
A kormány elkötelezett, hogy minél nagyobb mértékben emelhesse a pedagógusok bérét – mondta a Belügyminisztérium parlamenti államtitkára a közösségi oldalára feltöltött videójában, hétfőn.
Rétvári Bence felidézte, hogy 2022-ben “minden idők legszélesebb” konzultációját folytatták le oktatásügyben. A pedagógusokat a nyár és az ősz folyamán kérdezték; ekkor 24, illetve 33 ezren küldték vissza válaszukat, a tél folyamán pedig csaknem 130 ezer szülő válaszolt az iskolával kapcsolatos kérdéssorra. Decemberben négyszáz pedagógussal és iskolaigazgatóval személyesen is egyeztettek; mindeközben folyamatosak voltak a tárgyalások mind a köznevelési kerekasztal, mind a sztrájkbizottság ülésein – tette hozzá a politikus. Rétvári Bence kiemelte: a kormány elkötelezett amellett, hogy minél nagyobb mértékben emelhesse a pedagógusok bérét, amihez nemcsak hazai, hanem európai uniós forrásokat is fel szeretnének használni. Ha ez megvalósul – mondta –, akkor 2023-ban nem 10, hanem 21 százalékos lesz a pedagógus-béremelés, 2024-ben nem 10, hanem 25, 2025-ben pedig egy 29 százalékos béremelés valósulhat meg. Ezzel elérhető, hogy három év alatt 75 százalékos béremeléssel egy pedagógus átlagos fizetése 777 ezer forint legyen – tette hozzá az államtitkár.
Forrás: MTI; Fotó: Hatlaczki Balázs/PestiSrácok.hu
Vica
2023-01-08 at 20:42
TS! at 18:48 Milyen tudás átadása? Mással sem telik el az óra, csak a Kormány, és a tananyag gyalázásával! Nem a gyerekek mondják, hogy sok a tanulni való!
Egyébként;- Magyar Bálint programja, miszerint nem lehet senkit megbuktatni, azóta nincs rendben az oktatási morál!
Alapvető dolgokat nem tudnak! Se verseket, se elemzést, fogalmuk nincs a szavak színeket, hangulatokat kifejező képességéről! Sok lappal, kevés fekete-fehér képekkel illusztrált könyvekből tanultunk, de mindenre jutott idő! A dolgozatot senki nem vitte haza, javítás, egy írásbeli számon kérés alatt volt! Egyébként, csak az irodalom tanár tanít annyit, hogy valóban kevés az ideje.
TS! Ha olyan gyatra lenne a gazdaság, mint 2010. előtt, ha ellopnák a pénzt, akkor kitől kérnéd a béred realizálását???
Nonprofit a tanárok ellátása! Akkor lehetne követelni, ha minden dolgozó befizetne járulékot, pont ezen céllal!
A Rendőrök, mentősök, tűzoltók szépen kivárták a sorukat! Tényleg kevés volt a bérük, még sem hőbörögtek! Ehhez képest a tanárok túl vannak fizetve a teljesítményeik fényében, és még alternatív bevételi lehetőségeik is vannak. Az orvosoknál a paraszolvenciát is meg kellett valahogy szüntetni (ez nagyon jól sikerült) a fiatal végzős medikusokat itthon tartani, a kedélyeket lenyugtatni! EZ, BIZONY FONTOSABB VOLT MINDENNÉL, TÁRSADALMI ÉRDEK, EGY EGÉSZ NEMZET MEGMENTÉSE!
DOBD EL A CSŐLÁTÓDAT! NEM KELL AZ NEKED! VEGYÉL HELYETTE REALIZÁLÓ TABLETTÁT! köszi!
Vica
2023-01-08 at 20:12
TS! Greg tökéletesen megírta , amit visszakézből megérdemelsz!
Nem akarom magam ismételni, szeretnélek megkérni, hogy olvasd el, Vica 2023.01.02. Antóniának írt kommentem.
