Forró drót
Kövér László: Tragédia történt százegy éve, de túléltük
Nem csupán arról volt szó, hogy a történelmi Magyarországot feldarabolták, hanem életképtelenségre is próbálták ítélni a megmaradt Magyarországot, gyakorlatilag minden számottevő gazdasági erőforrását elvették, ellehetetlenítették katonai, önvédelmi szempontból is – mondta Kövér László pénteken, a Nemzeti összetartozás napján a HírTV Magyarország élőben című műsorában. Balhé a DK egri fórumán – Gyurcsányék már fideszes fegyvereseket vizionálnak
Nem fogadták szeretettel az egriek Dobrev Klárát legutóbbi kampányútján. A DK miniszterelnök-jelöltjének fórumán ellentüntetők jelentek meg, akik közül az egyik gázpisztolyt vett elő, mikor egy szimpatizánssal szóváltásba keveredett. Gyurcsány és pártja persze egyből kihasználta a helyzetet, és közleményükben már a Fidesz fegyveres provokátorairól beszéltek, amit egyébként semmi sem bizonyít. Annyira nincs pénze Újbuda önkormányzatának, hogy ötvenmillióval jutalmazta saját magát
Nem sokkal az új, baloldali többségű XI. kerületi önkormányzat képviselő-testületének 2019-es alakuló ülése után a korábbi vezetés által kinevezett jegyző másfél millió forintos jutalmat kapott a választási munkájáért. Röviddel ezután az aljegyző fizetését is megtoldották egy jelentős összegű prémiummal, holott mindketten csak a munkaköri kötelességeiket teljesítették. A nehéz anyagi helyzetére panaszkodó Újbuda tavaly egyébként közel ötvenmillió forintot osztott szét az önkormányzati vezetők között. Majdnem húszmillióval többet, mint 2019-ben. Rendőrautót lopott egy férfi Egerben
Az Egri Járásbíróság elrendelte pénteken egy férfi letartóztatását, aki kábítószer hatása alatt ellopott egy szolgálati rendőrautót a Heves Megyei Rendőr-főkapitányság garázsából. A férfi szerdán késő délután hajtott el az eltulajdonított – megkülönböztető jelzés nélküli – gépkocsival. Miután a rendőrök üldözni kezdték, menekülni próbált, ám fél órán belül Halmajugrán megállásra kényszerítették. Az ukrán védelmi tanács vezetője szerint "minden eszközzel" meg kell akadályozni az Északi Áramlat-2 beindítását
Olekszij Danyilov, az ukrán Nemzetbiztonsági és Védelmi Tanács (RNBO) titkára pénteki kijevi sajtótájékoztatóján kitért Vlagyimir Putyin az Északi Áramlat-2 állapotával kapcsolatos tájékoztatására. A tisztviselő szerint a gázvezeték befejezéséhez még több kilométer csövet le kell fektetni, teszteket kell elvégezni, számos dokumentumot kell aláírni környezetvédelmi intézményekkel, és ezekhez Oroszországnak még "több mint egy napra lesz szüksége", majd hozzátette, hogy Ukrajna mindent megtesz azért, hogy az építés befejezését megakadályozza. A Facebook 2023-ig felfüggesztette Trump fiókját
A Facebook 2023 elejéig felfüggesztette Donald Trump előző amerikai elnök fiókját. A tiltás lejártát követően "szakértők" segítségével fogják értékelni, hogy a politikus-üzletember jelenléte a Facebookon szerintük még mindig veszélyt jelent-e a közbiztonságra.
