Pesti Srácok

Hongkongban is halálos áldozatot szedett a koronavírus

null

Belehalt az egyik hongkongi fertőzött a Közép-Kínából kiindult új koronavírus okozta betegségbe, ezzel a járvány első halálos áldozatát szedte a városban - írta kedden internetes oldalán a South China Morning Post (SCMP) című hongkongi lap.

A 39 éves hongkongi férfi helyi idő szerint kedden reggel hunyt el a hongkongi Princess Margaret Kórházban, halálát váratlan szívleállás okozta - erősítette meg a lapnak három egészségügyi forrás. A férfinél, aki a fertőzésen kívül is meglévő egészségügyi problémákkal küzdött, Hongkongban tizenharmadikként diagnosztizálták az új koronavírus (2019-nCoV) okozta megbetegedést. A fertőzést minden valószínűség szerint a járvány gócpontjának számító, közép-kínai Vuhan városában kaphatta el, ahová január 21-én utazott. Hongkongba két nappal később tért vissza vonattal, majd január 31-én jelentkeztek nála a láz tünetei. A férfi az édesanyjával élt, akinél február 2-án szintén fertőzést diagnosztizáltak, amelyet feltehetően fiától kapott el, ő maga ugyanis nem utazott a közelmúltban.

Hongkongban a legfrissebb adatok szerint 15 fertőzöttet diagnosztizáltak, a hongkongi férfi halálával pedig kettőre emelkedett a betegség folytán a szárazföldi Kínán kívül elhalálozottak száma. Az első esetet a Fülöp-szigetekről jelentették vasárnap, ott egy 44 éves, vuhani férfi halt bele a súlyos tüdőgyulladást okozó fertőzésbe. A kínai férfi és vele utazó élettársa, akinél szintén kimutatták a fertőzést, Hongkongon keresztül utazott a Fülöp-szigetekre.

A hongkongi vezetés a járvány terjedésének megfékezésére csütörtöktől drasztikusan csökkentette az átjárást Kínából. Carrie Lam hongkongi kormányzó hétfőn további forgalomkorlátozásokat jelentett be, miután a hongkongi egészségügyi dolgozók körében sztrájkot hirdettek annak érdekében, hogy rábírják a kormányzatot az anyaország és a város közötti teljes határzár életbe léptetésére. A sztrájkhoz hétfőn több mint 2400 kórházi dolgozó csatlakozott.

PestiSracok facebook image

Kína szárazföldi részén a járvány a legsúlyosabban a gócpontnak számító, nagyrészt vesztegzár alatt álló Hupej tartományt, és azon belül is Vuhant, a tartomány székhelyét érinti. A járvány következtében hétfő éjfélig elhunytak száma a tartományban 414-re emelkedett, míg az összes ott diagnosztizált fertőzötté 13 522-re. Az ország egyéb régióiban ezzel szemben az eddigi közel hétezer megbetegedésből 11 bizonyult végzetesnek.

MTI

Ajánljuk még

A walesi labdarúgó-szövetség felszólította a FIFA-t, hogy engedje az LMBTQ-propagandát

NVNeugebauer Viktor Sport 2022 november 25.
A FIFA-világbajnokság első napjaiban – mint várni is lehetett – több szurkolót megszólítottak a biztonsági őrök, akik szivárványszínű vagy szivárvány mintájú ruhákat vagy kiegészítőket viseltek. De ez már nem marad így sokáig: a walesi labdarúgó-szövetség felszólította a FIFA-t, hogy lépjen közbe, és állítsa le az ilyen beavatkozásokat.

Dollárbaloldal – A CIA-ig érnek a szálak

PPestiSrácok.hu Forró drót 2022 november 25.
A baloldal választási kampányát a tengerentúlról milliárdokkal támogató Action for Democracy kapcsolatrendszere egészen az amerikai titkosszolgálatig, a CIA-ig ér – derül ki abból a jelentésből, amelyet a nemzetbiztonsági bizottság szerdán tett közzé. A jelek szerint az amerikaiak által támogatott kör kulcsszereplője a Bajnai Gordon, illetve a Ficsor Ádám nevével fémjelzett DatAdat-csoport, amely gyakorlatilag az ellenzéki kampányt lebonyolította – írja az Origo.