Pesti Srácok

Csíksomlyói emlékek a PestiSrácok.hu riportereivel - Zarándoklat a pálosokkal és madéfalvaiakkal

Lapunk minden évben részt vesz a csíksomlyói búcsún - írtuk tavaly, ennek ellenére sok év után most először (és remélhetően utoljára) nincs lehetőségünk videóriportot, tudósítást készíteni a lelki és nemzeti összetartozásunk legfőbb jelképévé vált találkozón. Ezért a búcsú reggelén két emlékezetes zarándoklat felidézésével igyekszünk meghitt, az ünnephez méltó hangulatot teremteni: 2018-ban Csibra Tibor és László Petra kollégánk a pálos rend hargitafürdői szállásáról követte végig a hajnali zarándoklatot még, Füssy Angéla kolléganőnk pedig tavaly a madéfalvai keresztaljával és Böjte atya növendékeivel járta végig az utat somlyói nyeregbe. Nézzék meg emlékezetes riportjainkat!

Hat évvel ezelőtt, a járvány és háború előtti békeidőben a PestiSrácok.hu stábja a pálos rend vendégházában szállt meg Hargitafürdőn, majd a Bátor Botond atya vezette zarándokokkal tartottunk a pünkösdkor hagyományosan hajnalban induló, Csíksomlyóba tartó útjukra, amely egy kiadós, huszonöt kilométeres túrát jelentett az erdőben. A búcsú szónoka akkor Botond atya barátja, a lengyel pap, Marian Adam Waligóra volt, akinek ékes magyarsággal elmondott beszéde hatalmas sikert aratott a hívek körében. Zarándoklatunk világossá tette számunkra, hogy bár a magyarokat sokszor széthúzó népként jellemzik, de a csíksomlyói búcsú áldott hangulata, békéje 2018-ban is megmutatta, hogy nemzetünk alapvető tulajdonsága az összefogás.

Tavaly pedig Füssy Angéla beszélgetett a zarándokokkal, köztük. Szentes Antallal, Hargita Megye Tanácsának képviselőjével. Ő ezt mondta:

PestiSracok facebook image

Az úton kolléganőnk a madéfalvai keresztaljával vonult, s arról elmélkedett, hogy mindenkinek megvan a maga imája és mindenki akkor jut el Csíksomlyóra, amikor arra szüksége van. Megszólal a riportban Andrea is, aki Magyarországról 1994-ben költözött ki Dél-Tirolba, régi kapcsolata van a madéfalvaiakkal. Egy tolmács feladat hozta őket össze. Most a székely barátok tartják Andreában a lelket. Évek óta készült ide férjével, azonban őt már csak a szívében hozhatta el. A 35 éve sportrepülő férfi novemberben lezuhant és meghalt. Andreának, aki 15 éves fiával maradt egyedül, vezetnie kell a férje által hátrahagyott gazdaságot. Máriához zarándokolt, hogy erősítse meg rendkívül nehéz útján.

Végül idézzük fel Ferenc pápa 2019-es csíksomlyói látogatását, Horváth Péter Gyula kollégánk fotóival:

Csíksomlyó Zarándoklat 2019.06.01. Fotó: Horváth Péter Gyula

Papalatogatas2
Papalatogatas3
Csíksomlyó
Papalatogatas6
PapalatogatasHpgy1
MegerkezettFerencPapaHpgy
FerencPapa2
FerencPapa3
FerencPapa7
FerencPapa8
FerencPapa9
FerencPapa4
FerencPapa8
Papa11
Papa12
Papa13

Ajánljuk még

A walesi labdarúgó-szövetség felszólította a FIFA-t, hogy engedje az LMBTQ-propagandát

NVNeugebauer Viktor Sport 2022 november 25.
A FIFA-világbajnokság első napjaiban – mint várni is lehetett – több szurkolót megszólítottak a biztonsági őrök, akik szivárványszínű vagy szivárvány mintájú ruhákat vagy kiegészítőket viseltek. De ez már nem marad így sokáig: a walesi labdarúgó-szövetség felszólította a FIFA-t, hogy lépjen közbe, és állítsa le az ilyen beavatkozásokat.

Dollárbaloldal – A CIA-ig érnek a szálak

PPestiSrácok.hu Forró drót 2022 november 25.
A baloldal választási kampányát a tengerentúlról milliárdokkal támogató Action for Democracy kapcsolatrendszere egészen az amerikai titkosszolgálatig, a CIA-ig ér – derül ki abból a jelentésből, amelyet a nemzetbiztonsági bizottság szerdán tett közzé. A jelek szerint az amerikaiak által támogatott kör kulcsszereplője a Bajnai Gordon, illetve a Ficsor Ádám nevével fémjelzett DatAdat-csoport, amely gyakorlatilag az ellenzéki kampányt lebonyolította – írja az Origo.