Pesti Srácok

Forró drót

Erdő Péter: a család erőforrás és olyan közösség, ahol az ember megtanulhat boldog lenni

PPestiSrácok.hu Forró drót 2021 március 19.
A család erőforrás és olyan közösség, ahol az ember megtanulhat boldog lenni – mondta Erdő Péter bíboros, esztergom-budapesti érsek péntek este Budapesten, a Ferenc pápa által meghirdetett családok éve megnyitóján. Ferenc pápa az Amoris laetitia (szeretet öröme) kezdetű apostoli buzdítás megjelenésének ötödik évfordulójára hirdette meg a családok évét. A rendezvénysorozat magyarországi, a koronavírus-járvány miatt zárt körben megtartott megnyitó szentmiséjén Erdő Péter azért imádkozott, hogy Isten áldja meg a családokat, és adjon nekik erőt a jelenlegi nehéz helyzetben.

A rendőrség négy és fél millió forintra bírságolta a március 15-i tüntetés szervezőit

PPestiSrácok.hu Forró drót 2021 március 19.
A Budapesti Rendőr-főkapitányság (BRFK) összesen négy és fél millió forintos közigazgatási bírságot szabott ki négy emberre a március 15-ei jogellenes demonstrációk szervezése, illetve megtartása miatt – közölték a rendőrség honlapján pénteken. A közleményben kiemelték: a veszélyhelyzet idején alkalmazandó védelmi intézkedések második üteméről szóló tavaly novemberi kormányrendelet szerint rendezvényt, valamint gyűlést szervezni, tartani, annak helyszínén tartózkodni tilos.

Női kézilabda: megvan az első lépés az olimpia felé – Magyarország–Kazahsztán 46–19

Perutek János Forró drót 2021 március 19.
Női kézilabda-válogatottunk remekelt az első olimpiai kvótaszerző mérkőzésen. A kazah válogatott az első negyedórában még méltó ellenfele volt Elek Gábor lányainak, azonban a későbbiekben kialakult a gálamérkőzés-hangulat, ami jó rávezető lehett a holnapi, szerbek elleni csatára. Szucsánszkiék ma huszonhét góllal voltak jobbak az ellenfélnél, többen parádés formát mutattak, úgyhogy bizakodva várhatjuk a holnapi folytatást.

Svájcban a járványhelyzet miatt elmarad a korlátozások tervezett enyhítése

PPestiSrácok.hu Forró drót 2021 március 19.
A fertőzöttek számának növekedése miatt a svájci kormány pénteken arra kényszerült, hogy elhalassza a karanténkorlátozásoknak a következő napokra tervezett enyhítését. A járványügyi helyzet nem teszi lehetővé a kormány számára, hogy feloldja az érvényben lévő korlátozásokat vagy engedélyezze az üzletek megnyitását – közölt Alain Berset egészségügyi miniszter. Az egyetlen tervezett változás az, hogy a beltéri magánrendezvényeken az eddigi öt helyen tízen vehetnek részt.

Franciaországban újra oltanak az AstraZeneca-vakcinával, de csak ötvenöt év felett

PPestiSrácok.hu Forró drót 2021 március 19.
Pénteken újraindult az oltás az AstraZeneca-vakcinával, de a francia egészségügyi főhatóság (HAS) csak a legalább ötvenöt évesek beoltását engedélyezte vele. A közvélemény megnyugtatására Jean Castex miniszterelnök ebből az oltóanyagból kapta meg az első dózist. Az életkori korlátozást azzal indokolta a hatóság, hogy a vérrögképződési problémák, amelyek miatt az oltást több európai ország is felfüggesztette a héten, kizárólag ötvenöt évnél fiatalabbaknál jelentkeztek.