A másik, amit szeretnék neked nyomatékosan a figyelmedbe ajánlani, tanárt bármikor lehet képezni, mert ilyen is van szép számmal, de orvost, sebészt, traumatológust, stb., stb., stb.!!!!
NEM LEHET! TUDJUK, HOGY A NYUGAT CSÁBÍTJA AZ ORVOSOKAT MERT ŐK NEM KÉPEZNEK, ÉS HA AZ ORVOSOK TÖMEGÉVEL TÁVOZNAK, ŐKET PÓTOLNI NEM LEHET! DE A TANÁROKAT IGEN! Amiről elfelejtkeztek, Eü.-járadékot fizetünk, de az oktatás INGYENES. Ami bevétel mégis van, az a tanulók támogatására megy döntő többségében!
A 4, -6 órás dolgozókat sem fizetik jobban, csak azért mert nehéz megélni! SAJNÁLOM AZT KELL MONDJAM, HOGY TÚL VANNAK FIZETVE, HA A TELJESÍTMÉNYEKET NÉZZÜK!
NEMZETELLENES ÚSZÍTÁS, SZEXUÁLIS SZABADOSSÁGGAL MÉRGEZÉS, LÁZÍTÁS A TANANYAG ELLEN! MINÉL BUTÁBB GYEREKEK LÉTREHOZÁSA! AZ EU- ELNYOMÓ PROGRAMJÁT HAJTJÁK VÉGRE!
Akár egyet értesz, akár nem ez a realitás. Jó lenne, ha elgondolkodnál!
Azt veted a szememre;- “AZ EU-nak KELL FIZETNI A TANÁROK BÉRÉT”
HA TE NEM ÍTÉLED EL AZ EU-t, AKKOR SZÉGYELLD MAGAD! TE NEM VAGY IGAZSÁGOS! HÜLYESÉGEK MENTÉN NEM ADJA ODA AZT AMI KIALKUDOTT, A GAZDASÁGI ELŐNYÖKÉRT VISSZACSEPEGTETETT, NEKÜNK JÁRÓ PÉNZEKET! NEM AD A KERÍTÉSÉRT, (tudjuk miért, már ez vérlázító) NEM ADOTT A PANDÉMIÁRA FELVETT KÖZÖS KÖLCSÖNBŐL, A PÉNZT ATTÓL FÜGGETLENÜL NEKÜNK TÖRLESZTENI KELL! (ez felháborító)
A BALLIBSI SZEMÉT BANDA HAZUGSÁGAI MIATT SZÓRAKOZNAK VELÜNK, BELESZÓLNAK A BELÜGYEINKBE, POLITIKAILAG ÜTNEK-VÁGNAK, UTASÍTANAK BÉREMELÉSRE, AKKOR ADJÁK ODA A NEKÜNK JÁRÓ PÉNZEKET!
SOKKAL FONTOSABB KIADÁSAINK VANNAK, MINT A “LÉBECOLÓ, ALUL KÉPZETT” TANÁROK BÉRE! A KORREPETÁLÁSBÓL VÍGAN MEGÉLNEK! TÖBB TÍZ NEM FIZET ÉRTE ADÓT, NEM KEVÉS BEVÉTEL UTÁN!
TÖRVÉNYES KERETEK KÖZÖTT LEHET MEGNYÍLVÁNULNI, DE GYEREKEKET UTCÁRA VINNI, LMBT-stb. PROPAGANDÁT ELKÖVETNI SZÉGYEN ÉS GYALÁZAT!
EZ, AZ ÉN VÉLEMÉNYEM!
Greg
2023-01-02 at 21:49
TS 18:29 – 18:48
“Vica szerint bármi fontosabb a jövő tudásának termelésénél.”
“Csak azok maradnak le (diplomás átlagbér 55 o/o-a), akik a tudást termelik.” ”
“De sok sötét tanárgyűlölő senki ír ide. Tanulatlan barmok.”
