Pesti Srácok

Röhejes ballib propaganda lett a 444.hu erőlködéséből a zuglói parkolási botrány ügyében

Röhejes ballib propaganda lett a 444.hu erőlködéséből a zuglói parkolási botrány ügyében

Eredetileg talán leleplező írásnak szánták a 444.hu szerkesztői azt írást, amely az egyre inkább követhetetlen zuglói parkolási közbeszerzés anomáliáira kívánja felhívni a figyelmet. Az igyekezetet, szándékot azonban némileg árnyalja, hogy a tudósítás a hírhedt jereváni rádió módszertanára épült azzal a módosítással, hogy – mivel baloldali vezetésű önkormányzatról van szó – egyszerre osztogatnak és fosztogatnak. A cikk célpontja érezhetően a polgármester, Horváth Csaba és pártja az MSZP, a liberális oknyomozás azonban láthatóan nem tekinthetett el a saját eszközeitől és természetesen Fidesz-MSZP mutyit keres, holott a Fidesz korábban egyértelműen elutasította a zuglói parkolási rendszer, a tervekben szereplő támogatását. A valódi cél az előre-menekülés, a momentumos Rózsa András, és a párbeszédes Szabó Rebeka alpolgármesterek kimosdatása lehetett az ügyben. A jelek szerint a szivárványkoalíció októberi eufóriája már a múlté, ma már inkább belháború van, a minap még szövetségesek egymást fúrják. Nem kicsit, nagyon.

Azt a 444.hu írása sem vitatja, igaz különösebben izgalomba sem hozza, hogy botrányos Horváth Csaba lépése, amellyel a polgármester a veszélyhelyzeti felhatalmazásával (vissza)élve döntött arról, hogy a kerület négyszázmillió forintért vesz hetvenhat új parkoló-automatát, amelyet aztán darabonként havonta negyvenezer forintért üzemeltet majd egy külső cég. Novemberben a képviselőtestületben nagy vitát kiváltó beruházásról Horváth akkor úgy nyilatkozott: a zuglói parkolási szerződés erkölcsileg aggályos, de szakmailag jó. Kiváló baloldali hagyomány szerint, a polgármester elődjére, Karácsony Gergelyre mutogat mondván, a parkolási rendszert a jelenlegi főpolgármester kezdte el, ő csak megörökölte, változtatni pedig már nem tud a már már megkötött szerződéseken.

Horváthot már valószínűleg kevesen akarják megvédeni az ügyben és jó eséllyel ez lehetett a 444.hu szerzője számára az apropó, ugyanis két alpolgármester, a momentumos Rózsa András és a Párbeszéd delegáltja, Szabó Rebeka most kifaroltak a projekt támogatói közül, mint Rózsa írta, sem gazdaságilag, sem jogilag, sem pedig morálisan nem látják sem szükségesnek, sem pedig támogathatónak parkolóórák beszerzését a C-Ware Kft.-től. Ez a vállalkozás ahhoz a Kupper Andráshoz köthető, akit korábbi parkolómutyik miatt több mint tízezer rendbeli csalás miatt marasztaltak el. A C-Ware Kft. okozta botrány természetesen a vezető hírekben szerepelt, Horváthot azonban ez sem zavarta, tanulságos, hogy a Pesti Hírlapnak adott interjúban úgy beszélt Kupperről, mint akit méltatlan politikai támadás és erkölcsi kritika ért. Az a beszélgetésből nem derült ki, hogy Horváth Csaba szerint a politikai támadás az a büntetőper, az erkölcsi kritika pedig az elmarasztaló ítélet lehetett-e. Azt nem tudni, hogy Rózsa András véleménye mitől változott meg, korábban épp a perkálásért parkolásért felelős alpolgármesterként lapított az ügyben.

Novemberben még sem Rózsa Andrásnak (b2), sem Szabó Rebekának (j1) nem volt gondja a parkolási botránnyal. Fotó: 444.hu
PestiSracok facebook image

A fő küldetést, a momentumos és a párbeszédes zuglói alpolgármesterek kimosdatását tehát kipipálhatta a 444.hu, jöhetett tehát a desszert, és összeerőlködtek egy filmet arról is, hogy miképp tartja a markában Budapestet a Fidesz és az MSZP közös parkolómutyija. A ballib propaganda hitelességét némileg árnyalja, hogy például Zuglóban épp a Fidesz tiltakozott a leginkább következetesen a Horváth döntésével most a kerületbe valóban visszaszivárgó parkolómaffia ellen. A kormánypárti frakciónak Horváth egyszemélyi döntése miatt nem volt alkalma szavazni az ügyben, de levélben jelezték a polgármesternek a határozott álláspontjukat. Horváth Csaba a Pesti Hírlapnak adott interjújában folytatta a mellébeszélést az ügyben, a beszélgetés olyan csemegéket tartalmaz, mint az, hogy a zuglóiak igényeit, elvárásait teljesíti a parkolóövezetek bővítésével. Elképzelhetjük, ahogy dühödt tömegek hangoskodtak a hivatal előtt, mert fizetni akarnak azért, amiért korábban nem kellett.

