Forró drót
Drogültetvényt számoltak föl a rendőrök Tahitótfalun
A Készenléti Rendőrség kábítószer-kereskedelem bűntett elkövetésének megalapozott gyanúja miatt tartott rajtaütést egy 44 éves budapesti lakos ingatlanjaiban. Soha nem voltak még ennyien kíváncsiak az Országházra
Rekordszámú látogatót fogadott tavaly az Országház. 2018-ban 700 313 turista látogatta meg az Országházat. A látogatók 20 %-a volt magyar, az Európai Unión kívüli országokból pedig a vendégek 23 %-a érkezett. A hazai oktatási intézményekkel való együttműködés szintén jelentős. Az elmúlt évben csoportos látogatáson több, mint 46 000 magyar iskolást fogadott az intézmény. Tovább tart a részleges kormányzati leállás Amerikában
Elbuktak az amerikai szenátus szavazásán csütörtökön a részleges kormányzati leállás megszüntetését célzó tervezetek. Az MTA támogatja is a kormány törekvéseit, meg nem is
A kutatás-finanszírozási rendszer kiegészítését, továbbfejlesztését és jogszabályi, intézményi háttér megteremtését javasolják a Magyar Tudományos Akadémia kutatóhálózatát irányító vezetők, de időt kérnek 2020-ig. Kim Dzsong Un utasítást adott a Trumppal tartandó találkozó előkészítésére
Utasítást adott Kim Dzsong Un észak-koreai vezető a Donald Trump amerikai elnökkel tartandó következő csúcstalálkozó előkészítésére - jelentette a KCNA észak-koreai állami hírügynökség csütörtökön. A Fehér Ház a múlt héten jelentette be, hogy Donald Trump február végén találkozik másodszorra Kim Dzsong Unnal. Mégsem sikerült elárverezni Hitler gagyi tájképeit
Rendőrségi razzia hiúsított meg csütörtökön Berlinben egy árverést, amelyen Adolf Hitler náci vezérnek tulajdonított vízfestményeket szándékoztak áruba bocsátani. A három idilli tájképet a Kloss aukciósház hirdette meg azzal, hogy bár nélkülözik a művészi értéket, alkotójuk személye miatt érdeklődésre tarthatnak számot brit, skandináv, amerikai és főleg orosz gyűjtők részéről.
Civilek a menekültek megsegítésére költenék a diktátorok befagyasztott vagyonát
A menekültek megsegítésére kellene fordítani a diktátorok szankciók által befagyasztott vagyonát - javasolta a Lloyd Axworthy volt kanadai külügyminiszter vezette Menekültügyi Világtanács (WRC) nevű civil szervezet csütörtökön az ENSZ-nek. Csaknem 2,4 millióval nőtt a három legforgalmasabb vasútvonal utasszáma
Csaknem 2,4 millióval nőtt a három legforgalmasabb vasútvonal utasszáma tavaly; a Budapest-Vác-Szob, a Budapest-Cegléd-Szolnok, valamint a Budapest-Székesfehérvár vasútvonalon összesen közel 34,6 millió ember utazott - közölte a MÁV-Start Zrt. csütörtökön. A legtöbb utas által használt két legnépszerűbb elővárosi szakaszon, a váci és a ceglédi vonalon 2019 végétől KISS emeletes motorvonatokat állít forgalomba a vasúttársaság. Újabb migránsimportáló civil hajó tart Olaszország felé
A szicíliai partok felé tart a Sea Watch német nem kormányzati szervezet (NGO) egyik hajója 47 migránssal a fedélzetén, amely a rossz időjárási viszonyok miatt csütörtökön Olaszországtól kért kikötési engedélyt. Ezt egyelőre az olasz kormány megtagadja. Juncker szerint a zsidóknak Európában félniük kell, de persze nem a migránsok miatt
Mély aggodalommal tölt el, hogy a zsidók félnek gyakorolni vallásukat Európában - jelentette ki Jean-Claude Juncker, az Európai Bizottság elnöke a január 27-i Holokauszt Emléknap alkalmából csütörtökön. Soltész: Ferenc pápa látogatása történelmi lehetőség az itt élő nemzetek megbékélésére
Soltész Miklós szerint Ferenc pápa június elsejére tervezett csíksomlyói látogatása történelmi lehetőség a térségben élő nemzetek egymásra találására, megbékélésére. Az államtitkár közölte, a magyar kormány első lépésben 20 millió forint nagyságrendű támogatást nyújt az előkészületekhez. Nagy István: Az agrárium nem egyenlő a sáros gumicsizmával (VIDEÓ)
Le kell számolni azzal a téveszmével, hogy az agrárium egyenlő a sáros gumicsizmával – nyiltakozta Nagy István agrárminiszter a 2019-es AGROmashEXPO beharangozó videójában. Mint hangsúlyozta, a digitalizáció forradalmasítja a mezőgazdaságot és az állattartást, és ennek köszönhetően a magyar agrárium átléphet a XXI. századba.
