Pesti Srácok

‎‎Dezse Vű

Kiderült, hogy Shakespeare mindig is szarul írt – Dezse Vű

Dezse BalázsDezse Balázs ‎‎Dezse Vű március 23.
"Rossz mesterség, a búnak bohóca lenni, Gyötörve mást s magunkat" – ezt Shakespeare mondta, és bár nem a woke, balos hisztérikus elmebetegekre, mégis nagyon jól passzol rájuk. Miért jutott ez az idézet eszembe? Mert most Shakespeare-en van a sor, aki túl fehér, meg amúgy is szar író. A kettőnek pedig lehet köze egymáshoz a progresszívek szerint. De nem csak ez vele a baj, hanem a is, hogy a Shakespeare’s Birthplace Trust ( Shakespeare örökségét kezelő alap) szerint Shakespeare univerzális zsenialitásának gondolata káros, mert az európai kultúrát a „magas művészet” mércéjeként állítja be, miközben más kultúrák háttérbe szorulnak. Ennek megfelelően eltávolítanak minden sértő nyelvezetet, és nem fognak többé úgy hivatkozni rá, mint a világ legnagyobb drámaírójára. Ehelyett egy „globális irodalmi közösség” részeként mutatják be, amelyben más szerzők is egyenrangúak.

249 év után az USA-nak lesz végre hivatalos nyelve – Dezse Vű

Dezse BalázsDezse Balázs ‎‎Dezse Vű március 15.
Nem tudom tudtátok-e, de az USA-nak eddig soha nem volt hivatalos nyelve. Oké, angolul beszélnek, de ez egyáltalán nem igaz, az angol a legelterjedtebb és de facto hivatalos nyelv, az alkotmány vagy szövetségi törvény nem deklarálja hivatalos nyelvként. 32 állam saját szinten hivatalos nyelvvé tette az angolt, míg egyes államok, például Hawaii (hawaii nyelv) vagy Új-Mexikó (spanyol), más nyelveket is elismernek. Ezen változtat most Trump, aki aláírt egy rendeletet, amely angolt teszi az Egyesült Államok hivatalos nyelvévé. A rendelkezés amúgy a károgásokkal ellentétben cseppet sem kirekesztő, ugyanis nem kötelezi az állami szerveket arra, hogy megszüntessék a meglévő nyelvi támogatási szolgáltatásokat. A dokumentum szerint az új amerikai állampolgárok angoltanulásának ösztönzése elősegíti az ország integrációját, valamint gazdasági lehetőségeket és közösségi részvételt biztosít számukra. A rendelet kiemeli az amerikai társadalom többnyelvű hagyományait is, hangsúlyozva, hogy az angoltudás generációkon átívelő örökség.

Negyvenhat nap önfegyelem, avagy a nagyböjt sokkal menőbb, mint a száraz november – Dezse Vű

Dezse BalázsDezse Balázs ‎‎Dezse Vű március 9.
A belpesti tisztások és nagyon haladó szellemű fiatalok mind ismerik a száraz novembert, meg a Pride-hónapot, de van az évnek egy időszaka, amivel nem foglalkoznak, talán hallomásból tudják, hogy van ilyen, de igazából nem érdekli őket, mert vannak szabályai és hagyományai, az meg ugye "hülyeség". A nagyböjtről beszélek amúgy, ami hosszabb, szigorúbb lemondási időszak, mint amikor 30 napig nem iszik az ember, már csak azért is, mert a Jóistent nem illik átverni, plusz ez az időszak tényleg jelent valamit, nem csak Instagramra pakolt. Idén március 5-én kezdődött el a nagyböjt, a keresztény egyházi év egyik legfontosabb időszaka, amely hamvazószerdától húsvétvasárnapig tart. Ez negyven napos lelki felkészülést jelent Jézus feltámadásának ünnepére. A böjt célja mindig is a megtisztulás, önfegyelem és lelki megújulás volt, és bár sokat változtak a szabályok, a lényege ugyanaz maradt. Az sem hátrány, hogy a böjt végére rájöhetünk arra, hogy mennyire függünk dolgoktól, például az alkoholtól, a cigitől, vagy a szerencsejátéktól.

