Friss hír, hogy Róna Péter lett az ellenzék közös köztársaságielnök-jelöltje. Ennek örömére megpróbáljuk bemutatni őt, vajon megérdemli-e a támogatást. A Hálózat egyik régi cikkéből kiderült, Róna Péter 1990-ben hogyan állt össze Bors Jenővel akkor, amikor utóbbit leváltották a Hanglemezgyár éléről, és ezután rögtön saját vállalatot alapított. Ebben az írásban még visszább megyünk az időben, hogy bemutassuk ifjúkorát. Az ismert jogász-közgazdász szegénységben nőtt fel, édesanyjával ment Amerikába, ahol remek iskolai eredményeinek és nyilván szakértelmének hála, egyre feljebb emelkedett az üzleti világban. Az ex-ÁVH-s filmes Radványi Dezső ’88-as alkotása szerint valamiféle cipőüzletet bonyolított a Magyar Népköztársasággal, ő maga később azt mondta, rendszeres kapcsolatot ápolt Fekete Jánossal. Róla – Feketéről – olvasóink pontosan tudják kicsoda. Ő volt a Magyar Nemzeti Bank alelnöke és annak a külkeres hálózatnak, még inkább „külkeres maffiának” az egyik kulcsembere, amelynek a vezetésével ez az impexes kör – és a nyugati partnerek – súlyosan eladósították az országot. A maffia kifejezés nem öncélú – a téma legelismertebb kutatója, Borvendég Zsuzsanna nem dobálózik a szavakkal, és a témába belemélyedve én is megerősíthetem: ez a hálózat maffiaszerűen működött. A jó kapcsolatot ismerve nem meglepő, hogy Fekete János halálakor Róna a Népszavában méltatta az ÁVH egykori emberét, akit Soros Györgyhöz hasonlított.
A nyolcvanas évek közepén, 1986-ban érthető elismeréssel írt az amerikai magyar sajtó a fiatal Róna Péterről, az akkor még jórészt ismeretlen bankvezetőről:
„Nagy örömmel olvastuk a New York Times, majd a Wall Street Journal nagy cikkét egy karrierről. A cikk főszereplője a magyar Róna Péter, aki 1956-ban hagyta el Magyarországot édesanyjával, Róna Gizellával, aki a Washingtoni Krónika kitűnően szerkesztett negyedévente megjelenő magyar tudósitó-szerkesztőnője. (A Washingtoni Krónika az idei esztendőben 10 éves.)
A most 43 éves Róna Péter az University of Pennsylvania, majd az Oxford University jogi fakultásán szerezte meg ügyvédi doktorátusát. Először egy washingtoni ügyvédi iroda tagja volt, majd a J. Henry Schroder Bank and Trust Company kötelékébe lépett, ahol 16 éve dolgozik.
Ez a cég a nagy angol kereskedelmi bank, a Schröders P. L. C. amerikai részlege. Rónát, aki eddig a bankház ügyvezető alelnöke (executive vice-president) volt, az elmúlt hetekben a hatalmas vállalat elnökévé és egyben legmagasabb rangú ügyvezetőjévé (chief executive officer) nevezték ki: Ugyanebben az időben hozták nyilvánosságra, hogy a Schroder cég részvényeinek 51 százalékát eladta a hatodik legnagyobb japán bankháznak, az Industrial Bank of Japan-nak. A Schroder Bankház jelenlegi tőkéje 2 billió dollár körül mozog.
Elismeréssel és büszkeséggel számolunk be egy újabb kiemelkedő magyar tehetség sikeréről és az édesanyával folytatott telefonbeszélgetés után is szeretetteljes gratulációnkat küldjük Róna Péternek és a joggal büszke és boldog édesanyának, Róna Gizellának”.
Édesanyja hazaszerető cikkeket írt
Róna Gizella a magyar emigráció viszonylag ismert alakja volt.
A fent említett Washingtoni Krónikát szerkesztette, amelybe kifejezetten szép, hazafias cikkeket írt. Felszólalt például az ellen az amerikai kiadvány ellen, amely degradálóan írt a magyarokról, Magyarország történelméről.