A külhoni magyarság problémáira reflektáló utcaneveket avattak a Patrióták
Kommunista táblák helyett a magyarság problémáira reflektáló utcaneveket avatott Budapesten és országszerte a Patrióták elnevezésű mozgalom. A nemzeti összetartozás napjának alkalmából végrehajtott akció keretén belül többek között Úzvölgyi hadisírok utca, Lerombolt magyar templomok utca, Márton Áron püspök utca és Székelyföld utca feliratú helységtáblákat helyeztek el a Magyarországon megmaradt kommunista táblák helyén. Csehi Zoltán elfoglalta helyét az Európai Unió Bíróságának magyar bírájaként
Igazságügyi Minisztérium közleménye szerint az Európai Unió kormányainak képviselői kinevezték Csehi Zoltánt az Európai Unió Bíróságának magyar bírájává. A magyar kormány jelöltjének kinevezése október 7-étől hat évre szól. Szijjártó Péter Prágában átadta a Csehországnak kölcsönzött vakcinákat
Szijjártó Péter átadta a Magyarország által Csehországnak kölcsönzött vakcinákat Andrej Babisnak. Magyarország negyvenegyezer adag koronavírus elleni vakcinát kölcsönzött visegrádi partnerének. A Pfizer/BioNTech vállalat Comirnaty oltóanyagait a külgazdasági és külügyminiszter pénteken délután a prágai O2universum nemzeti oltási központban adta át a cseh miniszterelnöknek. Továbbra sem tekinti őshonos népnek a kárpátaljai magyarokat az ukrán vezetés
Volodimir Zelenszkij halaszthatatlan jelzéssel nyújtotta be az ukrán parlamentnek az Ukrajna őshonos népeiről szóló törvénytervezetet. A javaslat szerint csak az Ukrajna területén kívül saját államalakulattal nem rendelkező népeket ismerik el őshonosnak, Kijev álláspontja nyilvánvalóvá vált arról, hogy az országban élő magyarokat és számos más kisebbséget nem tekintenek őshonosnak a saját szülőföldjükön. Most a dán migrációs törvénynek esett neki az ENSZ menekültügyi főbiztosa
Dániában nemrégiben hoztak új migrációs törvényt, amelynek értelmében lehetőség nyílik a menedékkérők külföldre, akár Európán kívüli országokba történő áttelepítésére. Mi sem természetesebb, mint hogy a döntés azonnal vörös lámpát gyújtott az ENSZ menekültügyi főbiztosának, Filippo Grandinak szemében, aki azonnal hevesen bírálni kezdte a dán rendelkezést. Kásler Miklós: százegy évvel a trianoni trauma után Magyarország él és megerősödött
Kásler Miklós a a nemzeti összetartozás napja alkalmából osztott meg egy videóüzenet közösségi oldalán. Az emberi erőforrások minisztere szerint Trianon után 101 évvel Magyarország él, megerősödött, folyamatosan nyeri vissza gazdasági függetlenségét, politikai cselekvőképességét, és növeli szerepét ebben a régióban.
Befejeződtek az Északi Áramlat-2 első vezetékének csőfektetési munkálatai
Vlagyimir Putyin orosz elnök pénteken a Szentpétervári Nemzetközi Gazdasági Fórum plenáris ülésén tartott beszédében jelentette be, hogy befejeződtek az Északi Áramlat-2 első vezetékének csőfektetési munkálatai. Az orosz elnök szerint nem csak orosz, de német oldalról is odaért a cső a vezetékhez, mint mondta: fel kell emelni és össze kell hegeszteni őket, de maga a fektetés befejeződött. Átláthatatlanok a BLM pénzügyei (Videó!)
Hatalmas pénzösszegeket tüntet el a Black Lives Matter mozgalom a Newsmax tévécsatorna információi szerint. A szervezetnek nem csupán a finanszírozása, de a célkitűzései is kérdőjeleket vetnek fel, amelyek lényegesen eltérnek azoktól, amelyeket a hívek felé közvetítenek, ráadásul több alapítótag is elismeri, hogy a BLM hazudik, és csak kihasználja az embereket. Jakab hazudott – Az Európai Néppárt szerint szó sincs arról, hogy a Jobbikkal egyeztetnének
Jakab Péter nemrégiben azzal jelentkezett egy Népszavának adott interjúban, hogy el tudja képzelni, hogy a 2022-es választásokat követően a párt csatlakozik Európa legnagyobb pártcsaládjához. Jakab állítása szerint, az erre irányuló diplomáciai közeledések pedig nem egyoldalúak, az EPP azonban cáfolta a felvetést, és arról már nem is bocsátkoztak találgatásokba, hogy Jakab miféle diplomáciai közeledésről beszélt. Niedermüller Péter szerint probléma, hogy nemzeti indíttatású tananyaggal tömik a diákok fejét