Kend – állítólag -tanár. A fentiek pedig kendtől idézett kijelentések. “Pedagógusként” már régóta írja ide ezeket és az ehhez hasonló primitív hazugságait. Ezeken és a korábbi, végtelenül ellenszenvesen fennhéjázó, kioktató, javarészt valótlanságokat tartalmazó hozzászólásain keresztül volt alkalmunk alaposan megismerni, kiismerni kendet és azt a társaságot, valamint azoknak a “mozgalmát”, akiknek kend is a szekerét tolja. Nem is gondolja, hogy a szorgos igyekezetével milyen nagy szolgálatot tett annak érdekében, hogy tisztán lássuk az egész pedagóguscirkusz minden aspektusát. Ezért tulajdonképpen köszönettel tartoznánk kendnek, hiszen – a csodálatosan szépen hangzó megfogalmazásával élve – hasznos “tudást termelt” a mi “sötét senki tanulatlan barom” fejünkben….
Ami miatt ezt a köszönetet mégsem érdemli, az az a buta “tanárgyűlölő” jelző, amit kend a fejünkhöz vág. Ezzel kend megmutatja, hogy diplomás ember létére mennyire képtelen disztingválni és a lényeget megérteni.
A társadalomban ugyanis valóban feléledt a gyűlölet, de a félreértések és főleg a félremagyarázások elkerülése érdekében igen fontos tisztázni azt, hogy ez a teljesen jogos és megalapozott gyűlölet nem a tanárok, hanem az ÁLTANÁROK, az ÁLPEDAGÓGUSOK ellen irányul, akik nem az oktatás jobbításáért, a diákok érdekében dolgoznak szorgalmasan és becsületesen, hanem aljas és kicsinyes politikai célok mentén anarchiát, békétlenséget akarnak kelteni a társadalomban, aminek nem is titkolt végső célja a kormány megbuktatása és a balliberális hatalomátvétel.
Az itteni tevékenységével kend kétséget kizáróan kinyilvánította, hogy kend eme álpedagógusok köreibe tartozik. Ezzel viszont kiérdemelte mindazoknak a legmélyebb megvetését, akiket kend a magas katedráról “tanulatlan barmoknak” titulál.
Tisztelt PS kommenttárs, sokunk nevében írom, szégyellje magát! És ahogy nagy vezére fogalmazott, nem kicsit, nagyon!!!
TS
2023-01-02 at 18:48
Vica szerint bármi fontosabb a jövő tudásának termelésénél.
Örvendetes az is, hogy ez a kor jobb a kommunizmusnál. Nagy eredmény!
TS
2023-01-02 at 18:43
Ha még egy ilyen inflációs év beüt, a kormány saját hatáskörben 34 százalékkal csökkenti a tanárok reálbérét két év alatt. Mi lenne, ha nem lennének elkötelezettek?
TS
2023-01-02 at 18:39
Vica, az EU-nak kell emelnie a tanárok bérét? Hogy ne csökkenjen a reàlbére a tanároknak? Az EU érdeke ez? De sok sötét tanárgyűlölő senki ír ide. Tanulatlan barmok.
TS
2023-01-02 at 18:35
A kormány nem elkötelezett ebben. Mert ha az lenne, nem ugatna, hanem megpróbálná a szintentartást. Ehhez eu-s források kellenek? Eddig erről nem volt szó! Soha! És mi lesz akkor, ha beveszik Szerbiát meg a többi csóró balkáni államot? Akkor eu-s átlagon leszünk hirtelen, és nem jár majd plusz eu-s pénz. Akkor aztán többet nem emelik a tanárok bérét?
TS
2023-01-02 at 18:29
10 o/o bruttó béremelés az kb. 15 o/o nettó reálbércsökkenés. Aztán amíg jól ment az országnak, épp akkor maradt el legjobban a pedagógusok bére a többitől. Az orvosok tán háromszor jobban dolgoznak a béremelésük óta? De egyszer már el kellett kezdeni a megfizetésüket. Csak azok maradnak le (diplomás átlagbér 55 o/o-a), akik a tudást termelik.