Néhány részlet a választ igénylő amerikai leírásból: „Jelenleg a kommunista gazdálkodás keretében a piros paprika mellett bódító illatú levendulát is termelnek. […] Az Alföld »cowboy«-ait csikósnak hívják, akik ostoraikat pattogtatva terelik a csordát, míg a bozontos birkabundába bújtatott juhászok, maguk is túlméretezett birkának látszanak.” Az amerikai leírás a cikk szerint azt is megjegyezte, hogy Magyarországon háromszázezer cigány él, akik hegedülnek és így vezették a harcba a magyarokat a történelem folyamán.
„Hát ezen a szokásosnál is szokatlanabb szemtelenségen felháborodott Róna Gizella, washingtoni magyar asszony, aki vette a fáradtságot, írt a kiadónak és tiltakozott az ellen, hogy magyar származású unokáit ilyen valótlan és félrevezető beállításban oktassák és azt a hitet keltsék bennük, hogy a magyarság csapzott birkabőrös, cigányok által vezetett, félnomád népség, mely valamikor beékelődött a szegény szlávok közé.”
Kovács József emlékezetes győzelme
Máskor Csendes éj címmel írt kimondottan szép, karácsonyi cikket, amelynek sorai mély hazaszeretetről és hitről tanúskodnak. De igazán felemelő az az írás is, amelyet a legendás hosszútávfutó Kovács József 1953-as győzelméről publikált, amit akkor tizenegy éves fiával nézett végig a Népstadionban:
„»Kis« Kovács József és szabadságvágyunk első szikrái
A magyar történelem egyik legsötétebb és legreménytelenebb korszakában az 1953-as évet morzsolgattuk. Szeptember 19-e volt, a nemzetközi atlétikai verseny utolsó napja. Magyar győzelem reménye nélkül, inkább csak becsületből mentünk ki az akkor tizenegy éves fiammal és barátainkkal a budapesti Népstadionba, hogy biztatást adjunk a mindenképpen fölényben lévő szovjet atléták ellen.
Az ötezer méteres hosszútávon már kezdetnél élre került, majd fél körrel vezetett a világcsúcsot tartó szovjet KUC… Azután változni kezdett a mezőny és a közel százezres stadion feszülten figyelte a »kis« KOVÁCS (akit apró termete miatt hívtak így) egyre gyorsuló iramát. Nemcsak behozta Kuc félkörnyi előnyét, de az utolsó 800 méteren elhagyta…
A rádión hallgatókkal együtt milliónyi magyar szív forrott eggyé. A stadionban vulkanikus erővel dübörgőit a biztatás…és csoda történt: »kis« KOVÁCS LEGYŐZTE a mindenkor verhetetlen Kucot…
Túláradó örömmel ölelgettük egymást. Még az előttünk ülő ugyancsak dekorált alezredes sem bírta palástolni kitörő örömét … Felejthetetlen nap volt… Friss erővel és reménykedéssel töltötte meg elesett életünket.
Az 1987. április 5-én, 61 éves korában elhunyt »kis« KOVÁCS JÓZSEF sírhalmától távol, itt, az óceán másik partján ébredtem rá, hogy tulajdonképpen ő volt az, aki 1953. szeptember 19-én életre keltette a már elhalóban lévő szabadságvágyunk első szikráit.”
A Népstadion megnyitója / Fotó: Fortepan.hu, ad.: Kovács József
Szegényen nőtt fel, édesanyjával 1956-ban emigráltak
Róna Gizella 1956-ban emigrált – disszidált – el a diktatúrából, akkor tizennégy éves fiával együtt. Róna Péter így emlékezett erre a Népszabadságnak:
„Amikor 1956-ben anyám – féltve engem, aki már 14 évesen önálló véleményt alkottam – úgy döntött, itt hagyjuk az országot, egy Salzburg melletti menekülttáborba kerültünk. Akkoriban Salzburgban tanított Oskar Kokoschka [az ismert festő]. Mindent adott: festéket, szenet, papírt, vásznat. Két és fél hónapig reggeltől estig ott voltam az ő iskolájában a salzburgi várban. Életem egyik legszebb időszaka volt. Aztán, amikor jött a hír, hogy mehetünk Amerikába, Kokoschka azt mondta anyámnak: »Asszonyom, ha ezt a gyereket elviszi Amerikába, soha nem lesz belőle festőművész.« Anyám pedig nem akart belőlem festőművészt. Számára egyet jelentettek a függetlenedési kitöréseim és a művészi hajlamom.
