Pesti Srácok

Rogán Antal: a kormány újabb oltási akcióheteket és „névre szóló” kampányokat szervez

Rogán Antal: a kormány újabb oltási akcióheteket és „névre szóló” kampányokat szervez

A kormány vizsgálja, hogy a védettségi igazolványok lejárjanak-e a második oltást követő 6-7 hónappal, de döntés egyelőre nem született erről – mondta Rogán Antal, a miniszterelnök kabinetfőnöke az Országgyűlés gazdasági bizottságában hétfőn, ahol a harmadik oltás felvételének fontosságát is hangsúlyozta, egyben azt is bejelentette, hogy több oltási akcióhetet is szerveznek a közeljövőben.

Hangsúlyozta: Magyarország elsőként tudott újraindulni az oltásoknak köszönhetően, most az a legfontosabb, hogy minél többen felvegyék a harmadik oltást, a koronavírus-járvány ötödik hullámát ugyanis csak akkor lehet megelőzni vagy ellaposítani. Ennek érdekében a kormány decemberben és várhatóan januárban is újabb oltási akcióheteket, illetve "névre szóló" kampányokat szervez az egészségügyi hatóságokkal együttműködve, ahogy tette eddig is.

– figyelmeztetett a politikus.

PestiSracok facebook image

Forrás: MTI; Fotó: Horváth Péter Gyula/PestiSrácok.hu

Ajánljuk még

Nagyon súlyos, sötét dolgokról írok - Mező Gábor az első novelláskötetéről, régi és új ügynökökről (PS-videó)

‎Polbeat 2024 szeptember 10.
Nagyon súlyos, sötét történetekről írok. Gondolom nem meglepetés, hogy a XX. század második feléből. Azért dolgozom, hogy valamennyire tanuljunk a múltból, és ne menjünk bele ugyanazokba a csapdákba, amikbe korábban. Erre vonatkozik a cím, hogy Az ördög van odakint. Az ördögöt valahogy kívül kell tartanunk, nem szabad beinvitálni a házunkba. Ugyebár csak akkor tud bejönni, ha meghívjuk - mondta Mező Gábor kutató-író első novelláskötetéről, Huth Gergely kérdéseire.