
A szankciós válság ellenére a kormány újabb forrásokat biztosít az egészségügyi dolgozók jövő évi béremeléseihez, így tovább emelkedik az orvosok, az ápolók és az egészségügyben dolgozó más alkalmazottak bére is – mondta az MTI-nek Rétvári Bence, a Belügyminisztérium parlamenti államtitkára.
Az államtitkár elmondta, hogy január 1-jével megtörténik a kormány és a Magyar Orvosi Kamara között – a járvány alatt – létrejött béremelési megállapodást utolsó lépése is. Az orvosoknak januártól további 11 százalékkal emelkedik a bére.
Ezzel egy kezdő orvos bére 619 ezer forintról 687 ezer forintra nő. Egy pályája közepén járó, 21-25 év gyakorlattal rendelkező orvosnak a bére 1,5 millió forintról 1,65 millióra emelkedik. A legtapasztaltabb, 40 éve pályán lévő orvosnak 2,1 millióról 2,38 millió forintra fog nőni a bére.
Az orvosbéremelés stabilizálni tudta az orvosi létszámot a kórházakban, ugyanakkor a megfelelő szakápolói létszám érdekében további béremelésről döntött a kormány – jelentette ki Rétvári Bence. Az államtitkár hangsúlyozta: az újabb ápolói béremelésre két lépcsőben kerül sor: első ütemben 2023. július 1-jével, második ütemben 2024. március 1-jével.
A béremelés első ütemében a szakdolgozók béremeléséhez 41,5 milliárd forintot, az egészségügyben dolgozók béremeléséhez 8,4 milliárd forintot, azaz összesen közel 50 milliárd forintot biztosít a kormány Egészségbiztosítási Alapon keresztül. A béremelés második üteméhez szükséges fedezetet a 2024. évi központi költségvetés során szükséges biztosítani
– mondta az MTI kérdésére Rétvári. Az ápolói béremelés eredményeként a kormány tervei szerint 2024. március 1-jére az egészségügyi szakdolgozók átlagos alapbérének el kell érnie az orvosi átlag alapbér 37 százalékát. Ez az arány így megegyezne az európai átlagos orvosi és ápolói bérek egymáshoz viszonyított arányával.
Az államtitkár emlékeztetett arra, hogy a kormány 2010 óta az egészségügyben hajtotta végre a legnagyobb mértékű béremelést, az ápolók bére azóta átlagosan háromszorosára emelkedett, legutóbb 2022 januárban volt 21 százalékos ápolói béremelés. A szakorvosok jelenleg az ötszörösét vagy akár a kilencszeresét kapják alapbérként annak, mint a 2010-es kormányváltás előtt.
A kormány a háborús energiaválságban, és a szankciók okozta gazdasági nehézségek ellenére is az egészségügyben béremelést hajt végre, illetve kórházfejlesztések zajlanak országszerte, mert számunkra a magyar emberek egészsége mindig elsődleges
– hangsúlyozta Rétvári Bence.
Forrás: MTI; Fotó: MTI/Kiss Dániel
fanni
2022-12-30 at 12:58
Előbb miért nem az ápolók jönnek a bérrendezés terén? Ez szemétség!!!!!!!!!!!!!
Királytigris
2022-12-29 at 11:45
sorry2022-12-29 at 05:5!
Ők is kapnak!
Nézzük_magát_a_dolgot
2022-12-29 at 11:40
A tanárok politikailag elkötelezett zavarkeltő szakszervezetei számomra nagyon ellenszenvesek, de azért félve megkérdezem: miért nem az orvosok és ápolók béremelését kötötték az EU-s pénzek beérkezéséhez? Itt valami nem teljesen kerek.
Mária néni
2022-12-29 at 11:29
„az orvosok és a szakápolók a rendszerváltozás utáni magyar történelem legnagyobb béremelését kapták, és több évtizedes problémákat – például a hálapénz ügyét – sikerült megoldanunk”.
bl
2022-12-29 at 07:34
Azt a rendszert, amikor apácák gondozták a beteget és elkötelezett orvosok, két dolog miatt nehéz visszahozni. 1. Akkor gyorsan meghalt a beteg, ha nem voltak gondosak. Ma ez nincs így, mindig van még egy lehetőség amivel orvosolni lehet(ne) a hibát, nem kell úgy figyelni az életre, mint régen. 2. A keresztény nevelés eltűnésével a lelkiismeretes viselkedés mint módszer tűnik el a világból.
bl
2022-12-29 at 07:29
Régen a hálapénz mozgatta a rendszert, most pedig a lelkiismeret kellene, hogy mozgassa, de nem fogja ha nincs. Most az a fő cél, hogy ne kelljen dolgozni.
TS
2022-12-29 at 07:14
sorry, ez 10% béremelés, mint amit tanároknak ígértek. 20% körüli inflációnál. Egyébként miért kellene irigykednie egyik dolgozónak a másikra? Főleg az orvosokra, akik a legkeményebb egyetem után az egyik legfelelősségteljesebb munkát végzik.
A Nagy Testvér figyel téged, ez is igaz, de el kell kezdeni egy folyamatot. Az orvosok bére 1946-ban még jobban zuhant, mint a tanároké, 80 év adóssága volt a nemzetnek velük szemben. Nem javulhat a helyzet azonnal. Jobb ember nem lesz a sok cinikus, udvariatlan orvosból, pénzéhes ápolóból azonnal (érdemes elolvasni, mit írnak a gugli térképén egy-egy nagyobb SZTK-ról). Pedig sok jó példa is van előttük a saját szakmájukban.
sorry
2022-12-29 at 05:55
Mit szólnak a tanárok ehhez az emeléshez?
A Nagy Testvér figyel téged
2022-12-29 at 04:37
Ettől az orvosok, ápolók hozzáállása munkája, ezáltal az ellátás minősége javulni nem fog! (véleményem szerint)
Éva Mag
2022-12-28 at 21:07
sokan közülük evvel sem lesznek elégedettek – a boritékokkal azelött a dupláját is megkaphatták…. – és sajnos nem fognak ezután sem, több fizetésért sem jobban törödni a betegekkel. tisztelet illeti a néhány kivételt, akik eddig is – kevesebb pénzért is, de hivatástudatbol- mindent megtettek és tesznek a betegek javáért. Isten áldása segitse öket.