
Magyarországon rendben zajlottak le az áprilisi parlamenti választások, a választóknak egyértelmű lehetőségeket biztosítottak a demokráciában való részvételre, azonban az aggályok továbbra is fennmaradtak, különösen a média részrehajlása és a választási kampány nem átlátható finanszírozása miatt – jelentette ki Didier Reynders igazságügyekért felelős uniós biztos hétfőn, az Európai Biztonsági és Együttműködési Szervezet (EBESZ) választásmegfigyelési küldöttségének előzetes jelentésére hivatkozva.
Az uniós biztos az EU-tagállamok uniós ügyekkel foglalkozó minisztereinek hétfői tanácskozását lezáró sajtókonferencián elmondta: a 7-es cikk szerinti eljárás részeként a magyar jogállamiság helyzetéről tartott hétfői meghallgatáson a miniszterek megvitatták a magyar alkotmányos és választási rendszer működésével, a bírósági rendszer függetlenségével kapcsolatos kérdéseket. Szó esett továbbá a korrupció és az összeférhetetlenség magyarországi viszonyairól, a szólás- és egyesülési szabadságról, valamint a gyermekek nevelésével kapcsolatos törvényről és annak következményeiről a magyarországi LMBTI-közösségre nézve. Mint mondta, a magyar médiával kapcsolatban továbbra is aggályos a médiaszabályozó hatóság függetlensége, amelynek tagjait a kormánypárt nevezi ki. Megemlítette, hogy a Médiatanács megtagadta a Klubrádió műsorszolgáltatási engedélyének megújítását, amely egy folyamatban lévő kötelezettségszegési eljárás tárgya.
Reynders üdvözölte, hogy Magyarországon emelkedett a bírák és ügyészek fizetése, valamint pozitív fejleményként értékelte azt a januárban hatályba lépett új törvényt is, amely kártérítést biztosít a késedelmes polgári eljárásokért. Az uniós biztos hozzátette, hogy a bizottság figyelmet fordít a közigazgatási határozatok bírói felülvizsgálatával kapcsolatos legújabb fejleményekre, valamint a veszélyhelyzet jogi keretének kormányzati alkalmazására. Ezenkívül felhívta a figyelmet az Alaptörvény tervezett tizedik módosítására, amely humanitárius katasztrófára és a szomszédos országban zajló háborús konfliktusra vonatkozóan bővítené a vészhelyzetek körére vonatkozó passzust.
Sajnos nem tudok pozitívabb fejleményekről beszámolni a magyar jogállamisággal kapcsolatban, de hangsúlyozhatom, hogy a bizottság kész együttműködni a magyar hatóságokkal a felvetett kérdések megoldása érdekében
– szögezte le Reynders.
Forrás: MTI; Fotó: MTI/AP/Virginia Mayo
vélemény
2022-05-24 at 15:00
Ő egyike az eu kiválasztott politikai kalandorainak, aki gazdag érzésvilágát tanúsítva azért aggódik a magyar média, a választás átláthatósága témáit illetően.
Nagylelkűségét mi sem bizonyítja jobban, mint hogy a “bizottság kész együttműködni a magyar hatóságokkal a felvetett kérdések megoldása érdekében”.
Nagyszerű!
Orientál
2022-05-24 at 13:04
Az a Gyurcsány aki feleségével anyósával és egyes elvtársai segítségükkel milliárdossá lopta magát , ráadásul nem csak lopta az állami milliárdokat de hazugságaival csődbe is kormányozta hazánkat ,na ez a Gyurcsány nem ismeri el jogszerűnek az idei országgyűlési választásokat.
ómió
2022-05-24 at 10:59
Küldjön róla egy emlékeztetőt Hullaházy efftársnak is!
chatillon r
2022-05-24 at 10:34
nyugaton az a média függetlenség, ha csak ők szólhatnak meg. ahol jobboldali média is van ott már nem teljes a sajtószabadság mármint nekik. ott már szabadon nem garázdálkodhatnak. a nyugati állapotok a jók ahol csak a szélsőbal média harsoghat megfélemlíti a politikusokat és butítja az embereket. ott aztán más hang nincs. a választás is olyan mintha nálunk csak a dk, lmp, momentum, mszp, kutyapárt indulhatna. nyugaton kb ez a választék.
Heller Éva
2022-05-24 at 09:25
Szuper, egyetértek!!!!!
Nézzük_magát_a_dolgot
2022-05-24 at 09:20
Reynders elvtárs még a Klubrádió miatt is aggódik. Aggódásának oka az, hogy a szerződési feltételeknek nem megfelelő rádióval nem hosszabbították meg a lejárt szerződést. Arról mondjuk nem nyafog, hogy a Klubrádió hogyan is nyert eredetileg frekvenciát: a Magyar Autóklub az autósokat képviselő adó elnyert frekvenciáját egyszer csak átjátszotta az ótvaros politikai gyűlölködés fóruma számára. Tisztelt Reynders elvtárs! Kérem arról se feledkezzen meg, hogy elmarasztalja Hazánkat amiatt, hogy a lakosság a WC-papírt individuális módon alkalmazza, ki-ki előnyben részesíti a jobb vagy bal kezét. Epedve várjuk pénzelvonással fenyegető útmutatását arról, hogyan kellene ezt a kérdést szabályozni, valljon színt! Mert az nem elég, hogy már 12 éve csak annyit mond, hogy nincs megelégedve a szabályozással evvel a múlhatatlanul fontos témával összefüggésben.
