Forró drót
V4-csúcs – Zeman sikernek minősítette a migrációs kvóták megakadályozását
A visegrádi négyek eddigi együttműködésének egyik nagy sikere, hogy megakadályozták a migrációs kvóták elfogadását, valamint Frans Timmermans megválasztását az Európai Bizottság élére – jelentette ki Miloš Zeman cseh köztársasági elnök csütörtökön, a visegrádi államfők csúcstalálkozója után a Prágához közeli Lányban, nemzetközi sajtótájékoztatón. Franciaország elképzelt végnapjai, avagy a valóság – Eladási sikerlisták élén debütált a Gerilla című könyv
A megjelenés hetében az eladási sikerlisták élén debütált a Gerilla című könyv – tudatta közleményében a könyv kiadója, a Kárpátia Stúdió. Mint írták, Laurent Obertone (képünkön) regénye a legnagyobb internetes kereskedő cég Politika és történelem kategóriájában is első helyen van, az összetett sikerlistán pedig a második helyet foglalja el. Műfaját tekintve társadalmi sci-fi Franciaország elképzelt végnapjairól, korjelentés Európa legégetőbb problémájáról, a mind beláthatatlanabbá váló bevándorlási hullámokról. Szijjártó Péter: A magyarok jogai nem sérülhetnek a Brexit után sem
Az Egyesült Királyságban élő magyar állampolgárok jogai a brit EU-tagság megszűnése (Brexit) után sem sérülhetnek – mondta csütörtökön Londonban Szijjártó Péter. Deutsch Tamás: Karácsony az európai és magyarországi bevándorláspárti politikai erők jelöltje – vizitált is Soros összekötőjénél
Valóságos győzelmi jelentést küldött Karácsony Gergely Brüsszelből, ahol csütörtökön találkozott Frans Timmermans-szal. Soros György európai összekötője a klímavédelem felelőse lesz, és ez Karácsonynak nagyon tetszik; ráadásul ígéretet kapott arra, hogy Brüsszel majd közvetlenül utal a városoknak. Deutsch Tamás brüsszeli sajtótájékoztatóján kifejtette: a csütörtöki vizitből is látszik, hogy Karácsony Gergely nem a budapestiek főpolgármester-jelöltje, hanem az európai és magyarországi bevándorláspárti politikai erők jelöltje. Megszüntette a nyomozást a rendőrség Pikó András kampánycsapata ellen
Megszüntette a nyomozást a rendőrség a Pikó András józsefvárosi közös ellenzéki polgármester-jelölt kampánycsapata ellen – írta a hvg.hu. A hatóság a portál kérdésére azt válaszolta, hogy ügydöntő határozatot hoztak, annak tartalmát azonban addig nem kommunikálják, amíg azt nem kézbesítették a címzettnek. A Magyar Nemzet ugyanakkor arra hívta fel a figyelmet, hogy a Budapesti Rendőr-főkapitányság úgy szüntette meg a nyomozást, hogy a Nemzeti Adatvédelmi és Információszabadság Hatóság (NAIH) a történtek miatt indított vizsgálata még nem ért véget. A VIII. kerületi választási iroda jelezte, hogy a határozat nem jogerős, ezért kérvényezik a rendőrségi vizsgálat folytatásának elrendelését, mivel megítélésük szerint a hatóság számos körülményt nem vizsgált kellő körültekintéssel, vagy figyelmen kívül hagyott. Négy társát halálra késelte egy francia rendőr Párizsban
Késsel támadt egy férfi rendőrökre egy párizsi kapitányságon – írta a Reuters. A Le Figaro szerint az ámokfutó öt rendőrt késelt meg, közülük négyen meghaltak, a támadót agyonlőtték. A francia rendőrszakszervezet úgy tudja, a támadó is rendőr volt. A Le Figaro szerint a rendőrség egyik irodai dolgozója volt az elkövető.
