Pesti Srácok

Rettegj, Orbán!

Rettegj, Orbán!

Bekövetkezett az elkerülhetetlen: Orbán Viktort, egy liberális román törvényhozó beadványa nyomán, beidézték a retteget Országos Diszkriminációellenes Tanácshoz. Igen, jól látták/olvasták: az említett gittegylet vagy mi maga elé rendelte a magyar miniszterelnököt tusványosi „rasszista” és „idegengyűlölő” kijelentései miatt. Csak úgy mellékesen: az említett hivatal vezetője az RMDSZ által jelölt és támogatott Asztalos Csaba, aki korábban azzal dicsekedett a román sajtóban, hogy vezetése alatt a liberális soros-hivatal (vagy sóhivatal?) már magyarokat is elítélt. Nyilván diszkrimináció miatt. Mindezt annak bizonyítékaként, hogy az említettek olyan elszántsággel, no meg nyílt társadalmi elkötelezettséggel rágják az égbe törő diszkrimináció fájának gyökereit, mint abban a bizonyos egyletben a gittet. Ide tartozik még, hogy a fényes tekintetű Asztalos július végén még azt állította, hogy nincs jogalap a vizsgálatra, bár – tette hozzá – maga is feljelenetette volna Orbán Viktort.

„Az igazgatótanács tagjaként én magam kezdeményeztem volna, hogy a testület saját hatáskörben indítson eljárást, ha nem lenne az immunitás”–

vélekedett Asztalos. Nem tudom, ki hogyan értelmezi, de számomra ez mintha megbízói előtti mentegetőzésként hatna. Aztán, mint valami mentőöv, érkezett a liberális törvényhozó, aki megmentette Asztalost, s maga jelentett fel Orbán Vikort. Érvelése szerint

„a magyar kormányfő diplomáciai mentessége nem érvényes olyan kijelentések esetén, amelyek a büntetőjog hatálya alá esnek, az immunitás csak hivatalos látogatás esetében lenne érvényes, Orbán azonban magánlátogatás keretében járt Tusványoson”.

Ez bizony egyenes beszéd, egyenesen nevetséges. Nem kevésbé az Asztalos által az eljárás menetét illetően kifejtett vélemény is: „Még nem találkoztunk ilyen esettel. Úgy gondolom, hogy az idézést Magyarország hivatalos bukaresti képviseletén, vagyis a nagykövetségen keresztül lehet megtenni” – mondta. „Az ODT-nek törvényes kötelessége foglalkozni a panasszal – folytatta –, ennek részeként pedig kötelezően beidézik a feleket”. Nagy a gyanúm, hogy a szereptévesztés – orvosilag is súlyos – esetével van itt dolgunk. El tudják képzelni, amint Orbán Viktor rettegve megjelenik a fényes tekintetű tanácstagok színe előtt, s magyarázni próbálja szavait? Bevallom: nekem sehogy sem sikerült…  

PestiSracok facebook image
Ajánljuk még

A külkeres fia is jól keres: Geszti Péter, a kádergyerek, avagy a KISZ KB VIT-vágtájától a Nemzeti Vágtáig

A Hálózat 2020 április 12.
Milliárdokat költött a Postabank a kilencvenes években arra az agresszív, kikerülhetetlen reklámkampányra, amely mögött az Akció nevű vállalat és Geszti Péter állt. Ők is tevékeny részesei voltak annak, hogy a bank zavartalanul menetelhetett a bukás felé – állami tízmilliárdokkal kisegítve. Noha Gesztit a sajtó következetesen valamiféle self made man-ként építette fel, ez hazugság. Apja, a neves rádiós-tévés szerkesztő vitte be a tévébe, anyja pedig a Chemolimpex, majd a Taurus cégek külkereskedője volt, később fia után ő is a Danubius Rádióhoz került. Geszti tévés apja a halála előtt már a szovjet KGB és a magyar állambiztonság alá tartozó IPV vállalat főosztályvezetője volt, így elmondható, hogy mindkét felmenője hírszerző-gyanús, de legalábbis hálózati állásokban dolgozott. Geszti zenészként barátjával, Berkes Gáborral futott be, aki hozzá hasonló kádergyerek. Utóbbi Berkes Péter őrnagy-író fiaként szintén kivételezett helyzetben volt, apja eleinte propaganda-regényeket és cikkeket írt, majd ifjúsági író lett belőle, hasonlóan a katpolos Berkesi Andráshoz. Berkes Gábor is szerethette a Néphadsereget, mert első együttesét Lobogónak hívták, amelyet a katonaság lapjában mutattak be. Utána kezdett az Első emeletbe, amelynek szövegírója Geszti lett. Geszti a rendszerváltás idején lépett be az Akcióba, amelyet a KISZ-hez közeli rádiósok alapítottak, és amelynek első nagy haditette a KISZ KB által támogatott VIT-vágta levezénylése volt. Folytatjuk a Postabank történetét.