Amerikában letelepedtünk, de én ott nem tudtam többé jól rajzolni és festeni. Valami megtört bennem. Elszállt a tehetségem. […] Amikor elmentünk, nagyon haragudtam Magyarországra. Úgy éreztem, itt soha nem lesz semmi jó, ez egy borzasztó, igazságtalan hely. Úgy éltem meg, hogy a magyarok és Magyarország fosztott meg a festészettől.
Amit meg tudtam csinálni egy évvel korábban, hogy négy vonallal lerajzolom Jóska bácsit, azt Amerikában nem tudtam megcsinálni.”
Apja a második világháború áldozata
Családja hátteréről a következőket mondta: „Talán édesanyám írói vénáját örököltem, aki sokáig újságíró akart lenni. Zsellérparaszti családból származott, félárván nőtt föl, és nagyon érdekes egyéniség volt. Vilhelmina holland királynő jóvoltából gyerekkorában Hollandiában is élt egy ideig, ahol a szegény sorú magyar gyerekeket istápolták egy jótékonysági program keretében. Anyám megtanult németül, angolul, kicsit hollandul is, ám arról szó sem lehetett a harmincas évek Magyarországán, hogy egy nő újságíró legyen.
Apám egy teljesen elszegényedett kárpátaljai arisztokrata család sarja volt, aki vissza akarta szerezni a família régi hírnevét, pilóta lett, s a II. világháborúban stukabombázónak állt. Betegen jött haza és már a korai békeévekben meghalt szívtágulatban.”
Visszaemlékezése szerint nagy szegénységben nőtt fel: édesanyja „itthon segédmunkásként dolgozott a budai Ganz Gyárban. A negyvenes évek végén, ötvenes évek elején roppant szegénységben éltünk.”
És megjelenik nála az ÁVH-s rendező, Radványi Dezső
Bár a szélesebb közvélemény akkor ismerte meg Róna Pétert, amikor összehozta a hírhedt üzletet a Hanglemezgyár korábbi urával, Bors Jenővel, valójában már korábban megtörtént a kapcsolat-felvétel a hazájával. Erre utal a cikk is, amely 1988-ban jelent meg, és az ÁVH-s tisztből lett rendező, Radványi Dezső amerikai riportjait reklámozza:
„A külföldi magyarokról szóló riportfilmekkel az elmúlt évek során gyakran találkozhattunk a képernyőn. Úgy tudom, hogy most is egy újabb amerikai útról érkezett haza. [Kezdte a riporter.]
– Harmadszor jártunk az Egyesült Államokban, és »gazdag zsákmánnyal« értünk vissza. Így például riportot készítettünk Róna Péterrel, az ezer főt foglalkoztató New York-i Schröder Bankház elnök-igazgatójával, aki tízéves kora óta él az USA-ban.
Elmondotta többek között: igaz, hogy hárommillió dollárt fizetett rá a korábbi magyar cipőimportra a késedelmes szállítások miatt, de ez nem vette el a kedvét a további üzletektől.”
Szóval cipőimport és „hárommillió dolláros ráfizetés” – Radványi szerint ráadásul maga Róna „fizetett rá”, de „ez nem vette el a kedvét a további üzletektől.”
Jobbra: Radványi Dezső / Forrás: Új Tükör, 1988, Arcanum
Jó kapcsolat Fekete Jánossal
Róna Péter nem nyilatkozott sokszor ezekről az üzletekről, de a fent már idézett Népszabadság-interjúban – társriporter a jól ismert Andrassew Iván – azért erre is kitért:
„hetvenes, nyolcvanas években már haza-hazajöttem, rendszeres kapcsolatban álltam Fekete Jánossal, az MNB alelnökével, és jelentős szerepem volt a magyar korona hazahozatalában is.”
Egyetlen mondat – mégis mennyi információ.