Vica
2023-01-02 at 18:11
Teve at 13:30! Ha az országnak fontosabb kiadásai vannak, akkor nem tud többet emelni, csak a költségvetés szerint! A Kormány azon dolgozik, hogy mindenkinek jusson, de véges a bevételi lehetősége! AZ ORSZÁGOT MŰKÖDTETNI KELL, A MINISZTÉRIUMOKAT EL KELL LÁTNI, HOGY MINDENBEN TELJESÍTENI TUDJANAK! OLYAN KORLÁTOLT VAGY! EGY EMBERRE VETÍTED KI A HÜLYESÉGED, A TUDATLANSÁGODAT! A KORMÁNY EGY NAGY CSALÁD! MINDEN GYEREKÉNEK VANNAK CÉLJAIK, AMIHEZ PÉNZ KELL! IGAZSÁGOSAN SZÉT KELL OSZTANI! gY.f. kormánya alatt a GDP kölcsönökkel együtt 22 ezermrd Ft. volt. Amiből vastagon el is “herdáltak” Az EU-s forrás nem a rossz gazdálkodás miatt van!! A migránsok kerítésen kívül-tartása! NEM AD HOZZÁ! A pandémia költségei – a magas EU-hitel ránk eső részének törlesztő részlete! AZ EU NEM ADOTT HOZZÁ! A ukrán menekültek eltartása segítése! NEM AD HOZZÁ! A katonaság SOS- fejlesztése! NEM AD HOZZÁ! SEMMIHEZ NEM AKAR ADNI, BELESZÓL A TANÁRI ÜGYEKBE, AKKOR LEGALÁBB EHHEZ ADJON! A KORMÁNY TARTJA A10%-os emelést, HA ENNÉL TÖBBET AKARNAK AZ EUBAN, ADJON HOZZÁ!!!
NA ÖCSÉM! AZ A FRÁNYA STADION!!! A BOLSIK KIRABOLTÁK AZ ORSZÁGOT;-olvasd Borvendég Zsuzsannát!!! AZ MDF ÜRES KASSZÁT VETT ÁT. NEM TUDOTT FELÚJÍTANI! A HORN KORMÁNY INKÁBB CSŐDÖLT, MINT FEJLESZTETT. A FIDESZ IGYEKEZETT RENDET TENNI, DE AZ IDEJE KEVÉS VOLT. JÖTT A NYOLC ÉV AMI MAJDNEM SZAKADÉKBAN KÖTÖTT KI! 2010. BRILLIÁNS POLITIKÁVAL MEGKÉTSZEREZŐDÖTT A GDP 42EZER MILLIÁRD FT. AMI SPORT LÉTESÍTMÉNY VOLT AZ MIND TÖNKRE MENT, SZÉT MÁLLOTT! KIKERÜLHETETLEN VOLT AZ ÚJJÁ ÉPÍTÉS! MEGTEHETTÜK, HOGY ÁLMODJUNK AZ OLIMPIA MEGRENDEZÉSÉRŐL.
AZ ÁLLAMHÁZTARTÁS OLYAN, HOGY A SPORTMINISZTÉRIUMNAK IS VAN KÖLTSÉGVETÉSE MINDEN ÉVBEN! HA NEM LOPJÁK EL EZT A PÉNZT, AKKOR JUT BELŐLE STADIONRA IS, FŐLEG, HA OLYAN SZPONZOROK VANNAK, MINT CSÁNYI SÁNDOR, MVM, VASUTTECN.KFT. STB, STB.! 42EZERBŐL 4 EZER, ÚGY, HOGY A SPORTFOGADÁSBÓL BEJÖVŐ ILLETMÉNY, ÉS ADÓ BŐVEN FEDEZI A SPORTTAL VALÓ KIADÁSOKAT, ÉS NEM TERHELI AZ EGYÉB ÁLLAMI KÖLTSÉGVETÉST. HA KITÖRÖLNÉD A CSIPÁT A SZEMEDBŐL LÁTHATNÁD AZ EREDMÉNYEKET! (aranykészlet növelése, kincsek visszavásárlása, Deviza rendezés stb.) HA MEG IS HALLOD AZ ELLENSÉG HAZUGSÁGAIT, LEGALÁBB GONDOLKOZZ EL RAJTA, ÉS PRÓBÁLD LELEPLEZNI AZ ALJAS RÁGALMAZÁSOKAT, ÉS NEM BENYALNI, MINT ROSSZ FIÚCSKA A TAKNYÁT!