Az ombudsman vizsgálata súlyos visszásságokat tárt fel a tornanádaskai lakásotthonokban
Súlyos visszásságokat tárt fel az alapjogi biztos a Borsod-Abaúj-Zemplén megyei Tornanádaskán lévő speciális lakásotthonok és a tagiskola vizsgálatakor: az intézményekben elszigetelten, sivár, lepusztult körülmények között nevelkednek, tanulnak a családjukból kiemelt, fogyatékossággal élő gyermekek. Székely László ombudsman azt javasolja, a gyermekeket nevelőszülőknél, méltó lakásotthonokban helyezzék el, vagy azonnal fordítsanak megfelelő forrásokat a személyi és tárgyi feltételek megteremtésére - tájékoztatott az ombudsmani hivatal csütörtökön. Első fokon börtönbüntetésre ítélt egy holland embercsempészt a Debreceni Törvényszék
A Debreceni Törvényszék négy év négy hónap börtönbüntetésre ítélte és öt évre kiutasította Magyarország területéről csütörtökön azt az iraki származású holland állampolgárt, aki 2016 decemberében egy kisbusszal iraki, szír és iráni állampolgárokat akart Magyarországról Nyugat-Európába csempészni. Az ítélet nem jogerős - közölte a törvényszék szóvivője. Kormányinfó – Gulyás Gergely: Az EP jelenlegi vezetésének utolsó halálhörgéseit hallhatjuk
Nincs a kormány napirendjén egyelőre, hogy miképp működik tovább a Magyar Nemzeti Filmalap Andy Vajna halála után; a világhírű producert a kabinet a saját halottjának tekinti, Vajnát Budapesten helyezik örök nyugalomra – közölte a csütörtöki Kormányinfón a Miniszterelnökséget vezető miniszter. Gulyás Gergely a Jobbik elnökének újabb botrányáról kérdésre elmondta, hogy Sneidernek nincs helye a közéletben, egyúttal kijelentette: az ellenzéki tüntetéseknek semmilyen politikai jelentősége nincs, a Jobbik és a baloldal összeborulása, a Nagy Blanka-ügy pedig csak a morális válságuk szimbólumai. A kormány támogatja a 3-as metró meghosszabbítását Káposztásmegyerig, és a családok támogatása is bővül az idén. A kabinet ugyanakkor nem vesz részt az Európai Parlament balliberális erői által gerjesztett álvitákban, mivel a májusi választásra koncentrálnak, amelynek tétje egyértelmű: a bevándorlást ellenző politikai pártoknak többséget kell szerezniük. A francia sárgamellényesek önálló listát állítanak az EP-választásokra
Önálló listát állít a francia kormány adó- és gazdaságpolitikája ellen két hónapja tüntető sárgamellényes mozgalom a májusi európai parlamenti (EP-) választásokon. A felmérések szerint a kezdeményezés a harmadik helyen végezhet Emmanuel Macron államfő pártja és a Marine Le Pen vezette Nemzeti Tömörülés mögött, de elsősorban ez utóbbitól hódítana el voksokat. Völner: Következetesen bevándorláspártiak Brüsszel bürokratái
Az Igazságügyi Minisztérium parlamenti államtitkára szerint azzal, hogy az Európai Bizottság újabb szakaszba léptette a Magyarországgal szembeni kötelezettségszegési eljárást, a bevándorláspárti brüsszeli bürokraták megint a Soros-hálózat érdekeit védik. Bilincsben az érdi időseket becsapó "unokázós" csalók (VIDEÓ)
Úgy tűnik, még mindig virágzik az unokázós csalók biznisze, akiknek az a módszere, hogy idős emberek rokonának kiadva magukat pénzt csalnak ki különböző indokokból. Ezúttal szerdán, Érden próbálkozott három csaló, akik egy idős sértettől végül több, mint egymillió forintot vettek át egy balesetre hivatkozva. A rendőrség azonban résen volt, bilincs került az elkövetőkre. Baltával kergette meg egy londoni Tesco vásárlóit egy migráns (videó)
Sokkoló videót közölt csütörtök délelőtt a Daily Mail. A biztonsági kamerával készült felvételen egy átlagos szerdai nap látható, amikor pánikba esett vásárlók rontanak ki egy londoni Tescóból, mögöttük pedig egy migránsnak látszó személy rohan baltával a kezében, láthatóan nem a legjobb mentális állapotban. A helyzet egészen bizarr, hiszen az ajtóban álló biztonsági őr is elrohant az utolsó pillanatban. Jön az ellenzéki főpolgármester-jelölti előválasztás
Jövő hétfőtől vasárnapig bonyolítja le közös főpolgármester-jelöltjét kereső előválasztását az MSZP, a DK, a Párbeszéd és a Szolidaritás. Zarándokvonat indul a csíksomlyói pápai misére
Zarándokvonatot indít Ferenc pápa június 1-jei csíksomlyói szentmiséjére a MÁV-Start Zrt. és a Misszió Tours utazási iroda - közölték a szervezők csütörtökön Budapesten, sajtótájékoztatón. Palkovics: A magyar versenyképesség kulcsa a jobb innovációs teljesítmény
A magyar versenyképesség kulcsa a jobb innovációs teljesítmény - hangsúlyozta Palkovics László innovációs és technológiai miniszter csütörtökön Budapesten. Századvég: a magyarok az erős nemzetállamokra szavaznak
A Századvég legfrissebb közvélemény-kutatásából kiderül, hogy a magyarok jelentős többsége (80 százaléka) a nemzeti szuverenitás erősítése mellett áll, és nem kér az erősebb európai integrációból. Kétharmados védelmet akarnak a családtámogatási rendszernek a nagycsaládosok
Kétharmados törvénybe kellene foglalni a családtámogatási rendszert ahhoz, hogy hosszú távon kiszámítható legyen - mondta a Nagycsaládosok Országos Egyesületének elnöke az M1 aktuális csatornán csütörtökön.