Századvég: Tarlós István magabiztosan vezet, Karácsonyék lemaradtak
Tarlós István magabiztosan őrzi vezető pozícióját a főpolgármester-aspiránsok között, az ellenzéki jelöltek a kampányidőszakban sem tudtak fordítani a népszerűtlenségüket okozó tendenciákon – derül ki a Századvég első hivatalos választási előrejelzéséből, amely több kutatási hullám adatai alapján a biztos szavazók körében készült. Reynders minden eszközzel fel kíván lépni a jogállamiság védelmében
Az Európai Unióban minden lehetséges módon fel kell lépni a jogállamiság védelmében, a meglévő eszközök, például az alapszerződés hetedik cikke szerinti eljárás mellett azonban új mechanizmusokra is szükség van – jelentette ki szerdai európai parlamenti (EP) meghallgatásán a leendő igazságügyi biztos. Csúnyán lebukott az adótartozásával a momentumos Soproni Tamás
Perrel fenyegetőzött nemrég Soproni Tamás az Origo egyik cikke miatt, amelyben a portál arról írt, hogy a Terézvárosi Önkormányzat vizsgálatot indított a politikus egyik cége ellen, amiért nem fizette meg az egyik helyi adót, azonban a momentumos politikus azzal már nem büszkélkedett el, hogy valóban volt tartozása, amit azóta egyébként sietősen befizetett. Borús idő várható a hétvégén
Borús idő várható az első októberi hétvégén. Pénteken még sok lesz a napsütés, de aztán többfelé beborul, és záporokra kell készülni. A maximumok egyre inkább 15 fok körül, többfelé alig 10 Celsius-fok felett alakulnak – derül ki az Országos Meteorológiai Szolgálat országos, középtávú előrejelzéséből. Csákánnyal ütötte agyon a szomszéd kutyáját, mert hangosan ugatott
A rendőrség állatkínzás gyanúja miatt őrizetbe vett egy férfit Békés megyében – írja a police.hu. A közlemény szerint a 42 éves gyanúsított gyermekeit ment meglátogatni, azonban zavarta, hogy a szomszéd kutyái hangosan ugatnak. Átment tehát egy csákánnyal... Volner: Vizsgálja ki az ÁSZ "a baloldali fehérgalléros maffia által felkarolt Karácsony" állításait
Karácsony Gergely a 444.hu által nyilvánosságra hozott felvételen, bizalmi körben sokkal inkább a baloldali fehérgalléros maffia által felkarolt politikusként, nem pedig alkalmas és felelős városvezetőként nyilatkozik – írta Volner János független parlamenti képviselő abban a levélben, amelyben arra kéri az Állami Számvevőszéket: indítsanak vizsgálatot, amely feltárja, milyen köztörvényes, vagyon elleni bűncselekményekre utalhatott az összellenzéki főpolgármester-jelölt.
Hat férfit fogott el a magyar-szlovák meccs utáni verekedések miatt a rendőrség
Elfogott a rendőrség hat férfit, akik a gyanú szerint részt vettek a Magyarország-Szlovákia szeptemberi labdarúgó-mérkőzés utáni verekedésekben – közölte a Budapesti Rendőr-főkapitányság (BRFK) csütörtökön, a honlapján. Az unió bevándorlásfelelőse szerint nem bűncselekmény, hogy az álcivilek Európába szállítják a migránsokat
Európai uniós szinten kell cselekedni annak érdekében, hogy ne lehessen fellépni a humanitárius tevékenységet végző civilek ellen és bűncselekménynek tekinteni a migránsoknak nyújtott segítséget – jelentette ki az Európai Bizottság migrációs igazgatóságának vezetője Brüsszelben, csütörtökön. A meghallgatáson Michael Shotter úgy beszélt a kötelező betelepítésről, mintha abban teljes konszenzus lenne a tagállamok között. Rétvári: Több, mint háromezerrel bővült az ápolási díjra jogosultak köre
Több, mint háromezerrel, 50 700-ról ötvennégyezerre bővült azoknak a köre, akik jogosultak az ápolási díj valamelyik formájára – közölte az Emberi Erőforrások Minisztériumának parlamenti államtitkára csütörtökön, az M1 aktuális csatornán. Rétvári Bence emlékeztetett, hogy a kormány januártól – új kategóriaként – a tartósan beteg, önellátásra képtelen gyermeküket otthon ápolók számára bevezette a gyermekek otthongondozási díját (gyod), amelynek összege havi bruttó százezer forint és a gyermek életkorától függetlenül folyósítható. Novák Katalin: Két és fél millióan jogosultak a novemberi nyugdíjprémiumra