Betiltott könyveket tett vissza a kínálatába az Amazon – Dezse Vű

Dezse BalázsDezse Balázs ‎‎Dezse Vű február 25.
Az Amazon az elmúlt években több könyvet is eltávolított kínálatából, vagyis betiltott, mert találta őket elég szivárványosnak. Ilyenkor a WOKE világban az a módszer, hogy veszélyesnek bélyegzik, megállapítják a szakértők, hogy gyűlöletkeltő, és akár tettelgességig is fajulhat az ideológia, ami benne van, és puff. A könyv nem kapható többé. Kivéve, ha már új múlt van, mint most, és már nem a szivárványos ideológia a menő, hanem a patriotizmus, ilyenkor ezek a könyvek visszakerülnek a kínálatba, és kis szerencsével még akciósak is lesznek. Egyik ilyen példa Ryan T. Anderson “When Harry Became Sally” című könyve, amely kritikus szemmel vizsgálja a transznemű ideológiát. A könyvet 2021-ben eltávolították az oldalról, mivel az Amazon akkori álláspontja szerint sértette a gyűlöletbeszédre vonatkozó irányelveiket. Ezen kívül visszatették a kínálatba A “No Dress for Timmy” című könyvet is. Ez egy gyermekkönyv, amely egy keresztény kisfiú történetét meséli el, aki bátorságot tanúsít az üldöztetéssel szemben, és kiáll az igazság mellett egy olyan helyzetben, ahol választania kell az igazság kimondása és egy magát lánynak képzelő barát támogatása között. A könyv célja, hogy keresztény alapelveket közvetítsen a 4-9 éves gyermekek számára.

A valódi szabadság: egy "jó csaj", egy szaftos hamburger és egy autó, ami sokat fogyaszt – Dezse Vű

Dezse BalázsDezse Balázs ‎‎Dezse Vű február 15.
A Carl’s Jr. Superbowl reklámja az az életérzés, amit a szivárványkommunisták soha nem értettek. És nem is fognak. És igazából nem is Trump megválasztása, hanem ez a reklám a normalitás valódi kezdete, alfája és omegája. Kis túlzással. A reklámban egy direkt túlszexualizált, klasszikus "jó csaj" (egyébként a TikTok-influenszer Alix Earle) egy hamburgert eszik, cowboy csizmában, és egy adott ponton egy menő kocsiba is beül, ami nem elektromos hanem nagyon benzines, és látszik rajta, hogy rengeteget fogyaszt. De a reklám ennél jóval több: gyakorlatilag egy anti-woke műalkotás, ami az igazi amerikai életérzést próbálja meg átadni, ami annak idején a rongyokba bújt hatlövetűs korszak óta magukénak éreznek az amcsik: a szabadság. Mert magam dönthetek arról, hogy szaftos hamburgert eszem-e, sőt azt is, hogy mikor és hányat, sőt azt is megválaszthatom, hogy a nőt akarom, vagy a hamburgert, sőt a nő is dönthet úgy, hogy a hamburgert választja, vagy esetleg egy hamburgerevő csávót a szokásos idős gazdag gyártulajdonos helyett.

A felforgató kommunisták lettek a jók, a kapitalista vámpírok a rosszak, a keresztények meg az LMBTQ – DezseVű

Dezse BalázsDezse Balázs ‎‎Dezse Vű február 9.
A Netflix Castlevania sorozatát sokan ismerik: ez egy klasszikus 80-as években népszerű videójáték feldolgozása, amibe a Netflix most becsempészett egy keresztényellenes szálat, ami nyilvánvalóan soha nem volt része a sztorinak. És ha már ez belekerült, gondolták, miért álljanak meg itt, úgyhogy beletettek egy kis LMBTQ-t is, persze csak mint teljesen felesleges mellékszálat. Ja, és a francia forradalmat támogató felforgató kommunisták benne a jók, akiknek szurkolni kell. Szóval van itt minden.