Gullwing
2022-05-24 at 09:09
“aggályok továbbra is fennmaradtak, …. a választási kampány nem átlátható finanszírozása miatt”
Na maki már az unióban is te vagy a rossz példa.
xx
2022-05-24 at 09:07
Guadin
Már rég minden rendben lenne, ha sikerült volna időben lecserélni a terveknek megfelelően a makacs, kezelhetetlen magyar népet, de az első migráncs tömegek tovább mentek Németországba, utána meg Brüsszel ellenzése ellenére kerítés épült a migráncs tömegek feltartóztatására. És mostmár hiába nem adnak semmilyen címen semmi pénzt, a magyarok akkor is a fideszre szavaznak, így a nemzetellenes erők nem nagyon tudnak labdába rúgni, ha kiderül róluk, hogy nemzetellenesek és genderidióták.
Szóval ezt is elqrták. Nem kicsit, hanem nagyon, és most bajban vannak, hogy hogy mosakodjanak Szaros Gyurka előtt! De ez legyen az ő bajuk.
Guadin
2022-05-24 at 08:54
“Tulajdonképpen minden fasza, csak az a fránya választási eredmény ne lenne…”
Vitán felül
2022-05-24 at 08:02
@Rózsa Zoltán
Össze-vissza hazudoznak!
907 óta egyfolytában a magyar néppel van bajuk!
Hajózni muszáj
2022-05-24 at 07:43
Az eredménnyel szemben van kifogása.
Persze ha arra gondol hogy egy balos politikus elszólta magát mikor azt mondta, hogy “a sajátoldali, idézőjelben függetlennek nevezett sajtó”….
A valóságban még most is a baloldali sajtó van túlsúlyban. Pedig jó lenne az egyensúly.
Rózsa Zoltán
2022-05-24 at 07:42
lenti hozzászólásomat kiegészítendő, pontosítandó:
április 3-a előtt évekig mit hallgattunk ezektől a férgektől? Sorolom – a teljesség igénye nélkül:
* nem a magyarokat akarjuk büntetni a kifizetések megvonásával, 7-es cikkellyel hanem a korrupt Orbánt és kabinetjét
* a magyarok rettegnek a rezsim bosszújától és ezért nem mernek az ellenzéki pöcére szavazni – és megmártózni se benne.
* a magyarokhoz nem jut el az ellenzéki sajtó, a propaganda elvakítja őket
* a magyarokat fel kell szabadítani a diktátor uralma alól
* a szegény magyaroknak el kell hozni Európát a felvilágosult, haladó eszméket, a liberalizmust meg az emberi jogokat
Viszont április 3-án igazoltuk a mocskos csőcseléknek, hogy de bizony ezek itt mi vagyunk Orbán mögött – értendő büdös csürhe, hogy aki vele baszakszik az velünk baszakszik! Ezét mondom tehát, hogy nektek nem Orbánnal van bajotok mocskos szarháziak hanem velünk, a magyarokkal.
tarcsa
2022-05-24 at 07:19
Igaza van a faszinak. Valóban átláthatatlan a finanszírozás és a média egyensúllyal is baj van. Csak azt hallgatta el, hogy az ellenzéki pártok kaptak bizonytalan idegen forrásokból hatalmas összegeket, amik jórészét szokásuk szerint el is loptak, és a totális liberális média éjjel-nappal tolta a hazugságokat, ami többszöröse a kormánypártokénak. Szóval kizárólag az a baj, amit ők csinálnak. Ugyanúgy mint a korrupciónál. Lásd Cseh Katalin!
w
2022-05-24 at 07:07
Rózsa Zoltán
Didier Reynders elvtársat az zavarja, hogy a magyar kormány már megint nem azokból a megbízható külföldről vezérelhető hazaárulókból áll, akik hajlandóak Szaros Gyurka seggét nyalni, és Szaros Gyurka vezérelte EP és EB iránymutatásai és elvárásai szerint közreműködni a magyarság, mint nem kívánatos etnikum, gazdasági, erkölcsi és társadalmi tönkretételében, hogy a kormány irányítása alatt élő emberek egy egységes irányítható, akarat gyenge, elkorcsosult, aberrált masszává silányodva ha bele döglenek, akkor is az USA geopolitikai érdekei szerint érezzenek és cselekedjenek, ahogy az utat nekik megmutatják az önpusztításra. Már megint veszélybe kerültek a céljaik, mert a rendelkezésükre álló elvi eszközök bevetése kevésnek tűnik Szaros Gyurka céljainak a megvalósításához.
xx
2022-05-24 at 06:55
A magyar választás se törvényes, se kiegyensúlyozott nem volt, mert a teljesen nyilvánvalóan hazaáruló, külföldi rosszakaróink által lefizetett és irányított személyeknek is lehetőséget biztosított, hogy a népakarattal, és a magyar érdekkel szembemenve az elhülyült emberek bejuttassák őket a magyar parlamentbe, amit én a magyar parlamenti demokrácia meggyalázásának tartok! Továbbá az elhülyült emberek akaratából olyanok is bekerülhettek a parlamentbe, akik semmilyen tiszteletet nem hajlandóak mutatni a magyar parlament és a megválasztóik irányában, sőt még azokat se kívánják képviselni, akik tévedésből megválasztották, csak a “Kisvaszar”-i helyiség névtábla reklámozása céljából választatták meg magukat a kötelező eskü letétele nélkül. Szerencsére az ilyen elmeháborodottnak se parlamenti belépő, se fizetés nem jár! Ne is járjon. Javaslom a hasonló esetek elkerülése érdekében ezt alkotmányban rögzíteni.
Rózsa Zoltán
2022-05-24 at 06:22
…tehát nektek nem Orbán Viktorral van bajotok mocskos, semmirekellő, buzeráns csürhe hanem velünk. Ha érted te retardált Reynders akkor magyarázd el a pedofil LIBE bizottságodnak is, Verhofstadtnak, Sophie in ‘t Veld, Sargentininek meg a többi parazitának.