Románia “kiárusítása”, idegen érdekek szolgálatába állítása ellen tüntettek szombaton Bukarestben a nacionalista szólamokkal parlamenti képviselethez jutott, ellenzéki Románok Egyesüléséért Szövetség (AUR) hívei. A párt elnöke, George Simion által hetekkel korábban “Románia – az ország kincsei és gyermekei – védelmében” meghirdetett demonstráció a parlament előtt kezdődött szombat délután, ahol román hírforrások szerint az AUR több ezer, az ország minden tájáról buszokkal érkezett szimpatizánsa sereglett össze.
Nem sokkal később a tüntetők menetoszlopba szerveződve, a belváros forgalmát órákra megbénítva átvonultak a kormánypártok székházai elé, ahova – a rendfenntartó erők és a G4Media hírportál becslése szerint – már több mint tízezren érkeztek.
A többi parlamenti párt által szélsőségesnek tartott AUR hívei az ország erőforrásainak – ásványkincseinek, erdőinek – “külföldi kézre juttatása” ellen tiltakoztak, Nyugat-ellenes rigmusokat skandáltak, az energiavállalatok, köztük a – két évtizede az osztrák OMV többségi tulajdonában lévő – Petrom olajtársaság államosítását követelték.
A “Gyermekek jelentik az ország legnagyobb értékét” – feliratú molinókkal vonuló AUR-tüntetők a parlament asztalán lévő oktatási törvénycsomag elfogadását is meg akarják akadályozni, arra hivatkozva, hogy a – szociáldemokraták, a liberálisok és az RMDSZ által alkotott – nagykoalíció törvényhozói “nemzetellenes, családellenes” jogszabályt készülnek elfogadni.
Az AUR tüntetését jelentős rendőri erőkkel biztosították. Az eseményről tudósító román portálok incidensekről nem számoltak be. A G4Media szerint George Simion helyi idő szerint 19 órakor bejelentette, hogy a tüntetésnek vége, ugyanakkor arra figyelmeztette követőit, hogy legyenek készenlétben, mert ha a kormánypártok “brüsszeli gazdáik parancsait követve” a jövő héten megpróbálnák elfogadni “ezeket a nemzetellenes jogszabályokat”, akkor ismét utcára hívja majd őket, hogy ezt megakadályozzák.
Forrás: MTI; Kiemelt kép: Twitter
Facebook
Twitter
YouTube
RSS