Úgy tűnik, hogy akasztással fenyegette meg önmagát egy fekete férfi – DezseVű

Dezse BalázsDezse Balázs ‎‎Dezse Vű január 31.
Van egy Allentow nevű város Pennsylvániában, ahol most éppen nagy balhé van. Ennek oka, hogy a városházán január 10-én egy olyan tárgyat találtak egy alkalmazott asztalán, ami egy hurkot formázott… mármint egy csúszóhurkot. Olyat, amivel az emberek akasztani szoktak. A tárgy ugyebár nem tartozik a munkával kapcsolatos kellékek közé, ezért gyanús lett a dolog. De vajon ki lehet a felelős? A városházán mindenki önként adott DNS-mintát, hogy azokat össze tudják a hatóságok hasonlítani azokkal mintákkal, amik a kötélen vannak, viszont egyetlen személy nem volt erre hajlandó: az maga a sértett, az állítólagos áldozat. De vajon miért?

Nevezhetjük “k'rv@nak” azt, aki ezer férfival fekszik le egy nap a lájkokért cserébe? – DezseVű

Dezse BalázsDezse Balázs Ps TV január 19.
Futás? Sportlövészet? Foci? Ugyan már. Az új “menő” sport a kurválkodás. Ez abból látszik, hogy Euró csilliárdokat lehet keresni abból, ha valaki a közösségi médiában árulja a testét lájkokért cserébe. Mert ezt csinálta az a lány, aki állítólag 1057 férfival feküdt le egy nap alatt. Az, hogy férfiként milyen élmény lehetett 653. sorszámot húzni, arról is fontos lehetne beszélni, de legelőször fontos kimondani, hogy Bonnie Blue nem sztár, vagy influenszer… ő egy 25 éves OnlyFans-prostituált…

A McDonald's hátralép... vége a woke korszaknak? – DezseVű

Dezse BalázsDezse Balázs ‎‎Dezse Vű január 13.
Sokáig nem hittük volna, hogy lehetséges az ilyesmi, de talán a világ egy normálisabb irányba kezd elmozdulni? Nem véletlenül kérdésként teszem fel ezt a jól látható tényt, mert nem vagyok benne biztos, hogy a dolog őszinte és nem politikai nyomásra történik, ahogy egyébként az sem biztos, hogy a DEI-t erőltető cégek alapból nem normálisak. És az is eszembe jutott, hogy esetleg annak idején éppen a a woke fordulat volt az, ami valójában politikai nyomásra történt. Mindenesetre örvendetes, hogy a legfrissebb pletykák szerint a McDonald’s is, négy évvel azután, hogy bevezette a sokszínűség előmozdítását célzó kezdeményezéseit, most több ilyen gyakorlatot megszüntet.

Itt a Pride-hónap és megérkeztek a szivárványos lőszerek – Dezse Vű

Dezse BalázsDezse Balázs Ps TV 2024 június 10.
Annyira el voltunk foglalva május végén és június elején a választási kampánnyal, meg Magyar Péterrel, hogy elfelejtettünk beszélni a világ legfontosabb dolgáról. Hát boldog Pride-hónapot mindenkinek a 2024-es Pride éven belül. A tervek szerint az idei Pride-hónap év végéig tart, utána pedig rövid szünet után január 1-én pedig elkezdődik a 25-ös. Már nagyon várjuk. De addig is nézzük meg az egyik legbizarrabb Pride-os akciót, amit cég csinálhat, ami nem mellékesen mások életére is veszélyes lehet.

Minden mindegy, vagy semmi nem számít? – Dezse Vű

Dezse BalázsDezse Balázs Ps TV 2024 június 3.
Van célja az életünknek? Hát, nem csodálatos, hogy ilyen végtelennek tűnően nagy az univerzum, és megannyi titkot rejt? Mi az élet értelme? Kik vagyunk mi? Ha ezekre a kérdésekre egy új Tiktok-trendeket követő fiatalt kérdeznénk meg, akkor a válasz az lenne, hogy “nincs, nem, semmi, senkik, mert akármennyire is meg fog mindenki lepődni, az egyik legújabb nyugati Tiktok-trend a fiatalok körében a nihilizmus. Vagyis a minden mindegyizmus.

