Pesti Srácok

Rétvári Bence: megérkeznek a tankönyvek az iskolákba, rendben elkezdődik a tanév

Rétvári Bence: megérkeznek a tankönyvek az iskolákba, rendben elkezdődik a tanév

Megérkeznek a tankönyvek az iskolákba, így rendben elkezdődhet az idei tanév – mondta a Belügyminisztérium parlamenti államtitkára hétfői, budapesti sajtótájékoztatóján. Rétvári Bence közölte: augusztus elején kezdődött meg mintegy 13 millió tankönyv kiszállítása mintegy 4200 iskolába.

– fogalmazott. Az államtitkár kitért arra is, hogy a tanárok létszámában sem történt semmi rendkívüli változás, így szeptember elején el kezdődhet a tanítás. Az állami ingyenes tankönyvellátásról szólva elmondta: e célra a költségvetésben 13,5 milliárd forintot különítettek el.

PestiSracok facebook image

– mutatott rá Rétvári Bence. Megjegyezte, hogy korábban piaci cégek állították elő a tankönyveket, és az árakat folyamatosan emelték: 2002 és 2010 között 70 százalékkal nőtt a tankönyvcsomagok ára. Rétvári Bence kiemelte, hogy a tankönyveket folyamatosan korszerűsítik: a most megérkező tankönyvek között is 115 frissített szerepel, 15 tankönyv pedig teljesen új.

– mondta el az államtitkár. Közölte: az Oktatási Hivatal 1259 tankönyvet újított meg az előző években. Rétvári Bence megjegyezte azt is, hogy tankönyveket állami és nem állami kiadótól is lehet rendelni: 36 kiadó 2313 könyvéből választhattak a tanároknak.

A XVI. kerületi Kölcsey Ferenc Általános Iskolában tartott sajtótájékoztatón Kovács Péter (Fidesz–KDNP) polgármester köszöntet mondott a kormánynak, hogy az ingyenes tankönyvekkel megkönnyíti a tanévkezdést, majd arról beszélt: a kerületi önkormányzat a lakosainak jó néhány évig ingyen adta a tankönyveket, de a feladatot átvette a kormány, és az így megtakarított pénzből füzetcsomagot tudnak adni az alsó tagozatos diákoknak. Idén erre 17,5 millió forintot költött az önkormányzat – közölte.

Forrás: MTI; Fotó: MTI/Máthé Zoltán

Ajánljuk még

Jobba Gabi színésznő tragikus élete és öngyilkossága – Kik „vették el tőle a levegőt”?

Magyar ugar 2021 január 9.
Jobba Gabi hatalmas csillaga volt a Kádár-rendszernek, Aczél egyik kedvenc írója, Gyurkó László is támogatta, valamint az az Erdős Péter, akinek az egyik kedvese volt. Mégis öngyilkos lett, tragikusan fiatalon, mindössze harminchat évesen. „Nincs több erőm ezzel a lelki nyomorúsággal élni és nem akarok tovább senkinek a terhére lenni” – írta utolsó levelében, míg Gyurkó arra célzott, valakik tönkretették, elvették tőle a levegőt. Mi történhetett? Tóth Eszter Zsófia történész tragikus életének és halálának járt utána.

A magyar poptörténet feledésbe merült arcai (III. rész) – Ihász Gábor és a legnagyobb zenész-sztori a Kádár-rendszerből

Magyar ugar 2023 október 3.
Az egykor szebb napokat megélt, nem csak elhunyt, de mára méltatlanul kissé elfeledett zenei előadók sorában eddig Uhrin Benedek és Flipper Öcsi került sorra. Előbbiről azt írtam, hogy egy „anomália” volt, hiszen valójában semmi nem predesztinálta volna arra, hogy sikeres zenei előadó legyen, ám ez, ha csak rövid időre is, de mégis megtörtént. Utóbbi viszont igazi zenei-színpadi embernek született, gargantuálisan nagy sztár kellett volna, hogy legyen, és egy rövid ideig tényleg ott is volt a csúcson, de önsorsrontó hajlamai sajnos átvették az irányítást az élete fölött, és 46 évesen maga mögött hagyta ezt a világot.

Volt egyszer egy magyar maffiaháború - Húsz éve végezték ki Portik riválisát, Seres Zoltánt

Az alvilág titkai 2019 április 13.
Húsz évvel ezelőtt, 1999. április 12-én Tahitótfaluban, a nyílt utcán, az autójában gyilkolták meg az éjszakai életben korábban „Igazságosnak” nevezett Seres Zoltán vállalkozót. A motoros merénylők nemcsak vele, hanem olasz üzlettársával, Sforza Nazzarenoval is végeztek, aki néhány órával később, a kórházban hunyt el. A gyilkosok a fegyvert eldobták, majd elhajtottak a helyszínről. A kocsi az AK-47-es gépkarabélyból leadott, legalább 15-20 lövés után az egyik családi ház falába csapódott, és a támadást csak a hátsó ülésen ülő, majd sokkot kapó tolmács élte túl.