Az Európai Unió lakosságának tíz százalékát oltották be eddig

PPestiSrácok.hu Forró drót 2021 március 19.
Az Európai Unió lakosságának körülbelül tíz százaléka kapta meg valamelyik koronavírus elleni vakcina legalább első adagját péntekig bezárólag, míg az uniós lakosság 4,3 százalékát már a második adaggal is beoltották. Az Európai Betegségmegelőzési és Járványvédelmi Központ (ECDC) adatai szerint eddig több mint 53 millió adag vakcinát adtak be az Európai Unió területén. Az oltásban élen jár Málta 18,3 százalékkal és Magyarország 17,9 százalékkal.

Járványügyi intézkedésekről egyeztetett Kásler Miklós Belgrádban

PPestiSrácok.hu Forró drót 2021 március 19.
A koronavírus-járványról egyeztetett Kásler Miklós, az emberi erőforrások minisztere Zlatibor Lončar szerb egészségügyi miniszterrel Belgrádban, pénteken. Kásler Miklós a közös sajtótájékoztatón kiemelte, hogy Szerbiában és Magyarországon is jók az átoltottsági mutatók. Mindkét ország döntéshozói gyorsabban gondolkodtak és gyorsabban cselekedtek, mint más európai országok vezetői.

Székelyudvarhely polgármesterét is megbírságolták a március 15-én kitűzött magyar zászlók miatt

PPestiSrácok.hu Forró drót 2021 március 19.
Székelyudvarhely polgármesterét, Gálfi Árpádot is megbírságolta Hargita megye prefektusa a március 15-én kitűzött magyar zászlók miatt. A bírságról maga a polgármester számolt be közösségi oldalán pénteken, ahol a bírságolási jegyzőkönyv egyes részleteit is megmutatta. Mint kiderül, a zászlótörvény megsértéséért a prefektus hivatala ötezer lejes (375 ezer forint) bírságot rótt ki a polgármesterre.

Hollik István: a Keresztapa bevédi a bandatagot, így megy ez a baloldalon!

PPestiSrácok.hu Forró drót 2021 március 19.
Hollik István közösségi oldalán reagált Gyurcsány Ferenc egyik legújabb Facebook-posztjára, amelyben védelmébe veszi Szaniszló Sándort, Pestszentlőrinc polgármesterét. Ahogy arról korábban már portálunk is beszámolt, Szaniszló Sándor volt az a DK-s polgármester, aki csütörtökön hivatalos oldalán közölte: mivel több száz adag kínai vakcinára nem volt jelentkező a kerületben, így a kormány a felhasználatlan adagokat elszállítja. A bejelentés közfelháborodást váltott ki a kerület lakóinak körében, már csak azért is, mert a baloldali városvezetés nem is ajánlotta fel nekik a kínai oltást.

Elhúzódó covid-beteg gyermekek számára nyit ambulanciát a Semmelweis Egyetem

PPestiSrácok.hu Forró drót 2021 március 19.
Az elhúzódó koronavírus-betegség, másik nevén post-covid akár hónapokon keresztül kellemetlen panaszokkal járhat, kezelése pedig a tünetek változatossága miatt rendkívül körülményes. Egyre több gyermeket érint a koronavírus-fertőzés, valamint a felgyógyulás utáni post-covid szindróma, ami hat-nyolc héttel, vagy akár hosszú hónapokkal is kitolhatja a végső felépülés időtartamát. A Semmelweis Egyetem honlapján azt írták, az I. Sz. Gyermekgyógyászati Klinika covid-ambulanciáján ezentúl azokat a gyerekeket várják, akiknél fennmaradtak a jelentősen romló, makacs tünetek.

Ismét robbanásszerűen emelkedik az új fertőződések száma Németországban

PPestiSrácok.hu Forró drót 2021 március 19.
Ismét robbanásszerűen emelkedik az új típusú koronavírussal igazoltan fertőzöttek száma Németországban, és nincs elég oltóanyag a járvány újabb hullámának feltartóztatásához – mondták egészségügyi vezetők pénteken, Berlinben. Lars Schaade, a Robert Koch országos közegészségügyi intézet elnökhelyettese (RKI) elmondta, hogy a harmadik járványhullám megindulása főleg a brit vírusváltozat előretörésének tulajdonítható. Ez a mutáció okozza a fertőzések háromnegyedét.

