Forró drót
A berlini rendőrök fele nem tud németül
Olvasóink elnézését kérjük, a cím kissé félrevezető. A helyes megállapítás ugyanis az, hogy a berlini rendőrtanoncoknak több, mint a fele nem tud németül. Szijjártó Péter: Magyarország hosszú távú földgázvásárlási szerződést írt alá a Shell-lel
A szerződés pedig a már meglévő energiaforrások megőrzése mellett lehetővé fogja tenni újak bevonását is hazánk ellátásába. Orbán Viktor: Brüsszel vagy Magyarország, melyik utat választjuk?
Orbán Viktor miniszterelnök ma a Harcosok Klubjában jelentkezett, ahol a kormányfő közölte, hogy megírta a levelet Ursula von der Leyennek, az Európai Bizottság (EB) elnökének. Orbán Viktor a levélben követelte az EB elnökétől, hogy az Európai Unió térítse meg Magyarország határvédelmi költségeit. Kussol a MÚOSZ, ha jobboldali újságírókat fenyegetnek
Érdekes dolog ez a szakszervezetiség, meg érdekvédelem. Valahogy mindig csak az elvtársak érdekeit sikerül megvédeniük az ilyeneknek. Ha jobboldali ügyvédet, vállalkozót, gazdát, vagy éppen újságírót fenyegetnek akasztással, az összes ilyen szervezet mélyen kussol. A Kapu Tibor magyar űrhajós a Nemzeti Kosárlabda Akadémia, és azon belül konkrétan Rátgéber László szakmai és stratégiai igazgató meghívására hétfőn Pécsre látogatott, ahol kipróbálta az akadémia High Performance Centerében található speciális eszközöket.Ezt követően Kapu megállapította, hogy legközelebbi űrutazására akár itt is fel tudna készülni. A mai napon veszi kezdetét az Egyesült Nemzetek Szervezetének 80. közgyűlése, amely előtt számos ország már korábban jelezte, köztük az Egyesült Királyság és Franciaország, hogy elismeri a palesztin állam függetlenségét. Ezek a kijelentések a háborúban álló Izraelnek fájnak a legjobban, aki igyekszik minden lehetséges módon megakadályozni egy számára ellenséges állam létrejöttét, így az ENSZ-ben is. Orbán Viktor magyar miniszterelnök Ursula von der Leyennek küldött levelében követeli, hogy az Európai Unió térítse meg Magyarország határvédelmi költségeit. Ez lesz a leghosszabb távú nyugati irányú földgázbeszerzési szerződésünk - közölte Szijjáró Péter külügyminiszter. Az ukrán gázimport túlnyomó része orosz eredetű molekula. Tételesen tudható már, hogy milyen korrupciós pénzek elfogadásával gyanúsítják az óbudai DK-s polgármestert, Kiss Lászlót. Takács Péter szerint a magyar egészségügy sokkal jobb állapotban van, mint ahogy azt a balliberális média be akarja állítani. A külügyminiszter cáfolta a jereváni rádió legújabb híreit. Az első Y generációs a szentek sorában. A philadelphiai Woodmere Művészeti Múzeum pert indított a Trump-adminisztráció ellen, amiért az megvonta a Múzeumi és Könyvtári Szolgáltatások Intézetétől (IMLS) járó támogatást. Az ügy túlmutat egyetlen intézmény gondján: az amerikai kulturális infrastruktúra jövője a tét, ezért lehet, hogy aggódhat Trump. Az oroszországi energiainfrastruktúra elleni éjszakai ukrán légitámadás nem érinti sem a Barátság kőolajvezetéket. Az országot érő orosz légicsapásokban legalább öt ember életét vesztette, közülük kettő a fővárosban. Ukrajna megtámadta a Barátság kőolajvezetéket Oroszország Brjanszk megyében - jelentette be vasárnap Robert Brovdi, az ukrán drónerők parancsnoka. A tranzitvezeték orosz olajat szállít Magyarországra és Szlovákiába. Teljes holdfogyatkozás lesz este Budapesten 19:31-kor kezdődik és 20:53-ig tart. A teljes holdfogyatkozás, az ország keleti részein ehhez képest néhány perccel korábbi, míg nyugaton néhány perccel későbbi időpontokkal érdemes