Pesti Srácok

Rossi: nincs alternatíva, csak a győzelem

Rossi: nincs alternatíva, csak a győzelem

Marco Rossi, a magyar labdarúgó-válogatott szövetségi kapitánya igazi ki-ki mérkőzésre számít vasárnap a skótok ellen a németországi Európa-bajnokság A csoportjának utolsó fordulójában.

– mondta az MTI érdeklődésére szombati sajtótájékoztatóján a magyar állampolgársággal is rendelkező olasz szakvezető. Az 59 éves tréner közölte: fizikálisan rendben van az együttese, de az utolsó pillanatig várnak az értékelésekkel, hogy ki milyen állapotban van. Hozzátette: kifogásokat nem keres, mert az ellenfélnek ugyanúgy ez lesz a harmadik összecsapása. A csapatkapitány Szoboszlai Dominik miatt pedig nem aggódik, az elmúlt három napban elsősorban a regenerációjára koncentráltak. Másik újságírói kérdésre elárulta, hogy az Eb előtti utolsó felkészülési mérkőzésen megsérült Styles Callum már négy napja együtt edz a társaival, így készen áll a játékra. A kezdőcsapatot illetően pedig úgy fogalmazott: lesz néhány változtatás, viszont ezt most nem a rossz játék, hanem a csapat frissítése indokolja.

PestiSracok facebook image

– beszélt a soron következő ellenfélről Rossi, aki a legveszélyesebb játékosok között John McGinnt és Scott McTominayt említette. Az előző fordulót követően a játékvezetőt kritizáló Rossi a bíráskodást illetően azt az elvárást fogalmazta meg, hogy a következetesség jellemezze, mert a németek elleni 2–0-s vereség alkalmával a holland Danny Makkelie nem így járt el.

– mondta Rossi.

A csaknem 55 ezer néző befogadására alkalmas stuttgarti MHP Arénában az argentin Facundo Tello sípjelére vasárnap 21 órakor kezdődik a magyar–skót összecsapás, amelyet az M4 Sport, a Kossuth Rádió és a Nemzeti Sportrádió élőben közvetít.

Forrás: MTI; Fotó: MTI/Czeglédi Zsolt

Ajánljuk még

Miből vette? – Borbély Lénárd közel kétszázmilliós építkezése miatt tett feljelentést a csepeli Fidesz

Magyar ugar 2024 június 6.
Hűtlen kezelés miatt tett feljelentést Borbély Lénárd csepeli polgármester ügyei miatt Mohilla Tamás, a Fidesz helyi képviselőjelöltje. A feljelentés öt pontban sorolja fel a hűtlen kezelés gyanúját megalapozó tényeket, köztük azt, hogy miként építhetett Borbély – a feljelentés szerint legalább 180 millió forintot érő – pazar házat nemrég úgy, hogy hat év alatt az összes legális, bruttó (!) jövedelme 84 millió forint volt. Ugyancsak nehezményezik, hogy a Kozma István Magyar Birkózó Akadémia tervezett kollégiumának visszavett helyére felépített tenisz- és padelpályákra, a Borbélyhoz igen közel álló vállalkozónak felhúzott Kis-Duna-parti csúcskategóriás étteremre miért szórt el az önkormányzat 1,32 milliárd forintot, továbbá tavaly miért emelték meg önkormányzati felhatalmazás nélkül azoknak az önkormányzati cégeknek a büdzséjét közel egymilliárd forinttal, amelyek a polgármester imázsépítésében és kampányában is részt vesznek?

Húsz éve verték agyon Simon Tibort, a Fradi legendáját – Gyilkosai túl olcsón megúszták

Sport 2022 április 23.
Húsz éve, 2002. április 23-án hunyt el Simon Tibor 16-szoros válogatott labdarúgó, a Ferencváros legendás hátvédje. Az „elhunyt” szó persze sántít, hiszen a Fradi játékosát agyonverték. Magyar György, az egyik tettes védője korábban Szabó Gergő kollegánknak így foglalta össze az eseményeket: ezek a lények puszta szórakozásból vertek halálra egy menekülő, bocsánatot kérő és életéért könyörgő embert, majd ott hagyták saját vérében a flaszteren.