Pesti Srácok

Románia a tavalyi botrányos kimenetelű, félbeszakított választások után újra voksolni készül - már itt az újabb botrány

Románia a tavalyi botrányos kimenetelű, félbeszakított választások után újra voksolni készül - már itt az újabb botrány

Még el sem kezdődött a megismételt elnökválasztás, már is újabb botrány borzolja a román állampolgárok idegrendszerét. Az előző voksolást megsemmisítő alkotmánybírósági határozatot semmissé nyilvánította a ploiesti-i táblabíróság. Romániában május 4-én tartják meg a megismételt elnökválasztás első fordulóját. Amennyiben egyetlen jelölt sem szerzi meg a névjegyzékben szereplő választók több mint felének támogatását, május 18-án második fordulót is tartanak az első két helyen végző jelölt részvételével.

A tavalyi romániai elnökválasztást félbeszakító, és a voksolás megismétlését elrendelő december 6-i alkotmánybírósági határozat érvénytelenítéséről döntött csütörtökön a ploiesti-i táblabíróság. A romániai igazságszolgáltatási portálon megjelent végzés felfüggeszti a választások megismétléséről szóló alkotmánybírósági határozat hatályát a jogerős döntés megszületéséig. A ploiesti-i táblabíróság döntése ellen a legfelsőbb bíróságnál lehet fellebbezni az indoklás közzétételét követő öt napon belül.

A ploiesti-i táblabíróság közigazgatási részlegétől egy magánszemély, Popescu Gheorghita felperes április 10-én iktatott panaszában kérte a tavalyi alkotmánybírósági határozat hatályon kívül helyezését. Az ügyben eljáró bíró helyt adott a felperes kérésének, és perköltség címén a 70 lejes (5600 forintos) bélyegilleték megfizetésére kötelezte az alkotmánybíróságot.

A megismételt választások első fordulója előtt tíz nappal hozott döntést a román médiában megszólaltatott jogászok és politikusok többsége jogi képtelenségnek nevezte, arra hivatkozva, hogy az alkotmány szerint Romániában az alkotmánybírósági határozatok kötelező érvényűek és megfellebbezhetetlenek. Augustin Zegrean, az alkotmánybíróság korábbi elnöke a G4Media.ro portálnak úgy nyilatkozott: az alkotmánybírósági határozatok nem közigazgatási döntések, nincs jogorvoslati lehetőség ellenük, a ploiesti-i táblabíróság tehát túllépte hatáskörét.

PestiSracok facebook image

Alina Gorghiu volt igazságügyi miniszter a Hotnews.ro hírportálnak azt mondta: a ploiesti-i táblabíróság döntése olyan jogi képtelenség, amely az egész román igazságszolgáltatás hitelét csorbítja. A megismételt elnökválasztáson induló George Simion, a Románok Egyesüléséért Szövetség (AUR) elnöke azonban Facebook-bejegyzésében a "demokrácia, alkotmányos rend és jogállamiság helyreállításaként" üdvözölte a döntést, és a tavalyi, félbeszakított elnökválasztás folytatását, a második forduló megrendezését követelte, a korábbi demonstrációk rigmusává vált "vissza a második fordulót" jelszóval.

A központi választási bizottság (BEC) csütörtökön kiadott közleményében leszögezte: a ploiesti-i táblabíróság végzése nem érinti a megismételt elnökválasztás jogalapját, ezért a választási bizottságok folytatják munkájukat a május 4-i és 18-i voksolás lebonyolítása érdekében.

Emlékezetes, tavaly decemberben a román alkotmánybíróság - két nappal az elnökválasztás második fordulója előtt - érvénytelenítette a november 24-i első forduló eredményét, arra hivatkozva, hogy a legfelsőbb védelmi tanács szerint a legtöbb szavazatot szerző Calin Georgescu független jelölt közösségi oldalakon folytatott választási kampányát illegális finanszírozás és nemzetbiztonsági kockázatot jelentő külföldi beavatkozás segítette.

A legfőbb ügyészség februárban fasiszta szervezetek támogatása, az alkotmányos rend elleni uszítás és illegális kampányfinanszírozás gyanújával hatósági felügyelet alá helyezte Calin Georgescut, a BEC pedig elutasította Georgescu jelöltségének bejegyzését a megismételt elnökválasztásra. Georgescu "helyett" ezért George Simion, a kormányoldal által szélsőségesnek nevezett AUR elnöke jelöltette magát, aki a közvélemény-kutatások szerint megörökölte a rendszerellenes jelszavakat hangoztató Georgescu népszerűségét, és első helyen kerülhet be a megismételt elnökválasztás második fordulójába.

Ajánljuk még

Nagyon súlyos, sötét dolgokról írok - Mező Gábor az első novelláskötetéről, régi és új ügynökökről (PS-videó)

‎Polbeat 2024 szeptember 10.
Nagyon súlyos, sötét történetekről írok. Gondolom nem meglepetés, hogy a XX. század második feléből. Azért dolgozom, hogy valamennyire tanuljunk a múltból, és ne menjünk bele ugyanazokba a csapdákba, amikbe korábban. Erre vonatkozik a cím, hogy Az ördög van odakint. Az ördögöt valahogy kívül kell tartanunk, nem szabad beinvitálni a házunkba. Ugyebár csak akkor tud bejönni, ha meghívjuk - mondta Mező Gábor kutató-író első novelláskötetéről, Huth Gergely kérdéseire.

"Büszke vagyok rá, hogy pályafutásom során nem tettem rosszat egy kollégámnak sem" - A születésnapos Stefka István a Polbeatben

‎Polbeat 2023 június 10.
Rendhagyó Polbeatet szerveztünk Stefka István 80. születésnapjára a Revolution '56 Szabadságharcos Sörözőbe, ahol a PestiSrácok.hu-s csapat mellett Stefka régi barátja és harcostársa, Alexa Károly irodalomtörténész, író, illetve a konzervatív televíziózás nagy, a rendszerváltoztatás utáni - a Horn-Kuncze-kormány által teljesen felszámolt - korszakának két jeles alakja (egyben az ünnepelt akkori munkatársa), Mátyássy Andrea és Dézsy Zoltán is elmondta méltatását, visszaemlékezését. Megszólalt továbbá Stefka István felesége, Naszályi Kornélia és egyik lánya, Stefka Nóra, továbbá Ambrózy Áron, Szabó Gergő és Szalai Szilárd. A Huth Gergely által celebrált rendkívüli adást végül egy fergeteges köszöntés követte, a tortát és a pezsgőt Stefka István kedvenc együttesének, az AC/DC-nek a dübörgésére hozták be a kollégák.