Borvendég Zsuzsanna kutatásának hála ma már pontosan látjuk az említett Fekete János szerepét, ő volt az egyik vezetője annak a külkerlobbinak – még inkább külkeres maffiának –, amely a történész meghatározása szerint „állam feletti államként” működött. Így szintén egyik fő-felelőse Magyarország végzetes eladósításának – erről egyébként már a kilencvenes, kétezres években is írt a kisebbségben lévő jobboldali sajtó. Fekete elvtárs természetesen állambiztonsági személy volt.
A kapcsolat a nemzetközi pénzügyi körökkel
„Róla tudjuk, hogy az első pillanattól kezdve az operatív titkosszolgálat embere – mondta portálunk szerzője egy Demokratának adott interjúban.
Visszaemlékezéseiben leírja, hogy hadifogoly volt a Szovjetunióban, ott lépett vele kapcsolatba az NKVD. 1945-ben különvonattal hozták őt haza, és ezek alapján feltehető, hogy NKVD-ügynökként került az ÁVH-hoz, a politikai rendőrséghez. A pénzügyminisztériumba már a politikai rendőrség ültette be, innen pedig első elnökhelyettesként landolt az MNB-ben.
Akkor már természetesen nem ügynökként tartották nyilván, munkaköri kötelessége volt a szolgálatokkal való kapcsolattartás. Ám Fekete János szerepe ezen túlmenően is nagyon izgalmas. Bankelnökként ő állt kapcsolatban olyan nemzetközi pénzügyi körökkel, amelyeket manapság pénzügyi háttérhatalomként szokás emlegetni.
Élénk kapcsolatokat ápolt például a bécsi Winter Bank tulajdonosával, Simon Moskoviccsal. Azt nem tudjuk, hogy ez az úr kinek az embere volt, de azt igen, hogy Moskovics Simon 1949-ben emigrált Magyarországról Ausztriába, majd az ötvenes évek elején felvásárolta ezt a XIX. század végén Bécsben alapított, nem túl jelentős magánbankot. Ráállt arra, hogy ő finanszírozza a Kelet és a Nyugat között zajló kereskedelmi ügyleteket, és szoros kapcsolatot ápolt a szatellitállamok nemzeti bankjainak vezetőivel. Olyannyira felvirágoztatta a bankját, hogy Ausztriában egyedüliként arany exportjogot kapott.”
Ők nevettek, mi eladósodtunk. A képen: C. Bernard Jacobs (b), a National City Bank of Minneapolis amerikai pénzintézet elnöke, Juhár Zoltán, a belkereskedelmi minisztérium államtitkára és Fekete János (j), a Magyar Nemzeti Bank alelnöke beszélgetnek egy fogadáson / Fotó: MTI
Impexes üzletek ex-nácikkal, nyugatiakkal – a mi számlánkra
Borvendég Zsuzsanna portálunkon közölt sorozata részletesen bemutatja azt a „kommunista” külkeres hálózatot, amely nem csak az amerikaiakkal, de a német ex-nácikkal is kereskedett.
Az impexes üzletek jelentős része Magyarországnak veszteséges, a két – sokszor külföldi – félnek nyereséges volt. Egyszerű példával: a nyugati cég 100 dollárért eladott egy televíziót, a magyar impex megvette, majd eladta egy másik nyugati cégnek 80 dollárért. Nem vicc – tényleg így történt. Aztán az impexes megkapta a közvetítői díját – azaz a korrupciós pénzt.
Ennek is köszönhetően megdöbbentően sok pénz tűnt el az országból, leginkább offshore-cégeken keresztül. Ahogyan azt egy angol szervezet kutatása is megerősítette. Maga Fekete János békés, gazdag öregkort élt meg, 2009-ben halt meg, 91 évesen, a Népszava a következő című egész-oldalas cikkel búcsúztatta:
„Elment a bölcs, szocialista jegybankár”.