Adják-veszik a kisbabákat a transzneműek kedvéért – Dezse Vű

Dezse BalázsDezse Balázs Ps TV 2024 május 28.
Biztos, hogy szinte mindenki látta azt a videót, amin egy mentálisan súlyosan sérült férfi kézhez kapja az újszülött gyermekét. Csak éppen itt nem arról van szó, hogy apaként fogja meg, miután a felesége életet adott a babának, hanem anyaként, és úgy, hogy éppen elvették az anyjától a gyereket, akit soha többé nem fog látni, mert az egész egy fizetett béranyaság volt csak, hogy egy beteg állatnak gyereke legyen. Beszélgessünk erről.

Üvöltenek és botokkal verik a földet a nyugati nők, hogy boldogok legyenek – Dezse Vű

Dezse BalázsDezse Balázs Ps TV 2024 május 20.
Felkavaró képsorok láttak napvilágot mostanság. A felvételeken fiatal, szép nők viselkednek úgy, mint egy csapat feldühödött bazári majom. Konkrétan. Az egyiken még botokkal is ütik a földet, az egész pedig olyan szekunder szégyen, hogy az ember azonnal arra gondol, hogy itt már megint csak valami nagyon nyugati haladó, nyitott, trendi, woke dolog lehet a háttérben. És ha az ember utánanéz, akkor rájön, hogy igaza van. Az új trend nem más, mint a dühterápia, vagyis amikor erőszakkal vezetik le a feszültséget, hogy boldogok legyenek. Ismerős, ugye?

Gyávák-e a férfiak? – Dezse Vű

Dezse BalázsDezse Balázs Ps TV 2024 május 12.
Gyávák-e a nyugati férfiak? Több okból is jogos manapság ez a kérdés. Az egyik nyilvánvalóan a háború, ami két éve a mindennapjaink része itt Európában, és biztosan minden férfi feltette magának titokban a kérdést, hogy vajon képes lenne-e fegyvert ragadni és harcba menni. A másik ok pedig az, hogy rengeteg olyan videó látott mostanság napvilágot, amin életerős férfiak egyáltalán nem lépnek közbe, amikor valami balhé van valahol, mondjuk egy metrón, vagy amikor egy nőt támadnak meg az utcán, amin az internet népe általában morálisan kiakad, főleg olyanok, akik szintén elszaladnának egy ilyen helyzetben… De a dolog amúgy egyáltalán nem ilyen egyszerű.

Egy nő ne legyen szép és erős, mert az sérti a baloldalt – Dezse Vű

Dezse BalázsDezse Balázs Ps TV 2024 május 6.
Gyűlölik. El akarják pusztítani. Megpróbálják lejáratni. Azt akarják, hogy aki kapcsolatban van vele az mind az utcára kerüljön. Ismerős, ugye? Mert ilyen a WOKE, baloldali lincshangulat, amikor valami épp nem tetszik nekik. Hogy most mi nem tetszik nekik? Most éppen egy videójáték. Miért nem tetszik nekik? Mert van benne egy erős nő, aki jól is néz ki, és mert kiderült, hogy az embereknek ez tetszik, főleg, hogy nem csak a női szereplő van rendben, hanem a sztori is, meg úgy az egész. Ez a Stellar Blade. Aki játszik, már hallott róla biztosan, aki nem, annak most elmondjuk miről van szó.

Nem lesz többé nehéz a szakítás: az AI legyártja nekünk már az exünket is – Dezse Vű

Dezse BalázsDezse Balázs Ps TV 2024 április 22.
Szerintetek normális az, ha férfiak egy online avatart készítenek a volt barátnőikről a szakítás után, és virtuálisan folytatják velük a kapcsolatot? Nem? Pedig ez mostanában nagyon gyakori, és van rá egy alkalmazás is, aminek az a neve, hogy „talk to your ex”, azaz beszélgess az exeddel. Vagyis lett egy újabb módja annak, hogy a mesterséges intelligencia miatt a világ egy kicsit rosszabb hely legyen. Nem világos egyébként, hogy miért akarna bárki az exével beszélgetni, meg akinek már egyszer volt egy igazi barátnője, az miért akar most virtuálisat, egy viszont biztos: nincsen rosszabb egy sértődött férfinél, akivel szakítottak. Ez Magyar Péteren is jól látszik, bár egyáltalán nem akarok most róla beszélni.