Horváth politikai hecckampánynak tartja, hogy sokan botrányosnak tartják az új parkolási szerződést, ebből viszont adódik a kérdés, hogy ha a helyi Fidesz-frakció álláspontja a kezdetektől világos, következetes az ügyben, akkor kik állhatnak a hecckampány mögött. Mégsem lesz örökéletű a szivárványkoalíció? Vagy Horváth Csabának is megígérték, hogy elássák, ha nem jól viselkedik? A polgármester az interjú végén tagadta, hogy ne tudná kézben tartani a zuglói szocialistákat. Úgy látszik, hogy valóban nem tudja fegyelmezni a sajátjait. Osztogatnak és fosztogatnak. A 444.hu említett cikkének szerzője az az Ács Dániel, aki egy – a korábbi ferencvárosi vezetést lejáratni kívánó –, ugyancsak parkolási ügyről írt cikksorozata miatt a bíróság helyreigazításra kötelezte a Soros-blogot, kimondva azt, hogy a cikkek tartalma az elsőtől az utolsó betűig hazugság. Teljesítményéért Ács Dániel két esztendeje elnyerte az év legjobb oknyomozó újságírójának járó Gőbölyös Soma-díjat és az azzal járó egymillió forintos pénzjutalmat. Érik az újabb kitüntetés.

Forrás: 444.hu/Pesti Hírlap/PS. Vezető kép: PS

Ajánljuk még

"Büszke vagyok rá, hogy pályafutásom során nem tettem rosszat egy kollégámnak sem" - A születésnapos Stefka István a Polbeatben

‎Polbeat 2023 június 10.
Rendhagyó Polbeatet szerveztünk Stefka István 80. születésnapjára a Revolution '56 Szabadságharcos Sörözőbe, ahol a PestiSrácok.hu-s csapat mellett Stefka régi barátja és harcostársa, Alexa Károly irodalomtörténész, író, illetve a konzervatív televíziózás nagy, a rendszerváltoztatás utáni - a Horn-Kuncze-kormány által teljesen felszámolt - korszakának két jeles alakja (egyben az ünnepelt akkori munkatársa), Mátyássy Andrea és Dézsy Zoltán is elmondta méltatását, visszaemlékezését. Megszólalt továbbá Stefka István felesége, Naszályi Kornélia és egyik lánya, Stefka Nóra, továbbá Ambrózy Áron, Szabó Gergő és Szalai Szilárd. A Huth Gergely által celebrált rendkívüli adást végül egy fergeteges köszöntés követte, a tortát és a pezsgőt Stefka István kedvenc együttesének, az AC/DC-nek a dübörgésére hozták be a kollégák.

Magyarics Tamás a Polbeatben: Trump kicsit igazított a külkereskedelmi mérlegen, ettől még nem dől össze a világgazdaság

‎Polbeat április 7.
"Donald Trump kiindulópontja az, hogy az Egyesült Államoknak óriási kereskedelmi deficitje halmozódott föl Európával, Kínával, Japánnal és más országokkal, azaz a fő piacokkal szemben, s szeretné ezt lefaragni. Kinyilvánította, hogy túl sokan élősködtek az Egyesült Államokon, és ez tovább nem tűrheti el" - mondta a PestiSrácok Polbeat című műsorában Magyarics Tamás, az ELTE emeritus professzora, a Közszolgálati Egyetem Amerika Kutatóintézetének senior főmunkatársa arra a kérdésre, hogy a büntetővámok kivetése után valóban bekövetkezik-e az armageddon a világpiacon, miként azt a teljes balliberális sajtó vizionálja. A professzor szerint esélyesebb, hogy ezt az amerikai nézőpontból logikus kiigazítást lenyeli, beárazza majd a világpiac.

Magyar Péterben ott van mindaz a patológia, ami a nárcizmust megtestesíti - Hal Melinda a Polbeatben

‎Polbeat január 20.
Van egy olyan személyiségfogalom, hogy "nárcisztikus személyiségzavar". Nem Magyar Péter az egyetlen, aki ilyen jegyekkel érkezett a közéletbe, de nála ott van mindaz a patológia, ami ezt a problémát megtestesíti. A nárcizmusnak a Magyar-féle megnyilvánulása káros magára a társadalomra is. Hiszen amikor valaki elfogadja, hogy őt egyesek messiásnak tartják, az megalázása a hitnek, a kultúrának, a nemzetünknek és a történelmünknek - mondta a PestiSrácok.hu Polbeat című videóműsorában Hal Melinda klinikai szakpszichológus és közgazdász. Megjelent a nézők sorában a Lakatos-botrányt (Ábrahám Róbert közreműködésével) kirobbantó nevelőtanár is, aki arra várt választ, hogy egy ilyen brutális ügyben miért nem zár össze a szakma mellette?