A kormány és Budapest együttműködésére van szükség a fővárosi cigányügy megoldásához, illetve fejlesztéséhez – véli a romaügyi szakértő.
Inkább azt kell egyértelművé tenni, hogy kire ne. És a válasz nagyon egyszerű: a jelenlegi főpolgármesterre, azaz Karácsony Gergelyre semmiképp se! Nem túlzás: az előző öt évben nem született érdemi intézkedés a budapesti cigányság felzárkózásának az előmozdítása érdekében, nem született semmilyen fővárosi fejlesztési koncepció, ami rájuk vonatkozva határozna meg célokat, és nem épült ki semmilyen intézményi struktúra sem, amit meg lehetne tölteni szakmai tartalommal és azokért felelős személyekkel
– fejtette ki Forgács István. A szakértő szerint a Fővárosi Roma Önkormányzatot is botrány veszi körbe, mint az országos roma önkormányzati testületet.
A korábbi balos vezetés több százmillió forinttal nem tudott és nem tud a mai napig sem elszámolni, az egykori elnök a lemondásba menekült. Még most is folyamatban vannak hatósági eljárások, mint ahogyan sajnos a baloldal által szintén foglyul ejtett országos önkormányzat esetében is
– mondta. Forgács István arról is beszélt, hogy Karácsony Gergely ezekből az ügyekből semmit nem vizsgált ki sem ő, sem a cigányüggyel legalább tessék-lássék módon foglalkozni kénytelen (és képtelen) Kerpel-Fronius Gábor. Egy alapítványi fantomiskola éveken át működhetett úgy, hogy oda diákok nem jártak, de az állami normatívát felvették az iskola vezetői, illetve egyes balliberális érdekkörök kiszolgálói. Kifejtette, hogy a főpolgármester érdemben semmit nem akart tenni ezen a területen sem, pedig lenne teendő, akár kulturális, akár lakhatási, akár munkaerőpiaci, vagy bármilyen egyéb megközelítésből.
Persze egy cigányokat bemutató szociofotó-tárlatmegnyitóra örömmel elmegy bármikor, vagy ha esetleg a CEU-n a belpesti értelmiség ezredszerre is elmotyogja saját magának, hogy a befogadás mennyire fontos, akkor ott is biztosan bólogatna lelkesen, de ez egy fél évtizedes összevetésben elfogadhatatlan
– hangsúlyozta. Forgács szerint Karácsonyéknak semmi mást nem kellett volna tenni, mint “hálásnak lenni a kormánynak azért, hogy a társadalmi felzárkózást elősegítő intézkedések egész sora indult el 2010 óta, és amely lehetőségek elsősorban egy olyan, gazdaságilag messze az országos átlag felett teljesítő környezetben tudtak volna igazán érvényesülni, mint Budapest”.
Itt tényleg nem azt kell megoldani, hogy legyen víz és aszfaltozott út a Dankó Pista utcában, vagy hogy megálljon a busz a cigánytelep mellett is. Karácsonynak elég lett volna legalább az országos szinten bevezetett intézkedésekhez és programokhoz kapcsolódni, vagy legalább azokhoz hasonlókat, vagy azokat kiegészítőket indítani
– magyarázta.
A teljes interjú ITT olvasható.
Fotó: Hatlaczki Balázs/PestiSrácok.hu
Talpra magyar!
2024-05-03 at 16:16
,, … a Fővárosi Roma Önkormányzatot is botrány veszi körbe, mint az országos roma önkormányzati testületet.
A korábbi balos vezetés több százmillió forinttal nem tudott és nem tud a mai napig sem elszámolni, az egykori elnök a lemondásba menekült. Még most is folyamatban vannak hatósági eljárások, mint ahogyan sajnos a baloldal által szintén foglyul ejtett országos önkormányzat esetében is … ” Ez is azt megmutatja hogy a balliberális mszp-s szdsz-es Medgyessyék Gyurcsányék Bajnaiék ahogy szétlopták széthazudták csődbe nyomorba a hazánkat máig is dk-sokként ezt Csináltatják Gyurcsányék Karácsonyékkal nem különbek nálukk a cigány roma politikus bandáik. Ráadádsul arra is kíváncsi lennék hogyha ők lennének együtt hatalmon akkor miből a szarból tartanák el a lusta általuk betelepített élősködő idegen migránsaikat?
Ungarn über alles !
2024-05-03 at 10:16
jájj hát a Gazsiék csak megszámolni tudják a pízeket – elszámolni vele azért nem, mert a csak megsaccolni lehetséges szavazóbázist, egyik féle-fajta kormány sem akarja megsérteni !
(és itt emlékeztetnék a Tucsek-Tót-Torockai féle Dzsobbikos csürhe azon javaslatára, miszerint intelligencia vizsgához kötnék a szavazati jogot – én konkrétan megelégednék az írás-olvasás képesség vizsgálattal is)