Ha egy nő férfias dolgokat csinál, de boldog és jobboldali, akkor nyilván gyűlöli a baloldal − Dezse Vű

Dezse BalázsDezse Balázs Ps TV 2024 április 15.
Ha egy nő szeret a természetben lenni, szeret horgászni, vagy épp puszta kézzel halat fogni, imád az erdőben egy sátorban aludni, vadászik, akkor az a nő micsoda? Főleg, ha egy kisportolt, szép nőről van szó. Nem véletlenül kérdezem ezt, ugyanis, a woke baloldal szerint ez a lány túl férfias, és emiatt undorító, és el is kezdte zavarni az internet haladó népét, akiknek elvileg örülniük kellene annak, hogy a nő férfias dolgokat csinál és el tudja ejteni a saját vacsoráját, hiszen ezért harcoltak a női mozgalmak az elmúlt évtizedekben, meg ugye a lányoknak manapság nem baj, ha épp férfiak. Kivéve, ha egy olyan lányról van szó, aki nem szorul senki segítségére, sajnálatára, támogatására, nem kell érte kiállni, mert egész egyszerűen nem áldozat, hanem boldog és erős, és Hannah Barronnak hívják. Az ilyent nagyon utálják a gyűlölködő csökevények.

Imádják a nők, ha húsdarabként kezelik őket a nőnek öltözött férfiak? – Dezse Vű

Dezse BalázsDezse Balázs Ps TV 2024 április 7.
Megvan a legundorítóbb dolog, amit ember csak elképzelhet. Dylen Mulvaney videoklipjéről van szó. Tudjátok a Bud Light reklámarcáról, aki egy közepesen ronda férfi, aki nőnek öltözik, és szerinte ettől különleges. A szóban forgó videoklipjében a biológiai nőket próbálja a sárba tiporni és megalázni ismét egy transznemű, de a WOKE világ szerint minden rendben, nincs itt semmi látnivaló. Csak hogy leegyszerűsítsük: az egész olyan a nőkre nézve, mintha egy fehér férfi feketére festené az arcát és arról énekelne, hogy egész héten gyorséttermeket rabol ki, meg drogozik, aztán pénteken bevonul a börtönbe. Na, abból balhé lenne, ebből nincs.

Bűnös trend lett az, hogy az ember simán csak otthon marad – Dezse Vű

Dezse BalázsDezse Balázs Ps TV 2024 április 1.
A Z generáció mániája, hogy új neveket találnak már ezer éve meglévő dolgoknak, és úgy állítják ezt be, mintha ők találták volna fel, de minimum ők vették volna észre először, hogy ilyen van. Sőt, teremtett trendként fogják fel, pedig mindig is létezett. Ilyen az úgynevezett "sunshine guilt", vagyis a "napfénybűntudat", ami azt jelenti, hogy kint jó idő van, de az ember bűntudatot érez azért, mert legszívesebben otthon maradna, vagy otthon is maradt, a pizsamájában van, és egész nap az előző nap rendelt pizzát eszi, és ki-be fekszik az ágyból a kanapéra és fordítva.

Ezért akar minden milliárdos szegénynek és jóságosnak látszani – Dezse Vű

Dezse BalázsDezse Balázs Ps TV 2024 március 18.
Elgondolkodott már valaki azon, hogy miért akarnak a szupermilliárdosok mindig filantrópnak látszani, meg átlagembernek? Olyanoknak, akik egyébként nagyon szeretik az embereket, és azon dolgoznak, hogy az embereknek jobb legyen, és utálják a luxust? Mert megtehetnék, hogy tesznek a látszatra, az emberek akkor is használnák a szolgáltatásaikat, mert egyszerű, nekik meg nem kellene megjátszaniuk magukat, de valamiért mégis azt akarják, hogy azt érezzük, ők csak abban különböznek tőlünk, hogy megtehetik, hogy megmentenek minket. Konkrétan milliárdokat ölnek abba, hogy az az imidzs alakuljon ki róluk, hogy ők csak átlagemberek, pénzük azért van, hogy azt jóba fektessék, de ezen felül tulajdonképpen semmijük nincs és felesleges rájuk irigykedni. A sikeres, milliárdos szupergazdagokban az a legviccesebb, hogy felemelkedésükkor mindenki imádja őket.

