Pesti Srácok

Rétvári Bence: a határvédelem Európa biztonságának kulcsa

Rétvári Bence: a határvédelem Európa biztonságának kulcsa

Európa biztonságának kulcsa a határvédelem, az unió külső határainak megvédése – jelentette ki a Belügyminisztérium parlamenti államtitkára kedden, Budapesten. Rétvári Bence megdöbbentő demográfiai adatokat közölt az afrikai térségről az elmúlt több mint 60 évet tekintve, és azt is elmondta, hogy eddig közel 300 ezer illegális bevándorló jutott be Európába.

Rétvári Bence a Szerbiába induló magyar rendőri kontingens búcsúztatóján emlékeztetett arra, hogy Magyarország már háromoldalú együttműködésben, az osztrák rendőrökkel közösen is védi az Európai Unió (EU) déli határait, és ezres nagyságrendben mérhető azon illegális migránsok száma, akiket ebben a rendőri együttműködésben sikerült feltartóztatni az elmúlt időszakban. A most kiutazó rendőrökhöz szólva az államtitkár úgy fogalmazott, hogy ők a stratégiailag egyik legfontosabb feladatot látják el: az uniós külső határok védelmét.

– fogalmazott Rétvári Bence. Az államtitkár méltatta a rendőrök munkáját, akik életüket már amúgy is az emberek biztonságának szentelték, erre esküdtek fel, ugyanakkor ez a feladat, amelyre most vállalkoztak, igazán különleges, hiszen egy idegen környezetben, idegen országok határán teljesítenek szolgálatot az osztrák és a szerb rendőrökkel közösen.

PestiSracok facebook image

– tette hozzá. Rétvári Bence népesedési, demográfiai adatokra hivatkozva azt mondta, hogy az illegális migrációnak gyakorlatilag korlátlan az utánpótlása, tekintettel arra, hogy az elmúlt több mint hat évtizedben a kibocsátó országokban európai szemmel elképzelhetetlen népességrobbanás történt, amely folyamat napjainkban is zajlik.

– szögezte le az államtitkár.

– sorolta a migráció szempontjából kibocsátóknak számító országok demográfiai adatait az államtitkár. Leszögezte, hogy amennyiben az ezekben és más közel-keleti, illetve észak-afrikai országokban élők ösztönzést kapnak, akkor a jövőben is gyakorlatilag korlátlan számban indulhatnak el egy jobb élet reményében Európa felé.

– tette hozzá.

– mondta.

– húzta alá az államtitkár, hozzátéve, hogy ezért is roppant fontos az ebben részt vevő rendőrök munkája.

– emelte ki Rétvári Bence, aki leszögezte: ha tudjuk, hogy az elmúlt időszakban több mint 300 ezren jutottak be illegálisan az unió területére, akkor nyilvánvaló, hogy ezzel a bűnszervezetek eurómilliárdokat tettek zsebre.

– jelentette ki.

– mondta.

– szögezte le Rétvári Bence, aki nyilvánvalóvá tette, hogy a magyar kormány sosem fogja megengedni, hogy bárhonnan Magyarországra kényszerítsék az illegális migrációt.

Forrás: MTI; Fotó: MTI/Máthé Zoltán

Ajánljuk még

Jobba Gabi színésznő tragikus élete és öngyilkossága – Kik „vették el tőle a levegőt”?

Magyar ugar 2021 január 9.
Jobba Gabi hatalmas csillaga volt a Kádár-rendszernek, Aczél egyik kedvenc írója, Gyurkó László is támogatta, valamint az az Erdős Péter, akinek az egyik kedvese volt. Mégis öngyilkos lett, tragikusan fiatalon, mindössze harminchat évesen. „Nincs több erőm ezzel a lelki nyomorúsággal élni és nem akarok tovább senkinek a terhére lenni” – írta utolsó levelében, míg Gyurkó arra célzott, valakik tönkretették, elvették tőle a levegőt. Mi történhetett? Tóth Eszter Zsófia történész tragikus életének és halálának járt utána.

A magyar poptörténet feledésbe merült arcai (III. rész) – Ihász Gábor és a legnagyobb zenész-sztori a Kádár-rendszerből

Magyar ugar 2023 október 3.
Az egykor szebb napokat megélt, nem csak elhunyt, de mára méltatlanul kissé elfeledett zenei előadók sorában eddig Uhrin Benedek és Flipper Öcsi került sorra. Előbbiről azt írtam, hogy egy „anomália” volt, hiszen valójában semmi nem predesztinálta volna arra, hogy sikeres zenei előadó legyen, ám ez, ha csak rövid időre is, de mégis megtörtént. Utóbbi viszont igazi zenei-színpadi embernek született, gargantuálisan nagy sztár kellett volna, hogy legyen, és egy rövid ideig tényleg ott is volt a csúcson, de önsorsrontó hajlamai sajnos átvették az irányítást az élete fölött, és 46 évesen maga mögött hagyta ezt a világot.

Volt egyszer egy magyar maffiaháború - Húsz éve végezték ki Portik riválisát, Seres Zoltánt

Az alvilág titkai 2019 április 13.
Húsz évvel ezelőtt, 1999. április 12-én Tahitótfaluban, a nyílt utcán, az autójában gyilkolták meg az éjszakai életben korábban „Igazságosnak” nevezett Seres Zoltán vállalkozót. A motoros merénylők nemcsak vele, hanem olasz üzlettársával, Sforza Nazzarenoval is végeztek, aki néhány órával később, a kórházban hunyt el. A gyilkosok a fegyvert eldobták, majd elhajtottak a helyszínről. A kocsi az AK-47-es gépkarabélyból leadott, legalább 15-20 lövés után az egyik családi ház falába csapódott, és a támadást csak a hátsó ülésen ülő, majd sokkot kapó tolmács élte túl.