számolni Az ukrán külügyminiszter szerint Ukrajna tagsága valójában Magyarország nemzeti és biztonsági érdekeit szolgálja. Két góllal is vezettünk, a közel egy félidőnyi emberelőnyt azonban kihasználták az írek és egyenlítettek. Akár hogy forgatjuk, ezek csak kommunisták. Furcsa módon valahányszor tűnik fel egy új arc Magyar Péterék körül, arról azonnal kiderül, hogy mindenkit meg akar sarcolni. Most például az édesanyákat. Az olasz jobboldal együttérzéséről biztosította a magyar népet és a Szicíliában megerőszakolt magyar lányokat. A Liga politikusai ígéretet tettek rá, hogy a lehető legszigorúbb büntetésben részesüljenek az elkövetők. Bütyök még mindig lóg melóból, ami igazból nem baj, hiszen addig legalább nem lobbizik Magyarország ellen Brüsszelben, de az is látszik, hogy egy kavicsot nem mozdít meg a mi érdekünkben. Magyar Péter haverjai ugyanis éppen a magyar gazdák ellen szavaztak, mikor ő éppen lébecolt. Lebuktak és most már hiába hazudoznak. Az Alapjogokért Központ legújabb kutatása alapján bármennyire is tagadják adóemelési terveiket, a Tisza politikusai mr nem tudnak menekülni a valóság elől. Érden fogták el azt a férfit, aki CEU-s tüntetőkkel erőszakoskodott a 4-es metrón
Az újbudai rendőrök Érden fogták el azt a férfit, aki két utast szidalmazott egy hete Budapesten, a 4-es metrón, majd az egyikük kezéből a mobiltelefont is megpróbálta kicsavarni. Az Index úgy tudja, hogy a gyanúsított az, aki azért kötött bele a két emberbe, mert azok a CEU melletti tüntetésre igyekeztek, és a transzparenseinket is magukkal vitték. Az utolsó magyarországi halálraítélt lövöldözött a szombathelyi trafikban
Harminc éve kötél általi halálra ítélték egy kislány meggyilkolásáért a TEK által szerdán, Szombathelyen elfogott férfit, az ítéletet azonban már nem hajtották végre, mert időközben megszűnt a halálbüntetés Magyarországon. A munkásszállón élő, álneveket használó férfi alaposan gyanúsítható azzal, hogy gázfegyverrel ment be egy dohányboltba és közelről arcon lőtte az ott dolgozó alkalmazottat, alkalmazottat, majd elmenekült az üzlet bevételével. Részvétét nyilvánította Áder János George H. W. Bush halála miatt
Áder János köztársasági elnök táviratban fejezte ki részvétét George H. W. Bush volt amerikai elnök halála alkalmából szombaton Donald Trump amerikai elnöknek. Az államfő azt írta, George H. W. Bush kimagasló szerepet játszott a XX. század végi történelem formálásában. Sorsdöntő időszakban lett az Egyesült Államok elnöke, államfőként nagymértékben hozzájárult a hidegháború békés lezárásához és a Szovjetunió uralma alól kikerült országok szabad fejlődéséhez. Az évszak leghidegebb éjszakájával ért véget az ősz
Az évszak leghidegebb éjszakájával ért véget az ősz; csaknem mínusz 16 fokig hűlt le a levegő – közölte az Országos Meteorológiai Szolgálat szombaton a Facebook-oldalán. Horvátországban tesz látogatást Orbán Viktor
Andrej Plenkovic horvát kormányfő meghívására hétfőn egynapos munkalátogatásra Zágrábba utazik Orbán Viktor miniszterelnök – tájékoztatta az MTI-t Havasi Bertalan, a Miniszterelnöki Sajtóirodát vezető helyettes államtitkár. Hamarosan jöhet az állampapír alapú nyugdíjkötvény
Még az idén kidolgozhatja az új nyugdíj-előtakarékossági lehetőséget a kormányzat – mondta a Magyar Időknek a pénzügyekért felelős államtitkár. Gion Gábor kifejtette: az új módozattal azt szeretnék elősegíteni, hogy a magánszemélyek pénzt tegyenek félre nyugdíjaséveikre, s hogy az ilyen megtakarításaikat biztonságos és költségkímélő állampapírban tartsák.
