Pesti Srácok

Munkáslakásból a luxuslakásba – Így léptette le a színről a DK a volt momentumos polgármestert

Miután egy kicsi, földszinti munkáslakásból a kerület egyik legdrágább, újépítésű lakóparkjába költözött Újpest korábban momentumos polgármestere, egy hónappal később rájött, hogy őt mégsem annyira érdekli a kerületi politika, és már nem indul újra a választásokon. Helyette újdonsült pártjának, a DK-nak helyi alpolgármesterét, Trippon Norbertet indítja a baloldal június 9-én. Ha az időzítés (és a tény, hogy Déri éppen a DK-ba lépett át) gyanús lenne, akkor az is szemet szúrhat, hogy a két ingatlan között jelentős értékbeli különbség van. Itt lép színre a Trippon-matek: ha a kerület számlájáról rejtélyesen el is vándorol a pénz, valahol meg is jelenik. Mondjuk két ingatlan értékkülönbözetében. És persze mint mindig, most is ott vannak DK-s ügyvédek, akik a háttérben utasításra mozgatják a szálakat.

Akár egyszerű fizikának, a pénzmegmaradás törvényének is nevezhetnénk, amit Újpesten látunk: a kasszából kifolyik a pénz, máshol pedig megjelenik. Persze elvi síkon, ahogy ez a fizikában megszokott. Azonban mint minden elvi kísérlethez, úgy ehhez a törvényhez is tartozik szemléletes példa.

Adott egy kerület, ahol a vörösbárók újra felütötték a fejüket, ahol a költségvetés minden bevételnövekedés ellenére is apad, a kórházépítésre elkülönített 1 milliárd pedig szőrén-szálán eltűnik. Vagyis eltűnne, de ugye ennek a pénznek valahol lennie kell. Egy ilyen hely lehet az a lakás, amely meggyőzte Déri Tibort, Újpest korábban momentumos, ma már DK-s polgármesterét, hogy ne akarjon többet indulni az önkormányzati választásokon.

Történt ugyanis, hogy 2022-ben új lakásba költözött Újpest polgármestere, lecserélve régi, a klasszikus külvárosi földszinti munkáslakást egy kertvárosi újépítésű lakóparkra.

PestiSracok facebook image
A régi lakás. Ha valaki a DK-hoz áll, innen egy valóságos penthouse-ban kaphat "szolgálati lakást"

Önmagában eddig ez egy egészen hétköznapi történet lenne, ha nem jelent volna meg az ügylet környékén a DK. De megjelent.

A költözést követően egy hónappal ugyanis Déri Tibor egészen szokatlan módon a ciklus közepén bejelentette, hogy mandátuma leteltével többé nem kíván polgármester lenni, azóta pedig azt is tudjuk, hogy ezért a címért újdonsült párttársa, Trippon Norbert szállhat versenybe június 9-én. Úgy tűnik tehát, hogy az új lakás elhozta a felismerést Dériben, hogy adja át a stafétát annak a Tripponnak, akit 2019-ben legyőzött az előválasztásokon. De vajon ki vette rá erre?

Egy visszautasíthatatlan ajánlat?

A PestiSrácok.hu utánanézett, milyen összegeket kell megmozgatni egy hasonló ingatlancsere esetén, és mint kiderült, a két ingatlan között nagyságrendileg másfél-kétszeres négyzetméterár-különbség van. Ebből következően a régi munkáslakást nagyon jó áron kellett a megfelelő vevőnek eladni. Mint kiderült, sikerült is megtalálni a megfelelő vevőt.

A vevő ugyanis nem más volt, mint a Pannon-Work Consulting Munkaerő-kölcsönző és –közvetítő Kft, mára HUNAM Personnel Solutions Kft. Ez egy zuglói, munkaerő-közvetítéssel foglalkozó cég, és semmi köze nincs a IV. kerülethez. Nincs a kerületben székhelye, fióktelepe vagy irodája. Azonban a cég felügyelőbizottsági elnöke Dr. Haraszti Gábor ügyvéd, aki egészen véletlenül az Újpesti Önkormányzattal is sok éve szerződésben álló Winkler, Barna és Társai Ügyvédi Iroda oszlopos tagja, egyik vezető ügyvédje. Vagyis a jelek szerint épp az a cég vette meg Déri házát, amelynek felügyelőbizottsági tagja, a Déri vezette önkormányzat ügyvédje. De vajon mi szüksége lehetett egy ilyen cégnek éppen erre az ingatlanra? És milyen összegért vehették meg, ha Dériék hirtelen a környék egyik legfelkapottabb lakóparkjában tettek szert egy penthouse-ra?

Ezen kérdésekre legfeljebb a pénzmegmaradás törvénye adhat választ, ezek alapján viszont a Trippon-matek képletgyűjteményében van még bőven hely pár stiklinek.

Ajánljuk még

"Büszke vagyok rá, hogy pályafutásom során nem tettem rosszat egy kollégámnak sem" - A születésnapos Stefka István a Polbeatben

‎Polbeat 2023 június 10.
Rendhagyó Polbeatet szerveztünk Stefka István 80. születésnapjára a Revolution '56 Szabadságharcos Sörözőbe, ahol a PestiSrácok.hu-s csapat mellett Stefka régi barátja és harcostársa, Alexa Károly irodalomtörténész, író, illetve a konzervatív televíziózás nagy, a rendszerváltoztatás utáni - a Horn-Kuncze-kormány által teljesen felszámolt - korszakának két jeles alakja (egyben az ünnepelt akkori munkatársa), Mátyássy Andrea és Dézsy Zoltán is elmondta méltatását, visszaemlékezését. Megszólalt továbbá Stefka István felesége, Naszályi Kornélia és egyik lánya, Stefka Nóra, továbbá Ambrózy Áron, Szabó Gergő és Szalai Szilárd. A Huth Gergely által celebrált rendkívüli adást végül egy fergeteges köszöntés követte, a tortát és a pezsgőt Stefka István kedvenc együttesének, az AC/DC-nek a dübörgésére hozták be a kollégák.

A patriotizmus maga a lázadás - Lajkó Fanni és Szűcs Gábor a Polbeatben

‎Polbeat 2024 december 16.
A mai világ arról szól, hogy egyáltalán ne legyenek nemzetek, ebben pedig a patriotizmus eszméje maga a lázadás. Nemigen maradt olyan uniós tagállam, ahol annyira hazaszeretők az emberek, mint mi, magyarok. Szerencsések vagyunk, hiszen Nyugat-Európában már kevert a társadalom, s lényegében nincs az embereknek nemzettudata - mondta a Polbeat című műsorunkban Lajkó Fanni, jogász az Alapjogokért Központ elemzője, aki másik vendégünkhöz, Szűcs Gábor jogász-elemzőhöz hasonlóan a Nemzeti Ellenállás Mozgalom alapító tagja. Szűcs Gábor ugyanerről így fogalmazott: nem elég önmagában, ha politikusok állnak ki egy ügy mellett, "nekünk is meg kell mutatni, hogy mi a fontos, mert a mi életünkről van szó". Huth Gergely kérdéseire elhangzott az is: Magyar Péter csak epizódszereplő lehet, előbb-utóbb el fog bukni és ezt ő is érzi.