A cikk alatt több ifjabb szakértő méltatta, például Simor András, a Magyar Nemzeti Bank akkori elnöke: „Fekete János korának kiemelkedő tehetségű bankára, remek üzleti érzékkel megáldott, karizmatikus egyénisége volt. »Nézeteivel, véleményével, hitvallásával lehetett egyetérteni vagy vitatkozni, csak figyelmen kívül nem lehetett hagyni, mint ahogy őt magát sem. Keze és irányítása alatt egy nemzedék nőtt fel a Magyar Nemzeti Bankban. Szegényebb lett nélküle az ország«.”
Kihagyhatatlan: szegényebb lett vele is.
„Olyan volt Fekete János neve, mint ma Soros Györgyé”
S persze Róna Péter is megszólalt, hiszen a
„közgazdász, címzetes egyetemi tanár személyesen is jól ismerte az MNB hajdani első elnökhelyettesét. Elmondta: nemzetközi viszonylatban az 1960-as, 1970-es években olyan volt Fekete János neve, mint ma Soros Györgyé. A hosszú ideig az Egyesült Államokban befektetési bankárként tevékenykedő Róna Fekete Jánost az első Gorbacsovként aposztrofálja, olyan széles látókörű emberként emlegetve, aki a többieknél korábban felismerte, hogy a szocialista rendszer az akkori formában nem életképes.
Ugyanakkor hitt abban, hogy a helyzet orvosolható, mert a szocializmus értékrendszerében jobb, mint a kapitalizmus. Róna Péter megfogalmazása szerint Fekete János a bátorság, a rendkívüli intelligencia és az ügyes opportunizmus remek keveréke volt.”
A Szent Korona ára, Róna közvetítő-szerepe
Egy másik cikkből az is kiderül, hogyan vettek részt a Szent Korona hazaszállításában. Ebben is Róna nyilatkozott: „1976-ban tárgyalások előzték meg a Korona hazatérését Amerikából, amelyek célja az összes akkor még rendezetlen államközti kérdés rendezése volt.
Ilyen volt a még háború előtt kibocsátott, de ki nem fizetett magyar kötvények sorsa, amely rendezésére az amerikai állam képviseletében én utaztam Magyarországra a kötvényekkel és a dokumentációval együtt. Direkt járat hiányában Bécsből vonattal jöttem, amikor Hegyeshalomnál a vám- és határőrség azt kérdezte, hogy mi célból hoztam ezeket a papírokat Magyarországra. Elmondtam, kihagyva persze a még akkor titkos összefüggést a Koronával. A tiszt jelentette felettesének, hogy az »ipse pénzt jött követelni«, mire leszállítottak a vonatról, ami ment Pestre nélkülem. Kérésemre engedélyezték, hogy felhívjam Fekete Jánost, aki persze tisztában volt utam hátterével. Közöltem vele, hogy »a fejdísz a helyén marad, én pedig megyek vissza«.
Fekete János aztán az ügyeletes tiszt testrészeinek és felmenőinek a helyzetnek megfelelő leírásával a tisztet felsőszintű útbaigazításban részesítette, engem és a kötvényeket pedig egy szovjet gyártmányú személygépkocsival azonnal vittek Pestre. A hotelbe érkezve kiderült, hogy a nagy izgalomban a tiszt elfelejtette a belépést bepecsételni az útlevelembe, amit azonban a felmenők és a testrészek ismételt értékelésének bevetésével sikerült pótolni.”
Fejdísz.
Szóval már ekkor Magyarországra jött, hogy az amerikai állam képviseletében bevasalja a Szent Korona [vélelmezem, hogy egyik] árát. Kifizettetni az eladósodott, szocialista országgal a még a Horthy-korszakban kibocsátott magyar államkötvényeket. Róna szerint a határőr feltartóztatta, majd Fekete János küldött érte egy szovjet autót, hogy az vigye fel Budapestre.
A többi, történelem. Hogy ezután vagy ezelőtt történt-e a Radványi által emlegetett cipőüzlet, azt nem tudjuk. Ha hihetünk a Feketéhez hasonlóan ex-ÁVH-s Radványinak, akkor Róna Péter hárommilliót veszített azon az üzleten. Mégis szívesen üzletelt.
Hamarosan folytatjuk!
Vezető kép: Róna Péter / Fotó: MTI
Facebook
Twitter
YouTube
RSS