PG
2023-01-02 at 17:53
Elegem van már a pedagógusok rinyálásából. Bármelyik társadalmi réteg kap béremelést, (mint legutóbb az orvosok) azonnal ugranak és tartják a markukat. Meg nem engedhető hőzöngéssel követelődznek. Igaz, József Attila úgy fogalmazott egyik versében, hogy “a munkásnak annyi a bére, amit maga kicsikar”. De a pedagógusok nem munkások. Nekik annyi legyen a bérük, amit kiérdemelnek. Persze kiérdemelni nem hőzöngéssel lehet, hanem munkával. Ebben az országban nemcsak pedagógusok vannak, hanem mások is dolgoznak és azok is megérdemlik a béremelést. Nemrég éppen a kukások harcoltak a bérükért. S ha ők nem viszik el a szemetet, akkor bizony el fog bennünket önteni a szemét. De mi lenne itt, ha mindenki olyan pofátlanul követelődzne, mint egyesek, akik pedagógusnak mondják magukat. (Persze pedagógusi szellemiség nélkül)
Azért heti 22 óra kötelező óraszám mellett nem pusztulnak bele a munkába, s még ott vannak a hosszú iskolai szünetek is. Érdekes, az egyetemeken sokkal többen jelentkeznek pedagógusi szakokra, mint mondjuk ápolónőnek, vagy mentősnek.
Vica
2023-01-02 at 17:25
Antónia at 13:51! Mielőtt bárkit szidunk, meg kell vizsgálni a tényeket! Nem beszélve a kölcsönös BIZALOMRÓL! A Köznevelési Törvény alapján;- PONTOSAN MEGHATÁROZOTT MUNKAIDŐ NYILVÁNTARTÁSI RENDSZER VAN! Meg kell vizsgálni kik azok, akik MOST KÖVETELŐZNEK? GYAKORNOK 0-4 ÉV, (195 E), PED.I./6-9 ÉV (237-TŐL), PED.II./ 3-as fokozat (263-tól), MESTERPEDAGÓGUS 4.fokozat (274 E. -től, KUTATÓTANÁR PhD / 400 EFt fölött. A végzettség is számít! I. középfok, II. Főisk., III. Egyetemi! Az óra szám, amit ott kell letölteni 32.óra! 80% , de megjegyzem, a versenyszférában napi 9 óra minimum (at ebéd idő nem jár már!!!) Az orvosok kivételével, a nővérekkel egy szinten vannak, kevesebb munkaidővel, kevesebb munkával! Sokkal kevesebb munkával!
HA A KORMÁNY AZT MONDJA AZ EU-BAN, HOGY EMELI A BÉREKET 10 %-kal, AKKOR AZ ÚGY IS VAN! AKI MÁST ÁLLÍT, AKKOR AZ ÖNKORMÁNYZATHOZ TARTOZIK, OTT KELL REKLAMÁLNI!
OLYAN SOHA NEM VOLT A BÉREKKEL, HOGY AZ INFLÁCIÓHOZ IGAZÍTOTTÁK. HA VAN AZ ORSZÁGNAK PÉNZE, EMEL, HA NINCS NEM EMEL! 2002-től egy fillért nem kaptunk, csak a rezsi költséget emelték! A min.bér. 73 e., a Szakm. 91EFt. volt, télen a távfűtés 48Eft, és minden a háromszorosára emelkedett. Próbáltunk volna sztrájkolni! Senki nem hőzöngött, mert szétverték gumibottal az embereket! Ha bevitték a fogdába, meztelenül verték, ahogy bírták! Az való igaz, hogy EGYESEKNEK SEMMIT NEM ÉR A MUNKÁJA! TUDOMÁSUL KELL VENNI, HOGY AZ OKTATÁS INGYENES, ÉS VAN SOK MÁS, AMI FONTOSABB SZOC HÁLÓ! A KORMÁNYNAK ARRA KELL TÖREKEDNI, HOGY BEFEKTESSEN, AMI PÉNZT HOZ, ÉS NEM BÉREKRE KÖLTENI! HA CSALÁDOS A TANÁR, NEM ÉHEZIK! ÜDÜLJENEK SZERÉNYEBBEN!