Két és fél millióan számíthatnak a novemberi nyugdíjprémiumra, mert nemcsak az öregségi nyugdíjasok, hanem minden nyugdíjszerű ellátásban részesülő ember megkapja azt, aki jogszabályilag jogosult rá – közölte az Emberi Erőforrások Minisztériumának család- és ifjúságügyért felelős államtitkára csütörtökön. az M1 aktuális csatornán. A Nézőpont Intézet szerint már szimpatizánsai táborában is megkérdőjeleződik Karácsony alkalmassága
Egy kifutása lehet a Karácsony Gergely ellenzéki főpolgármester-jelölt beszédét rögzítő hangfelvétel kiszivárogtatásának: az, hogy még saját szimpatizánsi táborában is megkérdőjeleződik Karácsony Gergely személyes hitelessége, alkalmassága és hosszú távon az ellenzéki összefogás jövője is – mondta Tóth Erik, a Nézőpont Intézet elemzője az M1 aktuális csatorna csütörtök reggeli műsorában. Amerikai ügyész: A hondurasi elnök dollármilliókat kapott a kábítószer-maffiától
Juan Orlando Hernández, jelenlegi hondurasi elnök dollármilliókat kapott a kábítószer-maffiától, köztük a Köpcös néven ismert "drogbárótól" – jelentette ki Jason Richman helyettes ügyész New Yorkban a politikus testvére perének első napján, szerdán. Gyurcsányné kottájából játszik Elisa Ferreira, a kohézióért és reformokért felelős biztosjelölt is
Eseti alapon jogállamisági feltételekhez kötné a közösségi támogatások kifizetését, de nem alkalmazna erre automatikus mechanizmust Elisa Ferreira, akit a "kohézió és reformok" nevű portfólió élére jelöltek a novemberben hivatalba lépő Európai Bizottságban. Tíz évet kapott a szomszédját tévedésből agyonlövő rendőrnő Dallasban
Tízévi börtönbüntetésre ítélték szerdán Dallasban azt a fehér rendőrnőt, aki egy éve tévedésből agyonlőtte afroamerikai szomszédját. A gyilkosság napján a rendőrnő szolgálatból hazatérve eltévesztette az emeletet, s miután nyitva találta a sajátjának hitt lakás zárját és bentről zajt észlelt, fegyvert rántott, és mérlegelés nélkül agyonlőtte az ott talált, betörőnek gondolt fekete férfit. A települések csaknem harmadában egyetlen polgármester indul a választáson
A települések csaknem harmadában egyetlen polgármester-jelölt lesz az október 13-ai önkormányzati választáson. Ez azt jelenti, hogy azokon a helyeken akár egyetlen érvényes szavazattal is meg lehet választani a polgármestert a következő öt évre. Ártatlanságát hangoztatta a francia biztosjelölt a fiktív asszisztensi állások ügyében
Ártatlanságát hangoztatta az állítólagos fiktív asszisztensi állások ügyében szerda délutáni európai parlamenti (EP-) meghallgatásán az uniós belső piaci biztosnak jelölt Sylvie Goulard. Vitályos Eszter: A kormány célja, hogy Magyarország biztonságos ország maradjon
A kormány célja az, hogy Magyarország ugyanolyan biztonságos ország maradjon, mint amilyen jelenleg, míg az ellenzék lebontaná a kerítést és beengedné a migránsokat – mondta az Emberi Erőforrások Minisztériuma európai uniós fejlesztéspolitikáért felelős államtitkára szerdán, a Jász-Nagykun-Szolnok megyei Jánoshidán. Különleges státuszt kaphat Kelet-Ukrajna
A nemrég lezajlott orosz-ukrán fogolycserét követően most már választást terveznek a jelenleg oroszpárti szakadárok kezén lévő kelet-ukrajnai területeken – írja a hvg.hu. Ajánljuk még
Szivárványos madáremberek, és “büszke” céltalan nullák akarják megmondani, hogyan éljünk, vagy inkább dögöljünk-e meg egy háborúban
Valójában az a lényeg, hogy megmutatták magukat teljes valóságukban, a természetes közegükben azok, akik meg akarják mondani a gyerekes, családos, dolgozó, adófizető, a nemzetért aggódó többségnek, hogy hogyan kellene élnie, miben kellene hinnie és mit kellene tolerálnia. És akkor utolsó beszédében kazánb@szóknak nevezte párttársait Annalena Baerbock
Nem ez volt az első nyelvbotlása a leköszönő német külügyminiszternek. Belső lázadás Ukrajnában, begőzölt Zelenszkij
Az ukrán kormány folyamatosan botrányokba keveredik, lassan minden miniszterről kiderül, hogy sáros. Patyomkin Petike