Romániában rekordot döntött az intenzív osztályokon ápolt súlyos esetek száma

PPestiSrácok.hu Forró drót 2021 március 19.
Romániában minden korábbinál több súlyos állapotban lévő koronavírusos beteget ápolnak a Covid-kórházakban, az intenzív terápiás osztályokon beteltek a helyek, a média pedig olyan esetekről is beszámolt, amikor a craiovai kórház betegfelvételi osztályának elkülönítőjében haltak meg koronavírusos betegek, akik arra vártak, hogy helyek szabaduljanak fel az intenzív terápián.

Már másfélmillió a beoltottak száma Magyarországon

PPestiSrácok.hu Forró drót 2021 március 19.
Orbán Viktor hivatalos közösségi oldalán osztotta meg a már oltáson átesett embereket számláló, úgynevezett vakcinométer jelenlegi állását. A mutató szerint a mai napon átléptük a másfélmilliót, amellyel a lakosságarányos átoltottság tekintetében továbbra is magabiztosan állunk Málta mögött a második helyen az Európai Unióban. A miniszterelnök szintén a mai napon jelentette be, hogy amikor az oltások száma eléri a két és fél milliót, el lehet kezdeni az újraindítást.

Fidesz-közlemény: Gyurcsányék fejezzék be a hazudozást a vakcinákról!

PPestiSrácok.hu Forró drót 2021 március 19.
Gyurcsányék fejezzék be a hazudozást a vakcinákról! – reagált közleményében a nagyobbik kormányzó párt Arató Gergely DK-s politikus nyilatkozatára. A Gyurcsány-párt frakcióvezető-helyettese pénteki, online sajtótájékoztatóján többek között olyan állításokat fogalmazott meg, miszerint egyetlen országban sem haltak meg többen a koronavírus következtében, mint Magyarországon, így oda jutottunk, hogy világelsők lettünk halálozásban.

Hadházy és Vágó újabb álhíre fuccsolt be

PPestiSrácok.hu Forró drót 2021 március 19.
Cáfolta a külügy Hadházy Ákos álhír-morzsákból összerakott újabb összeesküvés-elméletét. A dubaji Burdzs Kalifa (Burj Khalifa) felhőkarcoló nemzeti ünnepi megvilágítását az abu-dzabi magyar külképviselet hivatalos jegyzék útján kérte az Egyesült Arab Emírségek külügyminisztériumától, és az nem került pénzbe – közölte a Telex kérdésére a Külgazdasági és Külügyminisztérium. De ennek ellenére az ellenzéki fakenews-médiákban és kommentekben hatalmasat futott természetesen ez az álhír is.

3D-nyomtatás a gyógyításban: óriási előrelépés az innovációban (videó!)

PPestiSrácok.hu Forró drót 2021 március 19.
Hatalmas előrelépés a hazai betegellátásban: innovatív egészségügyi fejlesztés keretében a Szegedi Tudományegyetem 3D Központjában lehetővé vált a háromdimenziós térbeli nyomtatás, ami nem csupán műtétek pontos megtervezésére és implantátumok kinyomtatására ad lehetőséget, hanem egyedi szerveket és biológiai szöveteket, a fül apró szerveit, protézist, koponya- vagy állcsont-pótlást, illetve ízületi porcfelszínt is tudnak vele „építeni” az orvosok és a kutatók.

Karácsony megint sírt egyet – most épp a vakcinákat visszaküldő Szaniszló Sándort mosdatja

PPestiSrácok.hu Forró drót 2021 március 19.
A Facebook szakértője, és nem mellékesen Budapest főpolgármestere, Karácsony Gergely ismét megosztottamagvas gondolatait a nagyérdeművel. Karigeri szerint nincs kormánypárti oltás és nincs ellenzéki oltás. Karácsony szerint Szaniszló Sándornak, a DK-s polgármesternek annyi a bűne, hogy azért emelt szót, hogy a visszarendelt vakcinákat mielőbb pótolják, mert a kerület átoltottsága még mindig alacsony szintű.