Az Európai Parlament egyik legerősebb pártja lehet a májusi választások után a Fidesz
A Fidesz akár az Európai Parlament hatodik legerősebb pártja lehet a jövő májusi választásokat követően. A VoteWatch Europe nevű elemzőintézet felmérése azt is előrejelzi, hogy jelentősen növelhetik befolyásukat az euroszkeptikus erők. Bár a francia elnök pártjával felálló liberális frakció a jelenleginél több mandátumra számíthat, Emmanuel Macron esélyei belpolitikai okok miatt jelentősen romlottak egy pártcsaládokon átívelő koalíció létrehozására. Elhunyt George H. W. Bush, az Új Világrend kitervelője
Kilencvennégy éves korában elhunyt George H. W. Bush – közölte az amerikai sajtó a család szóvivőjére hivatkozva. Hivatali idejére esett a Szovjetunió összeomlása, a hidegháború vége, és irányítása alatt indult meg az első iraki háború – Kuvait felszabadítására – 1991 elején. A hidegháború vége és a kommunizmus bukása után elsőként fogalmazta meg az Új Világrend koncepcióját, amely azóta is meghatározza az Egyesült Államok külpolitikáját. Tovább csökkent a bíróságok ügyhátraléka
A peres ügyek nyolcvanhét százaléka egy éven belül befejeződik, de van olyan bíróság, ahol ennél is jobb az arány – ismertette a szombati Magyar Hírlap az Országos Bírósági Hivatal összefoglalóját, amely szerint az elmúlt időszakban sikerült tovább csökkenteni a bíróságok ügyhátralékát. Szlovén miniszterelnök: Szlovénia támogatni fogja a nemzeti közösségeket
Szlovénia támogatni fogja a nemzeti közösségeket, amelyeknek saját küldetésük van, mégpedig a nyelv, a kultúra és az identitás megőrzése - mondta Marjan Sarec szlovén kormányfő a Szlovéniában élő magyar nemzeti közösség rádióműsorának 60 éves és tévéadásainak 40 éves jubileumi rendezvényén pénteken Lendván. Fenyvesi Zoltán országgyűlési képviselő, a nemzeti összetartozás bizottságának alelnöke megköszönte a támogatást. A BRFK nyomozást indított az ATV-székházban keletkezett tűz miatt
Közérdekű üzem működésének gondatlanságból elkövetett megzavarása miatt indított nyomozást ismeretlen tettes ellen a Budapesti Rendőr-főkapitányság (BRFK) az ATV-székházban pénteken keletkezett tűz miatt - közölte a BRFK az MTI-vel. Még nem hallgatták ki a rendőrök az erőszakkal hírbe hozott pólósokat
Bár már több hónap is eltelt azóta, hogy nyomozást indított a rendőrség szexuális erőszak gyanúja miatt, és állítólag már a kislányt vizsgáló szakértői vizsgálat eredménye is elkészült, még mindig nem hallgatták ki a nyomozók a két hírbe hozott vízilabdázót, Kósz Zoltánt és Petőváry Zsoltot. Ezt Hegedűs László, Kósz ügyvédje közölte a 24.hu-val, amikor az ügy állásáról érdeklődtek.
