Pesti Srácok

Rongálás és garázdaság miatt emeltek vádat a baloldali véleményvezér, Lengyel László ellen

Rongálás és garázdaság miatt emeltek vádat a baloldali véleményvezér, Lengyel László ellen

Garázdaság és rongálás miatt emelt vádat Lengyel László baloldali megmondóember ellen az ügyészség – tudta meg a PestiSrácok.hu. A politológus-közgazdász terhére azt róják, hogy 2019 decemberében egy parkolási vitát követően megrongálta egy férfi autóját Budapesten. Lengyel legutóbb a borsodi választást követően került a hírekbe, amikor a Klubrádió műsorában gyalázta a Fideszre szavazókat, kijelentve, hogy csak a legnyomorultabbak szavaznak a kormánypártra.

Az ügyészség kisebb kárt okozó rongálás és garázdaság vétsége miatt nyújtott be vádiratot Lengyel László ellen a Budapesti II. és III. Kerületi Bíróságra – értesült a PestiSrácok.hu. Információink szerint a vádhatóság azt indítványozta, hogy a bíróság – tárgyalás mellőzésével – büntetővégzésben szabjon ki a politológussal szemben pénzbüntetést.

A történet előzménye, hogy a baloldali politológust, közgazdászt, a Pénzügykutató Zrt. elnök-vezérigazgatóját 2019 decemberében gyanúsították meg rongálással és garázdasággal, mert a gyanú szerint egy parkolási vitát követően megrongálta egy férfi autóját a II. kerületben. Lengyel László egyébként hetekkel ezelőtt azzal került be a hírekbe, hogy a Klubrádió műsorában gyalázta a Fideszre szavazókat a borsodi időközi választást követően, miután a Fidesz jelöltje megverte az összellenzék által támogatott antiszemita Bíró Lászlót. Ezzel kapcsolatban kijelentette, hogy szerinte csak a legnyomorultabbak szavaznak a Fideszre.

PestiSracok facebook image

– mondta korábban a politológus.

Ajánljuk még

Húsz éve verték agyon Simon Tibort, a Fradi legendáját – Gyilkosai túl olcsón megúszták

Sport 2022 április 23.
Húsz éve, 2002. április 23-án hunyt el Simon Tibor 16-szoros válogatott labdarúgó, a Ferencváros legendás hátvédje. Az „elhunyt” szó persze sántít, hiszen a Fradi játékosát agyonverték. Magyar György, az egyik tettes védője korábban Szabó Gergő kollegánknak így foglalta össze az eseményeket: ezek a lények puszta szórakozásból vertek halálra egy menekülő, bocsánatot kérő és életéért könyörgő embert, majd ott hagyták saját vérében a flaszteren.

Volt egyszer egy magyar maffiaháború - Húsz éve végezték ki Portik riválisát, Seres Zoltánt

Az alvilág titkai 2019 április 13.
Húsz évvel ezelőtt, 1999. április 12-én Tahitótfaluban, a nyílt utcán, az autójában gyilkolták meg az éjszakai életben korábban „Igazságosnak” nevezett Seres Zoltán vállalkozót. A motoros merénylők nemcsak vele, hanem olasz üzlettársával, Sforza Nazzarenoval is végeztek, aki néhány órával később, a kórházban hunyt el. A gyilkosok a fegyvert eldobták, majd elhajtottak a helyszínről. A kocsi az AK-47-es gépkarabélyból leadott, legalább 15-20 lövés után az egyik családi ház falába csapódott, és a támadást csak a hátsó ülésen ülő, majd sokkot kapó tolmács élte túl.