Béla
2023-01-02 at 15:04
Dobrev Árnyékkormánya többet tud ígérni.
Ők lehoznák a csillagokat is az égről!
Béla
2023-01-02 at 14:40
Teve
meg 3-400 Mrd megy stadionra egy évben,
Direkt hazudsz vagy tényleg ennyire ostoba vagy?
Greg
2023-01-02 at 14:40
Akarja a kormány, hogy az eleve betervezett béremelés megvalósulását az anarchista felforgató álpedagógusok a saját jól szervezett aknamunkájuk eredményének tüntethessék fel?
Ha nem, akkor mindazokat, akik az egész pedagóguscirkuszban valamilyen formában aktívan részt vettek, ki kell zárni a béremelésből!!!
Ez a minimum, amivel az aljas tevékenységüket honorálni kell, ha már a jól kiérdemelt utilaput nem kötötték valamennyiük talpára!
Józsué
2023-01-02 at 14:37
Józsué5 Kiegészítes. A kommentem kizárólagosan csak a felforgató,tüntető tanárokra es orvosokra vonatkozik. Minden tiszteletem a nagy többségé,aki csendben szakértelemmel végzik munkájukat.
Józsué5
2023-01-02 at 14:29
Rétvári Bence. Önnek nagy tisztelője vagyok,de hagy mondjak valamit. Legalább,úgy unom a tanár szót,mint Ukrajnát. Kétseg kivűl jogos a követelés,de átestünk a ló masik oldalára. Mára el van túlolva és ezt ki is használják.Nem csak orvos es pedagógus létezik a társadalomban,a többi is jogosult a munkája megfelelő értékelésére. Gondolok itt az iparban,vállalkozásokban dolgozó mérnökökre,szakmunkásokra. Fent említettek mind az ellenzék befolyása alatt állnak. JÓ lenne a magasztalásukat végre befejezni.
Greg
2023-01-02 at 14:20
Teve 13:30
Megnyugtató lehet ennek a dilettáns kormánynak, hogy van egy-két ilyen kiváló koponyájú és retorikájú lángész szép hazánkban, akik különösen nemzetgazdasági kérdésekben annyira kompetensek, mint kend és néhány társa! Sajnáljuk is ezért kellően, hiszen nagyon szar lehet úgy élni, hogy valaki mindent sokkal jobban tud mint a pancser gazdasági vezetők, mégis ide kell írogatnia, mert egyébként az elvtársaitól eltekintve a lőtéri kutyát sem érdeklik a becses bölcsességei…
Nem mindegy!
2023-01-02 at 14:11
Szóljon már valaki a PDSZ -nek meg a Gyuribácsi csicskáinak , hogy azt a pénzt amit a felesleges tüntetésekre meg a kormány elleni hergelésre költenek adják oda a tanároknak,osztán meg van oldva a kérdés.
Antónia
2023-01-02 at 14:10
Ha nem lettek volna ezek a -béremeléstől teljesen független – felforgató, gyermekeket is mozgósító, jogsértő tüntetések, akkor is támogatnia kellett volna a kormányváltási reményekkel uszító, külföldön meg hazugságokkal mocskolódó ellenzéknek, hogy Magyarország megkapja a nekünk járó milliárdokat. Mert az elhibázott szankciós politika, amiben Magyarország csak kényszeredetten vesz rész, – és még így is vétókkal rágalmaznak bennünket, élen a hazai nemzetgyalázó ellenzékkel, – felemésztette azokat a forrásokat, amiből jelentős béremelés lett volna végrehajtható.