Dániában szigorítottak a bevándorlási törvényeken
A dán jobbközép kormány és parlamenti támogatója, a jobboldali populista Dán Néppárt pénteken bejelentette, hogy szigorúbban szabályozza azoknak a bevándorlóknak az ügyét, akiknek a menedékkérelmét előzőleg elutasították. Gémesiék luxusbuszt vettek, ám válaszvideójukban hazudnak róla
Nem elég, hogy pénzhiányra hivatkozva felfüggesztette a hulladékszállítást a Zöld Híd Kft., egy csaknem harminckétmillió forintos luxusbuszt is vásároltak. Az már csak hab a tortán, hogy az őket ért kritikákra reagálva egy másik buszt mutatnak be válaszvideójukban, mindehhez gyerekeket felhasználva. Szijjártó: új szintre emelkedett a magyar-cseh gazdasági együttműködés
A magyar-cseh gazdasági együttműködés szintet lépett az elmúlt időben - mondta Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter pénteken Prágában a közmédiának. Kásler: a gyógyszerészet területén komoly tradíciói vannak Magyarországnak
A gyógyszerészet területén komoly tradíciói vannak Magyarországnak - mondta az emberi erőforrások minisztere pénteken Budapesten; Kásler Miklós egyben örömét fejezte ki, hogy harmonikus a szakmai kamara és a minisztérium együttműködése. Az Egyesült Államok, Kanada és Mexikó aláírta az új kereskedelmi megállapodást
Az Egyesült Államok, Kanada és Mexikó vezetői pénteken aláírták az észak-amerikai kereskedelmi megállapodást felváltó új szerződést. Hat és fél év börtönre ítéltek egy szír migránst Németországban terrorcselekmény előkészítéséért
Hat és fél év börtönre ítélte a német bíróság azt a szíriai migránst, akit egy évvel korábban vettek őrizetbe robbantásos merénylet előkészítésének gyanúja miatt Schwerinben - jelentették hírügynökségek pénteken. Tusk: Az EU biztosan meghosszabbítja az Oroszországgal szembeni szankciókat
Az Európai Unió (EU) meg fogja hosszabbítani az Oroszországgal szembeni gazdasági szankciókat a következő hónapban - jelentette ki az Európai Tanácsot vezető Donald Tusk pénteken. Legális lesz a marihuána Luxemburgban
A kormánykoalíció a marihuána rekreációs, azaz szabadidős használatának legalizálásáról döntött. Ezt a három kormánypárt, a szocialisták, a Demokrata Párt és a zöldek közös sajtótájékoztatón jelentették be – írja a 444.hu. Tűz ütött ki az ATV székházában
Az épület bővítésén dolgoznak, ott gyulladhatott ki egy eddig ismeretlen tárgy. Terrorizmus miatt letartóztatták a BBC egyik ruandai munkatársát
Robbanószerkezetek birtoklása és terrorcselekmény előkészítésében való részvétel miatt letartóztatták a BBC brit műsorszolgáltató egyik ruandai munkatársát - jelentette be pénteken a Ruandai Nyomozóiroda. Sargentini is beleállt a Gruevszki-ügybe
Az Európai Parlament Macedóniáról, Montenegróról és Albániáról szóló 2018-as jelentésének a vitájában Magyarországról is szó lesz. Az ok, hogy a hazájában börtönbüntetésre ítélt Nikola Gruevszki Magyarországra menekült és politikai menedékjogot kapott. Judith Sargentini természetesen nem hagyta szó nélkül a dolgot, és újra mindent megtesz Magyarország ellen, ezúttal Gruevszki kiadatásába állt bele. Brüsszel 520 millió eurós csomaggal lepné meg Európát, melyet a migránsok betelepítésére akarnak fordítani
Brüsszel egy újabb 520 millió eurós csomagot akar a migránsok betelepítésére fordítani - mondta a Fidesz frakcióvezető-helyettese pénteken újságíróknak.