Nyilvánvaló, hogy a Facebook Messengert a Sátán programozta – Dezse Vű

Dezse BalázsDezse Balázs Ps TV 2024 március 12.
A minap leállt a Facebook. Nem tudni, mennyi időre, de jó pár órára, talán fél napra is. És csak azért nem tudjuk, hogy mennyire elszabadult a pokol a világban, mert nem volt messengerünk, vagyis nem beszéltünk órákon keresztül senkivel. Sokak számára a világ megállt, mások elszigetelődtek, van, aki heves piálásba kezdett inkább, de teljesen egyedül, mert nem tudta elérni az ismerőseit. Vannak, akik percenként nézték a telefonjukat és pánikba estek. Nem kis túlzás, hogy a nyugati világ egy fontos része egy pillanatra megállt, az újságok megírták, a híradók beszéltek róla, de erről sokan nem tájékozódtak, hiszen nem volt Messenger, amin keresztül az emberek küldhettek volna dolgokat egymásnak. És látnunk kell azt, hogy nem a Facebook az érdekes itt, hanem a Messenger: kiderült, hogy a Messenger az életünk olyan fontos része lett, ami már egyáltalán nem egészséges, és ami a legrosszabb, nincs semmilyen alternatívája. Vagyis azt hisszük, hogy nincs, pedig van, például az oroszoknak.

Egy egész iparág épült azokra a felnőtt szójafiúkra, akiket nem akar elengedni otthonról az anyukájuk – Dezse Vű

Dezse BalázsDezse Balázs Ps TV 2024 március 4.
Képzeljétek el, hogy Los Angelesben éltek. Végre felnőttök, elmentek főiskolára, és ezt nyilván minél messzebb akarjátok a szülőktől, hogy folyamatosan piálhassatok, csajozhassatok, pasizhassatok és senki ne is tudjon beleszólni. Ezért nyilván New York például egy lehetséges célpont, ennél messzebbi nincs. Sikerül. És akkor egyszer csak kopogtatnak az albérletetek, vagy kollégiumi szobátok ajtaján, ahol egy kedves középkorú hölgy áll, aki úgy mutatkozik be, mint a helyi pótanyátok, akit az anyátok bérelt fel és alkalmaz, hogy a gondotokat viselje. A kezében egy tepsiben valami finom étel gőzölög, és amikor átadja, körbenéz, szeme az üres sörösüveget keresi. Kiderül, hogy az édesanyátok nem tud titeket elengedni, ezért az előtted álló hölgy az ő kivetülése, amiért horror pénzeket fizet a család havonta.
Ajánljuk még

A walesi labdarúgó-szövetség felszólította a FIFA-t, hogy engedje az LMBTQ-propagandát

NVNeugebauer Viktor Sport 2022 november 25.
A FIFA-világbajnokság első napjaiban – mint várni is lehetett – több szurkolót megszólítottak a biztonsági őrök, akik szivárványszínű vagy szivárvány mintájú ruhákat vagy kiegészítőket viseltek. De ez már nem marad így sokáig: a walesi labdarúgó-szövetség felszólította a FIFA-t, hogy lépjen közbe, és állítsa le az ilyen beavatkozásokat.

Dollárbaloldal – A CIA-ig érnek a szálak

PPestiSrácok.hu Forró drót 2022 november 25.
A baloldal választási kampányát a tengerentúlról milliárdokkal támogató Action for Democracy kapcsolatrendszere egészen az amerikai titkosszolgálatig, a CIA-ig ér – derül ki abból a jelentésből, amelyet a nemzetbiztonsági bizottság szerdán tett közzé. A jelek szerint az amerikaiak által támogatott kör kulcsszereplője a Bajnai Gordon, illetve a Ficsor Ádám nevével fémjelzett DatAdat-csoport, amely gyakorlatilag az ellenzéki kampányt lebonyolította – írja az Origo.