Ha valakiknek felróható a béremelések elmaradása, akkor azok a tüncikére uszító ellenzéki pártok és azok csicskamédiája.
Antónia
2023-01-02 at 14:00
Sajnos azt kell mondanom, hogy a kormány kommunikációja egy brutális átejtés.
Tavaly sem emelték a béreket, csak a PÓTLÉKOT! Amit bármikor elveszíthet az érintett, ha a feladata megváltozik. A 10%-os pótlékemelés nem volt több, mint 2%-os béremelés.
Erre csak most jöttem rá, és kormánypárti szavazóként szégyenkeznem kell miatta.
Idén várhatóan megint a pótlékokat fogják 10%-kal megemelni, ami a béreknek már eleve csak töredéke, tehát a 10%-os pótlékemelés megint nem lesz több, mint 2%-os béremelés.
Lehet, hogy a tanarak 25%-a még ezt sem érdemli meg, hiszen a totális szabadosság okán elképesztő hanyagságokat lehet látni az iskolákban, de, hogy vonzó nem lesz továbbra sem a tanári életpálya, az sajnos előre látható.
A páűlyakezdők 5-10 évig megalázóan alacsony bérért dolgoznak, ez tény.
Királytigris
2023-01-02 at 13:54
Teve2023-01-02 at 13:30!
Találó a neved te Teve, mert neked tényleg csak annyi eszed van mint egy tevének.
A kormány megállapodott az EB-vel, hogy adnak pénzt a pedagógusok béremelésére. Miért hagyná a kormány ezt a pénzt elveszni? Ugyanis ezt az összeget csak erre a célra lehet felhasználni! Ha jön az EU-ból a dohány, lesz nagyobb mértékű béremelés is. Az viszont igaz, hogy sorosi sameszes társaid Brüsszelben mindent elkövetnek, hogy ne jöjjön a dohány, viszont itthon tüzelik az egybites agykapacitású “pedagógusokat” és a Szaros Gyiurka által pénzelt PDSZ-t, hogy csak tovább szítsa a tüzet.
Maradjunk annyiban, hogy itt már régen nem a béremelésről szól a nóta….
Antónia
2023-01-02 at 13:51
Sajnos azt kell mondanom, hogy a kormány kommunikációja egy brutális átejtés.
Tavaly sem emelték a béreket, csak a PÓTLÉKOT! Amit bármikor elveszíthet az érintett, ha a feladata megváltozik. A 10%-os pótlékemelés nem volt több, mint 2%-os béremelés.
Erre csak most jöttem rá, és kormánypárti szavazóként szégyenkeznem kell miatta.
Idén várhatóan megint a pótlékokat fogják 10%-kal megemelni, ami a béreknek már eleve csak töredéke, tehát a 10%-os pótlékemelés megint nem lesz több, mint 2%-os béremelés.
Lehet, hogy a tanarak 25%-a még ezt sem érdemli meg, hiszen a totális szabadosság okán elképesztő hanyagságokat lehet látni az iskolákban, de, hogy vonzó nem lesz továbbra sem a tanári életpálya, az sajnos előre látható.
Teve
2023-01-02 at 13:30
Ha a kormány elkötelezett a béremelés mellett, akkor miért nem teszi? Reál értékben a szinten tartás sem történik meg, azaz folyamatosan romlik a pedagógusok életszínvonala.
Ha EU-s forrás is kell a béremeléshez, akkor az azt jelenti, hogy a kormány nem tud gazdálkodni, mert akkor az ország saját forrásaiból nem tudja kifizetni a pedagógusokat…
Persze, ahol 100+ Mrd megy propagandára, meg 3-400 Mrd megy stadionra egy évben, ott nyilván nem futja erre. A Vodafone megvásárlását már nem is hozzuk ide…
egon samu
2023-01-02 at 13:30
Komoly béremelést a komoly tanároknak.
Aki pedig gender és más perverziókat hirdet, azonnal kirúgni!