Pesti Srácok

"Ha nem érkeztek volna a magyarok a segítségünkre, akkor már nem lenne kereszténység a ninivei fennsíkon" – Interjú Azbej Tristannal (Videó)

Az üldözött keresztények megsegítéséért felelős államtitkárságon jártunk, ahol Azbej Tristannal, a Hungary Helps Program megvalósításáért felelős államtitkárral beszélgettünk. A beszélgetés helyszínéül az épület pincéjében kialakított kápolnát választottuk, amelynek védőszentje Szent István első keresztény vértanú. A kápolnát 2020. március 7-én Erdő Péter bíboros szentelte fel, és azóta számos különleges imaalkalomnak ad helyet a szakrális tér. A kápolna különlegessége az – amellett, hogy ez az egyetlen olyan kápolna, amely egy miniszteri épületben található –, hogy több keresztény felekezetnek is megfelel az ima helyszínéül, hiszen a szentélye úgy lett kialakítva, hogy az ortodox és a keleti katolikus szertartások is megtarthatóak benne. A kápolna egyik legértékesebb ereklyéje a Szent Charbel vér-ereklye, amelyet a libanoni maronita egyháztól kapott az államtitkárság munkájának köszönetéül.

Az államtitkár felelevenítette nekünk azt a személyes találkozást is, amikor Irakban Ferenc pápával találkozott, és lehetősége volt arra, hogy meséljen a Szentatyának arról, hogy Magyarország a Hungary Helps programon keresztül már mennyi üldözött kereszténynek tudott segíteni.

– elevenítette fel a találkozást.

PestiSracok facebook image

– tekintett vissza.

– emlékezett vissza a beszélgetésre, majd úgy folytatta:

Ajánljuk még

A walesi labdarúgó-szövetség felszólította a FIFA-t, hogy engedje az LMBTQ-propagandát

NVNeugebauer Viktor Sport 2022 november 25.
A FIFA-világbajnokság első napjaiban – mint várni is lehetett – több szurkolót megszólítottak a biztonsági őrök, akik szivárványszínű vagy szivárvány mintájú ruhákat vagy kiegészítőket viseltek. De ez már nem marad így sokáig: a walesi labdarúgó-szövetség felszólította a FIFA-t, hogy lépjen közbe, és állítsa le az ilyen beavatkozásokat.

Dollárbaloldal – A CIA-ig érnek a szálak

PPestiSrácok.hu Forró drót 2022 november 25.
A baloldal választási kampányát a tengerentúlról milliárdokkal támogató Action for Democracy kapcsolatrendszere egészen az amerikai titkosszolgálatig, a CIA-ig ér – derül ki abból a jelentésből, amelyet a nemzetbiztonsági bizottság szerdán tett közzé. A jelek szerint az amerikaiak által támogatott kör kulcsszereplője a Bajnai Gordon, illetve a Ficsor Ádám nevével fémjelzett DatAdat-csoport, amely gyakorlatilag az ellenzéki kampányt lebonyolította – írja az Origo.