Pesti Srácok

Tanúként hallgatta meg az ügyészség Varga Juditot (Videó)

Az úgynevezett Völner-Schadl ügyben a vádiratban nem szereplő, fel nem használt bizonyítékok, adatok is megvannak, semmilyen irat nem tűnt el - közölte Fürcht Pál főügyész, a Központi Nyomozó Főügyészség (KNYF) vezetője a nyomozásáról tartott csütörtöki sajtótájékoztatóján, Budapesten. Fürcht Pál beszámolt arról, hogy szerdán a Fővárosi Nyomozó Ügyészség tanúként hallgatta ki Varga Judit korábbi igazságügyi minisztert. Az általa elmondottakról azonban a folyamatban lévő nyomozás érdekeire hivatkozva nem adott tájékoztatást. Elmondta azt is, hogy az eljárásról "sok ügy le lett különítve", amelyek újabb nyomozásokat indukáltak. Ezek most is folyamatban vannak, némelyik más nyomozó hatóságnál.

A sajtótájékoztatót Fürcht Pál főügyész, a Központi Nyomozó Főügyészség vezetője tartja, aki a tájékoztató elején úgy fogalmazott:

Fürcht Pál elmondta, számos ember dolgozott éjt nappallá téve, sokan éjjel is bent maradva, hogy egy olyan ügyet felgöngyölítsenek, amelyben egy minisztert helyettesítő államtitkár is a vádlottak padján ül. Ismertette, az ügyészség dolgozói heroikus küzdelmet folytattak gyakran éjszakába nyúlóan, hogy szakmailag a legmagasabb minőségű munkát végezhessék. Tegnap Varga Juditot a KNYF tanúként hallgatta meg, de a nyomozásra való tekintettel részleteket nem ismertettek. Hozzátette, eddig is voltak, és ezután is lesznek eljárási cselekmények, többeket meg fognak hallgatni.

– jegyezte meg a főügyész.

A Központi Nyomozó Főügyészség első embere kifejtette, nem szokványos, hogy folyamatban lévő nyomozásban sajtótájékoztatót tartanak, ám a mostani ügy akkora hullámokat gerjesztett, hogy kivételt tettek. Mint a főügyész elmondta, a Magyar által benyújtott hangfelvételeket lefoglalták és szemlézték őket. Ez a nyomozás folyamatban van. Tegnap is folytak nyomozási cselekmények, ma is folynak, jövő héten is fognak– tette hozzá.

A főügyész elmondta, az elmúlt napokban több támadás is érte őket, a Magyar Péter által nyilvánosságra hozott hangfelvételen hallottak közül az igaz, hogy az ügyészség független, Polt Péter pedig nem szorul az ő mentegetésére, hiszen ő tett indítványt Völner János volt államtitkár mentelmi jogának felfüggesztésére, valamint Boldog István és Simonka György ügyében is hasonlóan járt el.

Fürcht Pál felidézte, többször megfogalmazták az ügyészséggel szemben azt a vádat, hogy tények lettek kihúzva a vádiratból. Ez azonban nincs így - szögezte le. Rögzítette: a vádirat azokat a tényeket tartalmazza, amelyeket az ügyészség bizonyíthatónak ítélt; a tényállásokat, amivel vádolja a vádlottat, és a tényeket alátámasztó bizonyítékokat.

- fűzte hozzá.

Az ügyészség minden olyan cselekményt kivizsgál, ami bűncselekmény tényállására utal - jelentette ki, hozzátéve: amit a vizsgálat során nem tudnak kétséget kizáróan bizonyítani, az a vádiratban nem fog szerepelni, "de nincs olyan adat, ami önkényesen eltűnt a süllyesztőben".

– mondta.

– jelentette ki megjegyezve, egyébként sem lenne elég pusztán az iratokat módosítani, az ügyészek fejében lévő információkat is törölni kellene, ami értelemszerűen lehetetlen.

Emlékeztetett: terhükre rótták azt is, hogy "nem tudják, ki az a Tóni, Barbara és Ádám".

–fogalmazott, azonban konkrét neveket nem mondott. Megjegyezte ugyanakkor: a lehallgatási anyagban egy vállalkozó beszél az egyik vádlottal, de "az, hogy egy vállalkozó bizonyos üzleti terveket előad valakinek, nem bűncselekmény"

Hogy tudhatott-e Magyar Péter arról, hogy miért akarta az ügyészség miért akarta meghallgatni, és hogy hogyan nézett ki a Völner-Schadl ügy a hatóság szemszögéből, kiderül a PS alábbi összeállításából.
Fotó: PS/Hatlaczki Balázs
PestiSracok facebook image
Ajánljuk még

A walesi labdarúgó-szövetség felszólította a FIFA-t, hogy engedje az LMBTQ-propagandát

NVNeugebauer Viktor Sport 2022 november 25.
A FIFA-világbajnokság első napjaiban – mint várni is lehetett – több szurkolót megszólítottak a biztonsági őrök, akik szivárványszínű vagy szivárvány mintájú ruhákat vagy kiegészítőket viseltek. De ez már nem marad így sokáig: a walesi labdarúgó-szövetség felszólította a FIFA-t, hogy lépjen közbe, és állítsa le az ilyen beavatkozásokat.

Dollárbaloldal – A CIA-ig érnek a szálak

PPestiSrácok.hu Forró drót 2022 november 25.
A baloldal választási kampányát a tengerentúlról milliárdokkal támogató Action for Democracy kapcsolatrendszere egészen az amerikai titkosszolgálatig, a CIA-ig ér – derül ki abból a jelentésből, amelyet a nemzetbiztonsági bizottság szerdán tett közzé. A jelek szerint az amerikaiak által támogatott kör kulcsszereplője a Bajnai Gordon, illetve a Ficsor Ádám nevével fémjelzett DatAdat-csoport, amely gyakorlatilag az ellenzéki kampányt lebonyolította – írja az Origo.