Eddig sem voltak kételyeink afelől, hogy a hetedik kerület DK-s polgármesterének mit jelent magyarnak lenni. Minden bizonnyal semmit, hiszen ő, ahogyan pártja is, az európaiságot fontosabbnak tartja. Egy videofelvétel tanúsága szerint Niedermüller Pétert az is zavarja, hogy az iskolákban nemzeti identitású tanítás folyik, szerinte ugyanis ez hátrányt fog később jelenteni a munkaerőpiacon a diákoknak. Bajkai István országgyűlési képviselő szerint a DK bizonyítottan nemcsak kereszténygyűlölő, hanem nemzetellenes is. Alapjogokért Központ: százegy évvel Trianon után is erős a magyar nemzettudat
Az Alapjogokért Központ a magyarok nemzettudatára vonatkozóan végzett felmérést, amelynek eredményeit a nemzeti összetartozás napján osztották meg a Facebook-oldalukon. A közvélemény-kutatás szerint a magyarok nyolcvanhárom százaléka szerint fontos, hogy legyenek nemzetek a jövőben is, kilencvenkét százalékuk pedig elsősorban magyarnak vallja magát és nem európainak. Az EU vizsgálatot indít a Facebook monopóliumgyanús ügyében
Margrethe Vestager, az Európai Bizottság digitális korra felkészült Európáért felelős biztosának közleménye szerint az uniós bizottság vizsgálatot indít annak megállapítására, hogy a Facebook közösségi portál megsértette-e az uniós versenyszabályokat a hirdetési piacon szerzett információk jogszerűtlen felhasználásával a versenytársak megkárosítására. Döntött a Szegedi Törvényszék: nem bocsátható feltételes szabadságra a "skálás" gyilkos
A Szegedi Törvényszék másodfokú tanácsának jogerős döntése alapján nem bocsátható feltételes szabadságra az egykori budai Skála áruháznál 1992-ben történt pénzszállítórablás és gyilkosság egyik, életfogytiglani szabadságvesztésre ítélt elkövetője. Horváth-Tóth Imola, a törvényszék szóvivője úgy fogalmazott, a tanács – az elsőfokú döntéssel megegyező – álláspontja szerint nem lehet alappal következtetni arra, hogy az elítélt esetében a büntetés célja további szabadságelvonás nélkül is elérhető lenne. Teszthez és regisztrációhoz köti a magyarok beutazását Olaszország
Az Olaszországba való beutazáshoz negatív eredményű molekuláris (PCR) vagy antigén gyorsteszt szükséges a magyar állampolgárok számára, valamint regisztrálniuk kell magukat – tájékoztatta a római konzulátus az MTI-t pénteken. Franciaországba június 9-től az uniós tagállamokból PCR-teszt nélkül is beutazhatnak a beoltottak
A koronavírus ellen az Európai Gyógyszerügynökség által engedélyezett vakcinákkal beoltott uniós állampolgárok június 9-től negatív PCR-teszt hiányában is beutazhatnak Franciaországba, a Nagy-Britanniából és az Egyesült Államokból érkezőktől azonban továbbra is kérni fogják a hatóságok a tesztelést, függetlenül attól, hogy felvették-e az oltást – jelentette be pénteken a francia kormány. Karácsonyék újabb kudarca: a kormány segítségével mégis lesz hajójárat a Duna budapesti szakaszán
Tarlós István bevezette, Karácsony megszüntette, a kormány segít a budapestieknek – vezette fel a jó hírt a Budapesti Fidesz a közösségi oldalán: a kormány segítségével mégis lesz hajójárat a Dunán. Karácsonyt Kína-ellenesnek tartják – A kínai kormány elítéli és provokatívnak tartja Baranyiék utcanévtáblás-akcióját
Kínában negatív visszhangot keltett a hír, miszerint a Fudan Egyetem tervezett budapesti területén olyan új utcanévtáblákat helyeztek ki, amelyek Kína szempontjából "provokatívak". BKK: hétfőn kezdődik a pesti alsó rakpart felújítása, ideiglenes forgalmi rend lép életbe
Hétfőn megkezdődik a tényleges, hónapokig tartó építkezés az Idősebb Antall József rakparton, ezért az Eötvös tértől a Margit hídig tartó útszakaszt vasárnap 23 órától lezárják a közúti forgalom elől – közölte a Budapesti Közlekedési Központ (BKK) pénteken az MTI-vel.