román államfő az elnöki hivatal honlapján közzétett, tőle szokatlanul kemény hangvételű állásfoglalásban ítélte el Oroszország Ukrajna ellen elkövetett „agresszióját”. Másként szólva igencsak nehezményezte a donyecki és luhanszki területek egyoldalúan kinyilvánított függetlenségének Oroszország általi elismerését, amit a nemzetközi jog súlyos megsértésének tart és határozottan elítél. „Oroszország ezzel a döntéssel megsértette Ukrajna területi épségét és szuverenitását, valamint a minszki megállapodásban vállalt kötelezettségeit. Az ENSZ Biztonsági Tanácsának állandó tagjaként Oroszország azt a világbékét és biztonságot veszélyezteti, amelyet éppen a Biztonsági Tanács garantál, tudatosan megsértve az ENSZ alapokmánya és a helsinki egyezmény által szentesített nemzetközi jog alapelveit” – olvasható a román elnöki állásfoglalásban. Puff neki, s akkor mi van? – kérdezhetnénk. Nyilvánvalóan semmi. Marad minden a régiben, azaz a dolgok mennek a maguk útján. Attól teljesen függetlenül, hogy Iohannis mit gondol, miként foglal állást. Vagy nem foglal. Megszokhattuk: az ukrán válság tekintetében Romániának nem osztottak lapot, Iohannis csak kibic. A fölösleges ötödik kerék. Szinte azt írtam: a kutya ugat, a karaván halad. Úgy geopolitikailag. A bakszász pedig csak kényszeredetten vigyorog hozzá, ha két golfparti között – tudják: az új román nemzeti sport – ideje engedi. Érthetetlen a románok – az átlagpolgártól a politikusokig terjedően – oroszoktól való zsigeri félelme. Még a lengyeleké – hiányos történelmi ismereteim alapján állítom ezt – érthető, a románoké viszont nem. Románia független államként való létrejötte nem történhetett volna meg Oroszország hathatós segítsége nélkül. Erről a tényről rendre megfeledkeznek a történelmi, s egyéb ismeretek terén gyengén eleresztett román politikusok. A Washington és a NATO felől megfogalmazott elvárásoknak azonnali és feltétel nélküli kiszolgálására berendezkedett, a csak lélektanilag értelmezhető állandó megfelelési kényszer hatása alatt működő román külpolitika az ukrán válság tekintetében egyértelműen Kijev oldalára állt. Annak ellenére is Ukrajna területi épsége miatt aggodalmaskodik – hiába, na: ez az elvárás –, hogy a sovénnacionalista ukrán hatalom nyelvtörvénye és oktatási törvénye szinte lehetetlenné teszi az ott élő román nemzeti kisebbség megmaradását. Érdekesség, ami híven tükrözi, mennyire semmibe veszik Iohannist: néhány nappal ezelőtt Zelenszkij államfő egy ünnepi beszédében felsorolta az Ukrajnában élő nemzeti kisebbségeket, kivéve a románokat. Mintha nem is léteznének. Annak ellenére, hogy azt megelőzően a román államfő egy telefonbeszélgetésben aggodalmát fejezte ki az ott élő románok helyzete miatt. Ennyit a román diplomácia hatékonyságáról, a román külpolitika érdekérvényesítő képességéről. Ezek szerint hiába mernek kicsik lenni.

PestiSracok facebook image
Ajánljuk még

Nagyon súlyos, sötét dolgokról írok - Mező Gábor az első novelláskötetéről, régi és új ügynökökről (PS-videó)

‎Polbeat 2024 szeptember 10.
Nagyon súlyos, sötét történetekről írok. Gondolom nem meglepetés, hogy a XX. század második feléből. Azért dolgozom, hogy valamennyire tanuljunk a múltból, és ne menjünk bele ugyanazokba a csapdákba, amikbe korábban. Erre vonatkozik a cím, hogy Az ördög van odakint. Az ördögöt valahogy kívül kell tartanunk, nem szabad beinvitálni a házunkba. Ugyebár csak akkor tud bejönni, ha meghívjuk - mondta Mező Gábor kutató-író első novelláskötetéről, Huth Gergely kérdéseire.

"Büszke vagyok rá, hogy pályafutásom során nem tettem rosszat egy kollégámnak sem" - A születésnapos Stefka István a Polbeatben

‎Polbeat 2023 június 10.
Rendhagyó Polbeatet szerveztünk Stefka István 80. születésnapjára a Revolution '56 Szabadságharcos Sörözőbe, ahol a PestiSrácok.hu-s csapat mellett Stefka régi barátja és harcostársa, Alexa Károly irodalomtörténész, író, illetve a konzervatív televíziózás nagy, a rendszerváltoztatás utáni - a Horn-Kuncze-kormány által teljesen felszámolt - korszakának két jeles alakja (egyben az ünnepelt akkori munkatársa), Mátyássy Andrea és Dézsy Zoltán is elmondta méltatását, visszaemlékezését. Megszólalt továbbá Stefka István felesége, Naszályi Kornélia és egyik lánya, Stefka Nóra, továbbá Ambrózy Áron, Szabó Gergő és Szalai Szilárd. A Huth Gergely által celebrált rendkívüli adást végül egy fergeteges köszöntés követte, a tortát és a pezsgőt Stefka István kedvenc együttesének, az AC/DC-nek a dübörgésére hozták be a kollégák.